Szentírás-magyarázat

Utolsókból az elsők?

Évközi 22. vasárnap - Lk 14,1.7-14

Az evangéliumi szakasz szerint Jézus betér egy vezető farizeus házába. A vendégeskedés alkalmat kínál számára, hogy az "asztal mellett" helyet kereső vendégek láttán példázatot mondjon: hol keressék tanítványai helyüket a közösségben. Szavai arra buzdítanak, mit kell kerülniük: "ne ülj az első helyre" (8-9), és mit kell cselekedniük: "foglald el az utolsó helyet" (10). Szavai bírálják a világ (a farizeusok) szokását, persze a mi életvitelünket is. Ugyanakkor ami szemünkben csak etikettszerűnek látszik - ki hol foglal helyet -, azt etikai szintre emeli. Az utolsó hely alázata azonban korántsem jelenti, hogy képmutató módon önköreinkbe zárkózzunk, és magunkat utolsónak tekintsük, mert ez oda vezetne, hogy ugyancsak hipokrita módon inasoktól várjuk az elismerést vagy éppen ezzel az alázatokoskodással kívánjuk kiprovokálni a "barátom, jöjj följebb!" felszólítást. Ha nehezünkre esik is, tudomásul kell vennünk: Jézus elejét akarja venni minden kierőszakolt társadalmi elismertetésnek, és tiltja, hogy bárki az alázatosság létrafokán érje el karrierjét. Helyünket "asztalánál" - már itt a földön - ő jelölheti ki, aki nem "klerikális" vagy "világi" hivatalunkat (státusunkat) nézi, nem is gazdasági, társadalmi helyünket, még kevésbé intelligenciaszintünket, hanem azt, hogy Isten gyermekeként miképpen értékeljük önmagunkat. Jézus a mai vasárnap alapos önismeretre szólít fel bennünket.

Önvizsgálatunkat megkönnyíti, ha felismerjük: szavai mögött alakjának és példájának körvonalai rajzolódnak elénk. A példabeszéd modellje ugyanis Jézus, aki "szelíd és alázatos szívű" (vö. Mt 11,29). A példázat krisztológiai alapját és tartalmát valójában az evangéliumok, az újszövetségi iratok egésze adja. És az utóbbi, az egyes iratok láthatárán túlitekintő szemlélet megsejtetheti velünk, és hitbeli felismerésünkké teheti: Isten fia úgy jött közénk, hogy nem volt helye a vendégfogadó háznál (Lk 2,7). Vállalta a hajléktalanok sorsát: "a rókának odúja van, az ég madarának fészke, de az Emberfiának nincs hová lehajtsa a fejét" (Mt 8,20). Így kezdte nyilvános működését, és így is fejezete be. A zsidókhoz címzett levél szerzője írja: "a kapun [...], a táboron kívül" (vö. 13,12) halt meg. Az "utolsó" helyen, amelyet Golgotának neveznek az írások (Mt 27,33; Mk 15,22; Lk 23,33). Mindhárom evangéliumban szerepel a toposz, hogy majd elfoglalja méltó helyét Isten "hatalmas jobbján" (Mt 26,64; Mk 14,62; Lk 22,69). Jézus kapja az "első" helyet, aki "utolsóként" leült a bűnösökkel egy asztalhoz (Lk 15,1), aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és váltságul adja életét sokakért (vö. Mk 10,44). Az "Első" irgalmasan aláhajolt hozzánk, "utolsókhoz" és kendőt kötve maga elé megmosta lábunkat (vö. Jn 13,1-17).

Önmegvalósító korban élünk, és ezzel vele jár a késztetés, hogy az "első helyekre" törekedjünk. Csakhogy az önmegvalósításnak akkor van igazi (jézusi) értelme, ha az önátadássá érlelődik. Egy élet során valamiként így találhatjuk meg "utolsóként" az "első helyet".

Sulyok Elemér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu