|
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|
![]() |
![]() |
ÁLMODIK A MÚLT Szív és lélek Ez a kép Gyergyóalfaluban készült ezen a nyáron. Évekkel ezelőtt járt itt a néprajzi fotózás nagymestere, Kunkovács László, aki szintén észrevette és lefényképezte. A most megjelent Táltoserő című könyvében a következő magyarázattal közölte ezt a képet: "A kiskapu fűrészelt díszítménye kitárt szárnyú sólyom, amint magasba emeli a szív alakkal jelképezett lelket, vagyis égbe ragadja az embert. Jelentését már nem tudják a háziak, csak azt, hogy 1903-ban már megvolt ez a kapu." Én, bevallom, stilizált angyalnak láttam ezt a faragást, aki talán őrzőangyal, a szívek (és lelkek), vagyis az ember őrizője. A szívről tudjuk, hogy az ősi kultúrákban az intellektuális funkciók és az ősi tudás szimbóluma. A Bibliában és a keresztény hagyományban a lelki élet "székhelye". Miként a Nap a világ, a szív az ember, az élő szervezetek középpontját jelzi, jelöli. Karl Rahner Teológiai szótára szerint "ha a szív a lényege szerint és szubsztanciálisan a többrétegű embernek eredeti egysége (az ember test és lélek egyidejűleg), akkor szigorú értelemben csak az embernek van szíve. Ugyanakkor a szív az a dinamikus alap, ahonnan kiindulva az ember legsajátabb és adekvátan soha meg nem fogalmazható önfelfogását keresi, és ezt az önfelfogást csakis a szívben találhatja meg." E kép készítésekor, a helyszínen nekem először az angyal jutott eszembe, és csak előhívása után vettem észre a szívet, s gondolkodtam el annak jelentésén. Ez vezetett el József Attilához, aki egyre-másra ad és nyújt nekem-nekünk vigaszt. Ide illő vallomását, egyik versének első strófáját idézem: Amit szivedben rejtesz, szemednek tárd ki azt; amit szemeddel sejtesz, sziveddel várd ki azt. Szívvel várni: kit? mit? Szemmel kitárni, amit a szív elrejt: a fotós és a fotózás egyik legszebb feladata volt és marad. Így üzen e kép által ez az angyal, amely talán erről szól, de talán sok minden másról is. Móser Zoltán
|
![]() |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|