Hangulatjelentés

Legszebb

Emberi természetünk már csak olyan, hogy nagyon szeretünk különféle rangsorokat és listákat szerkeszteni. Hogy zavartalanul kiélhessük e mániánkat, örökösen ilyesféle kényszerkérdéseket eszelünk ki: Melyik három könyvet vinnéd magaddal egy lakatlan szigetre? Nevezd meg az évszázad öt legkiválóbb sportolóját! Az elmúlt hónap tíz legjobb slágere?

Persze bevallhatjuk: e kérdések valójában megválaszolhatatlanok. Hát még az a körkérdés, melyet a második világháború előtt egy francia folyóirat intézett a korszak rangos íróihoz: ugyan válaszszák már ki a tíz legszebb szót. Az igazán remek és szellemes író, Paul Valéry alázatosan teljesítette a szerkesztők óhaját, a következő listát nyújtva: tiszta, nap, arany, tó, hegyfok, egyedül, hullám, levél, csermely, fuvola.

A mi Kosztolányi Dezső mesterünket a párizsiak sajna nem kérdezték, ő mégis elkészítette a maga válaszát. Ám előbb még leszögezte: e kérdést csak egyfajta játéknak tekinthetjük, hiszen olyan ez, mintha azt kellene megmondanunk, melyik a legszebb hang a zongorán. Egyébként is, tette hozzá, "minden a hangok viszonyától és pillanatnyi lelkiállapotunktól függ". Tehát abban a tudatban, hogy válasza "merőben önkényes", az alábbi szavakat jelölte meg: láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vár, szív, sír.

Hanem valódi íróként és nyelvművelőként előbb még néhány felvezető megjegyzést is papírra vetett. Mindenekelőtt azt, hogy "a költő a szavaknak nemcsak jelentését tekinti, hanem nyilvánvalóan zenei idomát is". Majd azt, hogy "egy szó nem élhet külön a takarófogalma nélkül". Vagyis, hogy egy adott szónál ugyanolyan fontos a csengése, mint a jelentése - hangalak és tartalom együttesen adják a szépséget.

Ennek figyelembevételével különösen érdekes, hogy a Kosztolányi által megnevezett tíz szóból négy, azaz csaknem a fele többjelentésű: ősz, vár, sír, szív. Például a sír szót vajon melyik jelentése alapján minősítette az egyik legszebbnek?

Azt hiszem, mindannyiunk számára tanulságos lehet, ha eltűnődünk kissé, és összeállítjuk a magunk tízes szószedetét. S miközben ezzel foglalatoskodunk, észrevétlenül az anyanyelvhez fűződő viszonyunkat is átgondoljuk; jótékonyan szembesülünk privát nyelvi ízlésünkkel, kultúránkkal.

A dolog izgalma fokozható, ha utána azon is elmélázunk: egy más anyanyelvű ember vajon hány szót érezne magáénak a mi legszebbnek ítélt kedvenceinkből? Hiszen - továbbra is Kosztolányit idézve - "minden nyelv egy külön hangszer", és "egy új világ kezdődik minden nyelv küszöbén, a szépség új birodalma, új értelmi és érzelmi törvényekkel". Példának okáért egy, a nyolcvanas években készült felmérés bebizonyította: a franciák számára az egyik legmókásabb magyar szó a cipőfűző - miközben mi magunk semmi vicceset nem találunk benne. Krakkói lengyel ismerőseim pedig minduntalan kacagni kezdtek, ha ékes magyarsággal imígyen szóltam: gordonka.

Eszembe ötlik: melyek lehettek Jézus legkedvesebb szavai, melyeket példabeszédeiben oly szívesen használt? Jól tudom, a kérdés költői, hiszen eredetileg héber és arámi nyelvű tanítását oly sokszor latinították, görögítették, magyarították már - én most a Szent István Társulat által kiadott, hivatalos magyar nyelvű fordításhoz tartom magam. Mindjárt neki is ülök a feladatnak - remek ürügy a Szentírás elmélyült lapozgatására... Nos, abban a tudatban, hogy válaszom merőben önkényes, Jézus tíz legszebb szavának a következőket érzem: liliom, fügefa, mustármag, békeszerző, alamizsna, kovász, kincs, menyegző, vigadozni, lámpás.

Ki-ki nyissa fel az evangéliumot, s ízlelgesse az örömhír szavait!

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu