Homíliavázlat

Jézus az alázatosságra tanít

Jézus a főhelyekről szóló példabeszédében és más alkalmakkor is, például az utolsó vacsorán a lábmosás epizódja alkalmával, az alázatosságra tanította az apostolokat és követőit. Röviden világosítsuk meg az igazi alázatosság mivoltát, amelyre a "szelíd és alázatos szívű" Jézus adott példát (Mt 11,29), és amelynek mély, isteni forrása: Isten alázatossága.

Isten alázatosságáról ragyogó lapokat olvashatunk Romano GuardiniAz Úr című könyvében (SZIT, 1986); Francois Varillon francia jezsuita pedig egy kiváló könyvet szentelt Isten alázatának (új kiadás: SZIT, 2002). Jézus Krisztus Istene a Fiú alázatában, leereszkedésében és engedelmességében (Fil 2,5-11) nyilatkoztatta ki mivoltát, azt, hogy önmagát kiüresítő szeretet. A nagy megalázkodik a kicsiny előtt, a végtelen és örökkévaló belép abba a semmibe, ami előtte a teremtmény: Názáret falucska egy ismeretlen emberének létébe. "Ez az Isten alázatossága: az ő belépése abba, ami semmi előtte. Ami csak azért lehetséges, mert ő az egyedül nagy... (El kell jönnie közénk), hogy a keresztény szeretet létrejöhessen. Az a szeretet, amely Jézus életét hordozza, és János szerint maga az Isten ezen az alázaton nyugszik. Isten az alázatosan-szerető" (R. Guardini, 366.).

Francois Varillon pedig ezeket írja: "A szeretet szegénység, függés, alázatosság. A szerető ezt mondja a szeretettnek: ťTe vagy az én örömömŤ. Ez a szegénység állítása: nélküled szegény vagyok az örömben. Vagy: ťTe mindenem vagy nekemŤ - ez semmiségem állítása - nélküled semmi vagyok. Szeretni annyi, mint a másik által és a másikért lenni. Mindkettő szegénységre vall. (...) Isten végtelenül nagy, hatalmas. De nagysága az, hogy mindent megtehet, amire a szeretet képes, egészen addig, hogy elmosódik a tekintet alázatában" (F. Varillon, 69-70.).

Ha a mai világot figyeljük, azt tapasztaljuk, hogy a közéletben-politikában hatalmi harc folyik. Küzdelem a nagyobb birtoklásért, hiszen a pénz és a gazdagság hatalmat biztosít. De a versengés nemcsak a gazdasági és a politikai életben tapasztalható, hanem az élet valamennyi területén, az érvényesülés valamennyi területén, az egyének érvényesülési küzdelmében, a "létért való küzdelemben", a nemzetek és kultúrák feszültségeiben és összecsapásaiban. Hegel és Marx az "úr-szolga" dialektikájával a történelem egyik lényeges összetevőjére világított rá. Az osztályharc vagy a szabadverseny - látjuk - nem oldja meg az emberi problémákat, nem hoz igazságos békét, nem szül testvéri világot. Mi hisszük, hogy egyedül Jézus evangéliumi tanítása lehet az orvosság a személyes és társadalmi bajokra. A szeretetből fakadó alázat, tehát a másik ember tisztelete, a testvérek szolgálata, a konkrét tettekben kifejeződő alázatos szeretet az egyetlen út. Mennyire más lenne a közélet, ha a vezetők, politikusok, pártok nem saját érdekük és hatalmuk biztosítását, hanem a köz javát keresnék, ha a családokban, közösségekben a családfők és vezetők a szolgálatban kívánnának kitűnni! Vágyálom? Nem! Ez evangéliumi követelmény! Ha erről az eszményről lemondunk - bármilyen messzi is vagyunk tőle a megvalósításban - feladtuk a jézusi követelmények megcélzását. Kell-e hangsúlyoznunk, hogy a francia forradalom híres jelszava: "Szabadság, egyenlőség, testvériség" evangéliumi eszmények. Miként az igazi demokrácia is csak keresztényi lelkülettel valósítható meg.

Szabó Ferenc SJ

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu