LITURGIA

Játéktér

A gyermeki játszást leíró lélektani kutatások egyik érdekes eredménye, hogy az ember belső, szubjektív valósága, illetve a külső, objektív világ mellett létezik egy bizonyos harmadik valóságtartomány, amelyet "köztes-", vagy "átmeneti tér"-nek neveztek el, és amely egyfajta pihenőhelyül szolgál az egyén számára.

Köztudott, hogy a kisgyermek számára az egyik leglényegesebb lelki feladat az, hogy saját érzéseit és belső történéseit meg tudja különböztetni a külső világ dolgaitól, ugyanakkor viszont képes legyen a belső és a külső világ kölcsönösségben tartására. A tapasztalatok szerint ezt éppen a "köztes tér" ösztönös használata teszi lehetővé, ami érzelmileg és értelmileg egyaránt komoly fejlesztő hatást fejt ki a gyermekre.

Az átmeneti térben zajló játszás átformálja és jelentéssel tölti meg az egyes játék-tárgyakat, miáltal azok tárgyi mivoltuknál többé válnak. Mostantól nem pusztán tárgyi mivoltukban léteznek, hanem a gyermek élményvilágában bizonyos értelemben átszellemülve megszemélyesülnek. A gyermek a játékaival, átmeneti tárgyaival a játszás közben valóságos élményeket él át, amelyek azután fejlesztőleg hatnak rá, többek között például a társaival való kapcsolatfelvételi és kapcsolattartó képességére. A játszás átmeneti terében a gyermek felkészül a "valódinak mondott élet" eseményeire, feladataira, kapcsolataira, majd pedig visszatérve onnan, újból csak megpihenhet és felüdülést találhat ebben az átmeneti térben.

Ha ez az átmeneti tér létezik az Isten alkotta látható világban, vajon miért ne nevezhetnénk a liturgia kegyelmi erőterét egyfajta átmeneti térnek, amelyben két valóság: az ünneplők testi-szellemi-lelki realitása és Isten transzcendens jelenvalósága valódi kölcsönhatásba lépnek egymással? A liturgiában, különösképpen pedig a szentségekben a dolgok többé már nem a puszta anyagi-tárgyi mivoltukban jelennek meg, hanem átlényegülve az isteni kegyelem hordozóivá, hatékony jeleivé válnak. Nem pusztán utalások tehát, amelyek rámutatnak vagy csupán emlékeztetnek egy isteni valóságra, hanem a legsajátosabb értelemben az isteni erőáradás hordozói.

A liturgiát annak az Istennek az akaratából végezzük, aki e "szent játék" történésein keresztül akar megpihentetni, magához szelídíteni és megerősíteni minket. Isten közelében felnőve is megőrizhetjük a gyermek derűs ráhagyatkozását. Tudjuk, hogy az ő közelében semmi bajunk sem eshet, tudjuk, kihez tartozunk, és egy feltartóztathatatlanul a teljességre törő élet öröksége vár ránk.

Káposztássy Béla

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu