Egyház, kábítószer, drogfüggőség 9.

"Minden a családban kezdődik...
a szenvedélybetegség is"

"Elvesztettem őt! Tizenkilenc éves lenne most nyáron... Nem tudom... nem emlékszem, mikor kezdődött a baj a gyerekemmel... Kiskorában féltettük... szerettük... mindig jó volt hozzánk.

Talán tízéves lehetett...? Lehet, hogy tizenkettő...? Mintha száz év telt volna el! Igen! Akkor nem jött haza... vagy későn jött haza? Elintézte azzal, hogy a barátainál volt... Mi nem tartottuk nagy bűnnek! Magas növésű is volt... szegény... szegény fiam... Barátok?... Ma már tudom, hogy csak a csábítói voltak... akkor nem figyeltük annyira őket...! Más is barátkozott velük... Igen...! A férjemmel néha veszekedtünk...! Nem volt mindig nyugalom és derű otthon... Talán itt rontottuk el...? Akkor nem jutott eszünkbe, hogy ez is hozzájárulhatott... Ma már tudom! Későn, nagyon későn...! Semmiségnek tűnt... úgy látszott...

Később, egy-két hónap múlva rendszeresen elmaradt hazulról. Próbáltuk erőszakkal otthon tartani. Nem sikerült... Kiabált mindenki a családban... Szégyelltük a szomszédok előtt... Romlott, romlott a helyzet! Fiam! Fiam! Nem értettük meg! Nagyot hibáztunk, vége az életednek! Igen...! Kérdezzük utólag: mit...? mit tehettünk volna? Sokat...!

Az én fiam? Drogokat fogyaszt? Nem lehet igaz! Nem akartam hinni, amit hallottam..."

E drámai sorok egy svájci édesanya vallomásából valók. Egy nemzetközi konferencián hangzott el a teljes történet, azóta sok helyen, sok alkalommal idézik. Egyszerű, ha úgy tetszik, hétköznapi kifejezésekkel, érzelmektől, indulatoktól fűtve avat be minket egy család tragédiájába, amelyben a főszereplő látszólag a kábítószer, valójában azonban a függőség.

Aggódás, önvád, kétségek, gyötrelem, tagadás - néhány sorban. Íme, a drogos, vagy inkább szenvedélybeteg családok működésének legfontosabb jellemzői.

A rendszerszemlélet mára áthatotta a családterápiát is. Ezért azokat a családokat, amelyekben valamilyen szenvedélykeltő szer használata fokozódó problémát jelent, alkoholista vagy drogos családként említi a szakirodalom. A szerrel visszaélő ember mindennapjait a szer irányítja, a családtagok működését viszont a szerfogyasztóhoz való kapcsolat minősége, megszokott sémái, szabályszerűségei, azaz a kialakult játszmák határozzák meg. Ezt a bonyolult kapcsolatrendszert hívjuk kodependenciának, azaz társfüggőségnek. A viselkedésminták generációkon keresztül öröklődhetnek.

Régóta kutatják a szakemberek, hogy mi jellemzi az úgynevezett egészséges családokat, és milyen veszélyeztető tényezők, magatartásminták figyelhetők meg a társfüggő családok esetében. Néhány jellemző általánosított megállapítást idézünk ezek közül:

Egészséges család:

- Józan, kiegyensúlyozott szülők. Nincs depresszió, nincs elmebetegség, sem szélsőséges frusztráció az élet egészével vagy annak valamelyik elemével kapcsolatban.

- Semmiféle addikció (függőség) vagy szenvedélybetegség nem tartja rabságban a szülőket.

- Lelkileg érettek a szülők, önmagukkal elégedettek, képesek eligazodni az életben.

- Énképük pozitív, közérzetük jó.

- Amennyiben vallásosak, "megfelelő" a viszonyuk Istennel.

- Boldog házasságukhoz ragaszkodnak a szülők.

Társfüggő család:

- Egyik vagy mindkét szülő mentálisan kiegyensúlyozatlan, állandóan elfoglalt, frusztrált, világszemlélete elrugaszkodott a valóságtól. Ha csak az egyik szülő szenved ilyesmitől, akkor a másikat a házastárs "betegsége" köti le és foglalkoztatja.

- Szenvedélybeteg, alkohol-, drog- vagy egyéb függő magatartást tanúsító szülő vagy szülők.

- Lelkileg éretlen szülők, főként olyanok, akik a gyereküktől várnak támogatást, énmegerősítést, tanácsot, segítséget.

- Fejletlen vagy torz énképű szülők.

- Istennel zavaros viszonyban lévő szülők, vagy teljesen ateisták, vagy túlbuzgók, esetleg szélsőségesen merev teológiai felfogásúak.

- Elvált vagy különélő szülők; vagy marakodók, akik már unják, elutasítanák a házasságot, de a "gyermek kedvéért" mégis megmaradnak egymás mellett.

Az úgynevezett egészséges család gyermeke is kipróbálhatja a kábítószert, esetleg még az alkalmi használatig is eljuthat, mindez észrevétlenül le is csenghet, hiszen nincs, ami fenntartsa a használatot.

A veszélyeztető családok, vagy ahogyan gyakran nevezik: a társfüggő vagy erre hajlamos családok viszont játszmáikkal, működésmódjukkal fenntarthatják a használatot annak testi és lelki jutalmazó-jellege miatt. A rendszeresen használó így juthat el a függőségig. A lelepleződés, a szembesülés igen gyakran erre a szakaszra, tehát a függőség kialakulásának idejére esik. A hátrányokkal és hiányokkal rendelkező családot újabb megpróbáltatások érik. A sokkszerű hatást önerőből lehetetlen feldolgozniuk, hiszen egy titkokkal, előítéletekkel, közhelyes vagy félelemkeltő információkkal terhelt, a társadalom többsége által elutasított új problémával találkoznak.

Megfontolásra, újragondolásra méltó szempontokat szeretnék idézni ezzel kapcsolatban az Egyház, kábítószer, drogfüggőség című vatikáni pasztorális kézikönyvből. Az első a kirekesztéssel kapcsolatos. Sokak számára meglepetés lehet a tartalma miatt, a segítő hivatásúak számára viszont megerősítés eddigi munkájukhoz:

"Az egyháznak - minden jóakaratú emberrel együtt - harcolnia kell a kábítószerfüggők kirekesztésének megnyilvánulásai ellen, amelyek a következők: a szegény, elmaradott városrészekbe való kiszorításuk, félelem a kábítószer-fogyasztók megsegítésétől, a velük való találkozástól, viselkedésük megrögzött elítélése, kizárásuk a munkahelyekről, a társadalmi támogatás megtagadása, a kábítószerfüggők és a kisebb dílerek alkalmi és szervezett bűnelkövetése miatt érzett bizonytalanság. Valós problémákról van szó, amelyek súlyos terhet jelentenek a társadalom és a lelkipásztori tevékenységet végzők számára, s amelyek olyan egészségtelen, pusztító légkört teremtenek, amelynek megváltoztatása a nevelői munka feladata" (372).

A kábítószeresek és családjuk körében végzett pasztorális munka alapfeltételei közé tartozik - az előítéletektől való mentességen kívül - a feltétlen elfogadás és a bizalomteljes kapcsolat, amely utat nyithat a kiengesztelődésnek. A segítő kapcsolatban megtapasztaltak így válhatnak a család belső működését megújító energiákká.

"Az egyéni és a családi élet része a fájdalom, amelyet el kell fogadni, mert csak akkor tudunk felülemelkedni rajta, és valóban kiengesztelődni egymással. Az emberek változhatnak, de csak bizonyos mértékig. Meg kell tanulni elfogadni a különbségeket, toleránsnak lenni, objektíven, agresszív indulatok nélkül értékelni a helyzeteket, elősegíteni az együttélést. Egyezségre kell jutni, anélkül, hogy lehetetlen változásokat akarnánk kikényszeríteni a szülő-gyerek viszonyban" (550).

Reméljük, a címben rejlő gondolat érthetőbbé és elfogadhatóbbá vált olvasóink számára. Igen, minden a családban kezdődik, a szenvedélybetegség is, de a családban végzett pasztorációs munka és a gyógyulás is. Egy hónap múlva erről írunk majd.

Észrevételeiket, gondolataikat, kérdéseiket addig is várjuk a szerkesztőség címén.

(Folytatjuk.)

Kály-Kullai Károly

mentálhigiénés szakember

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu