|
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|
![]() |
![]() |
Anyagi okokból megszűnik a gyulafehérvári papnevelde önállósága A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) részévé válik a gyulafehérvári római katolikus szeminárium - erről döntöttek az egyetem és az egyház vezetői a napokban tartott tanácskozáson. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, aki az egyházi küldöttséget vezette, egy kolozsvári újságnak azt nyilatkozta: azért van szükség erre a lépésre, mert az egyháznak nincs pénze fenntartani a papneveldét. A gyulafehérvári püspökséggel szinte egyidős, közel ezer éve működő káptalani iskola utódja ezzel megszűnik önálló intézmény lenni, tanárai viszont állami fizetést kapnak, a kispapok pedig államilag elismert oklevelet. Ovidiu Pecican, a BBTE szóvivője szerint már az ősszel induló tanévtől életbe lép a megállapodás. Kétségtelen, a teológia fenntartása hétmilliárd lejbe (kb. 54 millió forintba) kerül évente, ezt pedig a hívek egyre nehezebben teremtik elő. Ugyanakkor meglepő, hogy a döntést szinte egyik napról a másikra hozták meg az egyházi vezetők, a hívek és a közvélemény csak az utolsó pillanatban, a sajtó útján szerzett tudomást a megállapodásról. Az egyetem szóvivője természetesen hangsúlyozza: a gyulafehérvári teológia továbbra is széleskörű autonómiát élvez, bár az oktatás időtartamáról és a meghirdetendő helyekről "további egyeztetéseket" tart szükségesnek. "Általában három év az egyetemi képzés, de ezt nem kötelező a teológiai oktatás esetében is érvényesíteni - mondta kérdésünkre a szóvivő. - Ami pedig a meghirdetendő helyek számát illeti, azt az egyetemi elvek és az egyház igényei alapján, közös szempontok alapján állapítjuk meg." A BBTE kisebbségügyi politikáját illetően joggal merültek fel kifogások. Jó ideje attól hangos az erdélyi közélet, hogy a BBTE vezetése nem hajlandó beindítani az önálló magyar karokat, a Bolyai-egyetem visszaállításáról pedig még kevésbé kíván tárgyalni. Ráadásul megrovásban részesítette a Bolyai-egyetemért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) nevű szervezet vezetőit. Éppen ezért nem csoda, ha a BKB elöljárói furcsállják és nehezményezik az egyház döntését. Bodó Barna, a BKB elnöke szerint általában sem célszerű független intézmények önállóságát feladni, egy egyházi intézménynek pedig még inkább meg kell fontolnia, hogy betagolódik-e egy civil oktatási intézménybe. A szeminárium betagozódása a kolozsvári állami egyetembe hosszabb ideje szóbeszéd tárgya az egyházon belül: legutóbb akkor került szóba, amikor Zenon Grocholewski vatikáni bíboros, a Nevelési Kongregáció prefektusa Kolozsváron járt, és az egyetem vezetőivel is megbeszéléseket folytatott. Pecican szerint a néhány hónapja történt megbeszélés során az integráció részleteit is rögzítették. A gyulafehérvári szeminárium a négy erdélyi egyházmegye - Gyulafehérvár, Nagyvárad, Szatmár és Temesvár - részére képez magyar papokat. Lukács János, Kolozsvár
|
![]() |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|