Homíliavázlat

Epilógus

Szent János evangéliumának első fejezete prológus, melynek középpontjában az Atya szava áll, aki "testté lett és közöttünk ütötte fel sátorát" (Jn 1,14), a Világosság, aki a "világba jött" (Jn 1,10). Utolsó fejezete epilógus, melyben azok testületére irányul a figyelem, akik befogadták a "világ Világosságát" (Jn 8,12), az Atya szavát. "Szót fogadtak", ezért közöttük és bennük sátrat verhetett a teremtő, éltető, életet adó, a testvérré lett és testvériséget teremtő szó. Az epilógusban azok közösségére irányul a figyelem, akik az örökké születő Fiút befogadva, maguk is őbenne, Istenből születettek, Istenből születők lettek, Isten gyermekeiként részesei hatalmának, szeretetének (Jn 1,12).

Szent János evangéliumának epilógusa azok közösségéről ír, akiket egyedül a Bárány éltet. Halála előtt, a betegágyán, felhúzott térde pulpitusán Szedő Dénes ferences szerzetes, sokszori nekifutás után megírja a maga epilógusát Krisztus címmel: "Pásztor, kenyér, szőlő, békesség, / Ösvény, kapu, élet, fényesség, / Tiszta jóság, hajlandóság, / Borszín tekinteted üdvösség." Ez a vers, melyben "ünnepel az egyszerűség" (Celanói Tamás), egyrészt vallomás arról, hogy kicsoda Dénes atyának Krisztus, de arról is, hogy mivé lenne ő nélküle, ha Jézus nem lenne az ő "pásztora, kenyere, szőlője stb".

A két epilógus alapján már válaszolni tudunk arra a kérdésre, hogy kikből verbuválódhat Jézus közössége, az anyaszentegyház. Azok fogadják be pásztorukként a Bárányt, akik tudván tudják, újra meg újra tapasztalják, hogy nélküle életük maga lenne a kudarc, a sikertelen missziók, balfogások (Jn 21,3) kimerítő sorozata. Nélküle elcsigázottak, elesettek lennének, mint a pásztor nélküli juhok (Mk 6,34), mert nélküle a pásztorok is elanyátlanodnának, béresekké, zsarnokokká züllenének (1Pét 5,1-4), nem őriznének és nem legeltetnének (Jn 21,15-18). Nélküle mindahányan reménytelenül elvesznének. Ezért követik pásztorukként a Bárányt, bárhová megy (1Pét 2,21), visszatérnek hozzá, bárhányszor elcsatangolnak is tőle, vágynak szavára, asztalközösségére, Lelkének leheletére (Jn 19,30; 20,22) életének bőségére, barátságára és a vigasztaló számonkérésre: "Szeretsz te engem?" (Jn 21,17). Miért vigasztaló ez a kérdés? Mert benne rejlik az, hogy hiányzol nekem, szomjúhozom szeretetedre, barátságodra. Igen, a tiédre, Péter... (a kívánt név behelyettesítendő). Terád, pontosan terád, Péter, aki most nyeldesed könnyeidet. Terád! Kövess engem! Ne tudj nélkülem élni!

Ezt a barátságot elnyerni - ez a nagy fogás (Jn 21,6)! Ez az igazi zsákmány! Ez a kincs (Mt 13,44)! Ezt nem szabad veszélyeztetni! "Csak az erőszakosak ragadják azt magukhoz" (Mt 11,12), azok, akik képesek terhet hordozni, mint Péter (Jn 21,11), akik képesek latolgatás nélkül (Jn 21,7) vállalni az életáldozatot (Jn 21,19).

Az egyházat Jézus barátsága tartja össze! Ennél nincs erősebb háló (Jn 21,11). Ahol Jézus barátsága van, ott nincs skizma, szakadás. Csak ott nincs.

Zatykó László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu