Szent Erzsébet nyomában itthon és külföldön (6.)

Wartburgtól Marburgig

Árpád-házi Szent Erzsébet nyolcszáz esztendő óta a legtiszteltebb magyar nagyasszony, az önfeláldozó keresztény szeretet mintaképe, akit az egész világon ismernek és tisztelnek, II. András magyar király és az Andechs-Merániai házból való Gertrúd királyné leánya. Születésének nyolcszázadik évfordulója alkalmából rá emlékezünk sorozatunkkal.

Az Erzsébet-galéria freskója Wartburgban: A rózsacsoda (Moritz von Schwind)

1224-ben Erzsébet addigi gyóntatója és lelki tanácsadója, Rodeger ferences barát meghalt. Lajos őrgróf ekkor a pápához, IX. Gergelyhez fordult, aki a marburgi Konrád mestert javasolta az igényes lelki életet élő fiatalasszony gyóntatójának.

Az Erzsébet-galéria freskója Wartburgban: Erzsébet a halottas ágyon (Moritz von Schwind)

Konrád mester hatalmas műveltségű pap volt, akit a pápa azért küldött a Német-római Birodalomba, hogy a szerzetesrendeket megreformálja, szervezze a keresztes háborúk teendőit, rábízta az eretnekek üldözését (később főinkvizítor lett). Így került IV. Lajos udvarába, Erzsébet közelébe tanácsadóként.

A kassai dóm oltárképtáblája: Szent Erzsébet kiűzetése Wartburgból

A szigoráról ismert pap hamar felismerte, hogy Erzsébet karizmája milyen erős, és ennek fokozását - illetve mederben tartását - gyakran egészen különös eszközökkel is igyekezett előmozdítani. Erzsébet túlzó jótékony és segítő szándékát felismerve - látva a család vagyonféltését - igyekezett őt visszafogni. Férje 1227-ben bekövetkezett halála Erzsébetet nagyon megviselte, teljes erejével Istennek és szegényeinek szentelte életét. Sógorai megfosztották a vagyon kezelési jogától, özvegyi jussától is - Erzsébet azonban le akart mondani minden vagyonáról, hogy Szent Ferenc példájára szegénységben követhesse Krisztust. Konrád mester ekkor határozottan beavatkozott Erzsébet életébe.

A kor szokásai és a törvények szerint meg kellett volna kapnia özvegyi jussát, és Hermann fiára való tekintettel az őrgrófságban az utódlás joga fiára szállt volna. Erzsébet nem törődött a vagyonnal, de Konrád mesternek komoly szerep jutott az Erzsébet sógoraival zajló vagyoni vitában. Még az év telén Erzsébet gyermekeivel együtt elhagyta Wartburg várát. Ma már egyértelmű: önként ment el. 1227-28 telén Eisenachban egy fogadós istállójában húzta meg magát. Egykori gondozottjai nem fogadták be, hanem még bántalmazták is.

(Wartburgban a vár második szintjén, ahol az udvar felőli folyosón az "Erzsébet-galéria őrzi a szent emlékét: Moritz von Schwind osztrák származású romantikus festő hat képből álló freskósorozatban örökítette meg a szent életének fontos eseményeit: megérkezését Wartburgba, a rózsacsodát, búcsúját férjétől, a vár elhagyását, és láthatjuk Erzsébetet a marburgi halottas ágyon, valamint 1239-ben szentté avatásakor.)

1228 áprilisában Erzsébet felkereste Matild nagynénjét, aki a kitzingeni zárda apátnője volt, majd anyja szülővárosába, Andechsbe látogatott. Itt az oltár előtt fogadalmat tett, hogy nem megy újra férjhez. Ezután nagybátyja, Eckbert, a bambergi püspök küldött érte, aki a megözvegyült Hohenstauf II. Frigyes császár házassági ajánlatát közvetítette unokahúgának, de ezt Erzsébet mosolyogva elhárította.

Erzsébet még ott, Bambergben találkozott a lovagokkal, akik együtt voltak férjével a keresztes háborúban. Ők hozták haza Lajos őrgróf földi maradványait egy kőkoporsóban, valamint jegygyűrűjét. A bambergi dómban gyászszertartáson búcsúzott el Erzsébet férjétől, akit azután Reinhardsbrunnban temettek el. A szertartás után a hazatérő lovagok felelősségre vonták Lajos testvéreit, akik bocsánatot kértek Erzsébettől, és visszahelyezték őt jogaiba. Az özvegy ekkor rövid időre visszatért Wartburgba, és gondoskodott gyermekeiről: Hermann, a tartománygrófság örököse Creuzburgba, majd a francia királyi udvarba került, Zsófia a brabanti herceghez, Gertrúd pedig az eltenbergi premontrei kolostorba. Erzsébet Marburgot választotta tartózkodási helyéül.

Merian XVII. századi metszetén Marburgot látják Hessen tartományban, a Lahn folyó mellett. A városközpont fölött a tartományi grófság palotája magasodik, amely később örökösödés útján Erzsébet utódainak tulajdonába került. A metszeten a palota alatt jobbra egy kéttornyú nagytemplomot látnak. Ennek elődjében temették el egykor Erzsébetet.

Wartburgtól Marburg felé utazva Erzsébet az eisenachi ferences templomban magára öltötte Assisi Szent Ferenc világi rendjének darócruháját. Még 1228-ban megkezdte Marburgban a szegények kórházának építését, amely télen már működött is. A kórházak mellett kápolna is épült.

Erzsébet naponta ápolta betegeit, mosdatta őket, főzött rájuk. Ezen dolgok intézésében, a marburgi elhelyezkedésben Konrád mester támogatta. Erzsébet a szó szoros értelmében eladta mindenét, és pénzét szétosztotta a szegények között. Közben gyapjút font, amelyet az altenbergi kolostor vett meg. Az árát a betegek ellátására fordította. Apja, II. András követeket küldött Marburgba, hogy leányát hazahívja, de ő maradt.

Erzsébet teljesen alávetette magát Konrád mester akaratának, aki megtiltotta neki, hogy pénzt adjon a szegényeknek, de azon fáradozott, hogy Erzsébet minél inkább a szegényekért és a betegekért éljen. A kis kórház harminc beteget tudott fogadni, Erzsébet nappal ápolt és főzött betegeire, éjjel font, és követte Konrád mester útmutatásait a vezeklésben, amely néha önmaga megostorozását is jelentette.

Nem bírta sokáig ezt a hajszolt életet, 1231. november elején megbetegedett, és két hét múlva, november 17-én hajnalban, mosollyal az arcán befejezte földi életét. A ferencesek kápolnájában ravatalozták fel, és a kórház kápolnájában temették el november 19-én. Sírjához egyre többen zarándokoltak el.

Konrád hamar hozzálátott Erzsébet szentté avatásának előkészítéséhez, és megírta Erzsébet életrajzát, csodás jócselekedeteit, a szegényekért, betegekért végzett alázatos életét. A peranyagot azonban a pápa utasítására át kellett dolgozni, valószínűleg Konrád mester túlzó buzgalma miatt. Közben Konrád mestert valószínűleg túl szigorú eretneküldözési módszerei miatt ellenségei 1233-ban meggyilkolták, ezért az iratanyag csak 1234 őszére készült el, ám ezután röviddel, 1235 pünkösdjén IX. Gergely pápa a szentek sorába iktatta Erzsébetet.

Marburgban 1236. május 1-jén az új szent földi maradványait az 1232-ben a régi kórházkápolna helyén épített új Szent Ferenc-templomban oltárra emelték. A koporsót II. Frigyes császár mezítláb, vezeklőruhában vitte a vállán az érsekkel együtt. A feljegyzések szerint a temetésen a rokonokon kívül mintegy kétszázezren vettek részt.

Ezzel meg is érkeztünk Erzsébet életének és halálának befejező részéhez, az új marburgi Erzsébet-templomhoz, amelyet a tiszteletére emeltek, és 1283-ban szenteltek fel. A német lovagrend által építtetett kéttornyú, háromhajós csarnoktemplom Németország első tiszta gótikus stílusú temploma. Hajójában láthatjuk a szent színezett, életnagyságú szobrát a XIII. század közepéről.

Földi maradványai az új nagytemplomban ugyanarra a helyre kerültek, ahol az előző templomépületben eltemették. Baldachin alatt látjuk az templom északi keresztkórusában a tumbát 1350-ből. A tumba reliefjén Erzsébet fekszik a sírban, fölötte Krisztus, Mária és Konrád, a sógora. Mellette szegény ápoltjai térdelnek. Ezzel a baldachinos nyughellyel és díszes tumbával Erzsébet még mindig nem nyerte el békés földi nyugalmát. Újabb sírhelyét a rohanó évszázadok alatt a csodák, legendák hatására és nem utolsósorban a szép, fiatal, szerencsétlen sorsú magyar hercegné különös és csodálatos élete, valamint a szegények és betegek patrónusa iránt érzett tisztelet hatására egyre több zarándok kereste fel a sírhelyet.

1235-1243 között Szent Erzsébet lánya, Zsófia brabanti hercegné díszes, pompás művű, ezüstburkolatú, templom formájú ereklyetartó ládát ("Elisabethschrein") készíttetett, amelyet a sekrestyében helyeztek el (ma is ott látható). Ünnepélyes fölszentelésekor a templom kórusában állt Erzsébet földi maradványaival.

Évszázadok alatt erősen megnőtt a templom zarándokforgalma, míg végül 1517 után elindult az a vallási mozgalom, amelyet az európai történelem a reformáció korának nevez. Ebben az időben Hessen és környéke a protestáns vallást követte, és a Szent Erzsébet-templom az evangélikusoké lett. A szent kései leszármazottja, Hesseni Fülöp vallási meggyőződésből nem tudta elviselni az addigra hatalmassá vált ereklyetisztelet formáit, feltörette az ereklyetartót, és Erzsébet maradványait elrejtette. Amikor Hesseni Fülöp a német parasztháború híres, 1547-es mühlbergi csatájában foglyul esett, a német lovagrend segítségével szabadult ki. Ennek következményeként visszaadta a marburgi templomból elvitt ereklyét. E bizonytalan időszakban a katolikusok - féltve az ereklyét - a csontokat ólomszelencébe zárták, és ismeretlen helyen elásták. Több csontereklye a bizonytalan idők és a gondatlan őrzés következtében különböző helyekre került. Szívét a camrayi dómban, több csontmaradványát a brüsszeli kármeliták őrzik. Bécsbe, Kölnbe és Boroszlóba is került közülük. Egy kis koponyaszilánk egyházi ajándékozás révén Sárospatakra került az utóbbi években.

A Schreinen elhelyezett fejereklyetartót a svédek a harmincéves háború idején hadizsákmányként elvitték, ez Stockholm történeti múzeumában található.

Az ereklyék zavaros sorsa azonban alig érintette Szent Erzsébet tiszteletét, az egész világon szeretettel ápolják emlékét ma is. A protestánssá lett Marburgban aligha tenné meg ma valaki, hogy az elhalt ősök ereklyéit kiemelné a templom tiszteletet ébresztő csendjéből. A két felekezet az ökumené jegyében békésen és egymás iránti tiszteletben éli mindennapi hitéletét. Azóta az "Elisabethschrein" ereklyetartót az evangélikus nagytemplom sekrestyéjében bárki megtekintheti.

Benyik Béla

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu