Lepkeparádé

A közelmúltban két alkalomnál is igazi lepkeparádéban gyönyörködhettem. Június 25-én a Balaton-felvidéken, a védett Koloska-völgyben jártam. A dombok között vezető földút egyik oldalán, fűzbokrok és fák alá rejtőzve patak csobog, amelynek vize egy talán húszméternyi részen kis erecske formájában kilátogatott az útra. Éppen csak nedvessé tette, de ez elég volt ahhoz, hogy lepkék százai adjanak ott találkát egymásnak. Körben barátkák énekeltek, sárgarigók flótáztak, csattogtak az erdei pintyek, de ezúttal nem figyeltem a madarakra. Csak a lábaim előtt el-mélyülten szívogató tarka pillangókat csodáltam. Rengeteg fehér lepke, sok c-betűs lepke, gyöngyházlepkék, két sárga citromlepke, busalepkék, egy gyönyörű nappali pávaszem és nagy örömömre két ritkán látható színjátszólepke. Az utóbbiak szárnyai a rájuk eső fényben hol kéken, hol lilásan csillogtak. A sok lepke tudomást sem vett rólam, bármelyiküket könnyen megfoghattam volna. Néha felröppentek ugyan, de csak azért, hogy kicsivel odébb újra leereszkedjenek, és ide-oda tipegve, tarka szárnyaikat hol kitárva, hol megint összecsukva békésen tovább szívogassanak. Sajnos a Koloska-völgyet nem védi lezárt sorompó. Mindig akadnak autósok, akik nem hagyják kocsijukat a nagy, árnyas parkolóban, hanem továbbhajtanak, egyenesen a lepkék közé. Széttaposott, haldokló, vergődő tarka pillangók maradnak a nyomukban. Sajnos a többiek, akik akkor megmenekültek, idejében felrepültek, nem tanulnak, és nyomban újra az útra ereszkednek. Úgy szerettem volna odakiáltani nekik: Lepkék! Vigyázzatok!

Örök kár, hogy ezek a tarka szárnyú kis tündérek nem értik az emberi szót!

Nem sokkal később, július 4-én, újabb, lepkékkel kapcsolatos élményem akadt. Apaj-pusztán jártunk rádiós barátommal, amikor egy széles csatorna mellett vezető földúton megpillantottam őket. Néhány napja jókora zápor vonult végig a pusztán, az úton nagy tócsák csillogtak, de voltak már száradó, éppen csak nedves részek is. Itt szívogatott, libegett több száz bogáncslepke. A Koloska-völgyben tarka sereget láttam, itt, érdekes módon csak bogáncslepkék röpködtek. Ezek sem törődtek velem, egészen közel mehettem hozzájuk. Lekuporodva csodáltam őket. Néha rövid időre abbahagyták a szívogatást, szárnyaikat széttárva sütkéreztek egy kicsit, aztán összecsukták őket a hátuk felett, és percekig mozdulatlanul üldögéltek, mintha gondolatokba merültek volna. Betértünk egy mellékútra, ott is csak bogáncslepkéket láttunk, néha harmincan szívogattak egyetlen négyzetméteren.

A távolban fürjkakas pitypalattyolt, valahol egy másik felelt rá. Kakukk kiáltott hangosan, nádirigók karicsoltak, a csatornában harsogva brekegtek a kecskebékák. Melegen, dél felé már forrón tűzött a nap, a valószínűtlenül kék ég alatt fecskék és színpompás gyurgyalagok vadászgattak. Az út mindkét oldalán virágok nyíltak. Magasba nyúltak és néma őrszemekként álltak, a sárgán virító ökörfarkkórók, fehér foltokat rajzolt a kamilla, kéklett a katáng és a kígyószisz, lila fejecskéikkel bólogattak a bogáncsok, és köztük, mint elhullatott óriási vércseppek piroslottak a pipacs szellő ringatta szirmai. A virágok tarka szőnyegként ölelték körül a sárgán kígyózó földutat, amely felett, mint a gyermekmesék életre kelt tündérei, százával csapongtak, libegtek a tarka bogáncslepkék.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu