Homíliavázlat

Színeváltozás

Az idén Urunk színeváltozásának ünnepe kiszorítja a 18. évközi vasárnap liturgiáját. Mint mindig, Márk a színeváltozás leírásában is nagyon konkrét: Jézus "ruhája olyan tündöklő fehér lett, hogy a világon semmiféle kelmefestő nem tudná fehérebbé tenni". Vagy gondoljunk a vihar lecsendesítésére: "Ő a bárka farában egy vánkoson aludt..." A színeváltozás jelenetében a legfontosabb az Atya égi hangja: "Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!" Amiként a keresztelkedéskor is az Atya tesz tanúságot egyszülött fia mellett. Ugyanezt mondja az Atya ma nekünk is: most már a feltámadt Krisztus Lelke vezérel bennünket, hogy kövessük Jézust, aki az Út, az Igazság és az Élet.

Az egyázatyák és a szentírástudósok egyöntetűen úgy értelmezik a színeváltozást, hogy Jézus mintegy előre jelezte a szenvedés utáni megdicsőülését, hogy így megerősítse az apostolokat a szenvedés és kereszthalál idejére. A hegyről lejövet az apostolok azon tanakodnak, hogy mit is jelent Jézus szava: ne szóljanak a látomásról, amíg halottaiból föl nem támad. E jelenetből is, más epizódokból is világos, hogy az apostolok, legbensőségesebb barátai sem értik még azt, amit majd az ismeretlen vándor magyaráz meg az emmauszi úton a két kiábrándult tanítványnak: "Ti oktalanok, milyen nehezen hiszitek mindazt, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?" (Lk 24,25) A Szentírást olvasva, az igeliturgiát hallgatva kérjük a Mestert, hogy tárja fel nekünk az írások értelmét; ő maga, a Feltámadott, Lelke által világosítsa meg misztériuma lényegét, a húsvéti titkot, amelyet minden szentmisében megjelenít az egyház. Igazában ez az egész keresztény élet, miután a keresztségben eltemetkeztünk és új életre támadtunk: meghalni a bűnnek, és új életet élni Krisztusban. Szent Ágoston tömör megfogalmazása szerint mori morti, vitae vivere, vagyis meghalni a halálnak, és az életnek élni.

Valójában mindannyian úgy vagyunk, hogy szívesen követjük Jézust a jólétben, egészségben, örömben - fel egészen a Tábor ragyogásáig. Mi is szívesen sátort vernénk Péterrel a fenti ragyogásban. De le kell jönni a hegyről, az életben jelentkező kisebbedéseket is vállalnunk kell: betegséget, bajokat, lelki szenvedést, öregedést, a közelgő halált. Vagyis követnünk kell Jézust a keresztúton, hogy vele együtt eljussunk a feltámadás dicsőségére. Nehéz megértenünk, hogy a betegség, a testi-lelki szenvedés a megváltás útja lehet, ha Jézussal együtt hordozzuk keresztünket. (Milyen szép az, hogy a hívő keresztények a szenvedést és megpróbáltatásokat keresztnek nevezik!) Mivel a keresztség révén beletestesültünk Krisztus titokzatos testébe, mi, tagok is követjük a fő, Krisztus sorsát: per crucem ad lucem, a kereszt révén jutunk el a feltámadás világosságára.

Kérjük a Lelket, hogy segítsen bennünket Jézus élő ismeretére és követésére!

Szabó Ferenc SJ

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu