A keskeny utat keresve...

Beszélgetés Csepregi Andrással, az egyházi kapcsolatok minisztériumi titkárságának vezetőjével

Csepregi András evangélikus teológus-lelkészt nevezte ki a miniszter az Oktatási és Kulturális Minisztérium keretében most kialakított egyházi kapcsolatok titkársága vezetőjének. A kormány és a történelmi egyházak, felekezetek viszonyának meglehetősen zaklatott négy éve után tehát újabb forduló várható - hogy milyen eredménnyel, az még a jövő titka. Az ismeretlen terepen részleteiben ismeretlen feladatot vállaló Csepregi Andrást arról kérdeztük: mire számít, mit gondol az elkövetkezőkről?

Hogyan került képbe egy evangélikus teológus-lelkész?

- Hiller István eldöntötte, hogy aktív egyháztagot keres erre a posztra. Egy közös ismerősünk kérdezett meg egy hónappal ezelőtt, hogy volna-e kedvem ilyesmivel foglalkozni. Éppen nagyon jó hangulatban voltam, és azt mondtam neki, miért ne, beszéljünk róla. Mire a miniszterrel először találkoztam, ő már - azt hiszem - eldöntötte, hogy felkér engem, én pedig igent mondtam.

Ismerve az elmúlt évek történetét, mennyire tűnik reménytelennek a feladata?

- Riaszt, ami volt, és éppen ezért kihívásnak tekintem. Engem nagyon frusztrált, ami történt. Újságolvasóként, egyszerű egyháztagként bizonyos értelemben úgy éltem meg ezt a történetet, mint a süketek párbeszédét: egy sor olyan kérdésben, amelyben lehetett volna, a felek nem egyeztettek egymással; különösen az egyházfinanszírozás területét használták háborús terepként. Persze most még könnyen beszélek, mert számok és tények alig-alig vannak a kezemben. Az egész folyamatot még nem ismerhetem belülről, de a "szent naivitás" állapotában azt hiszem, van racionális lehetőség, hogy a finanszírozási rendszer labirintusát kiegyenesítsük, s mindenki pontosan érthesse, mi miről szól. Legalább az ne történhessék meg, hogy ugyanazokról az intézményekről egészen mást mond az állam és az egyházi fenntartó. Ha e téren sikerül rendet teremteni, akkor talán olyan fázisba jutunk, ahol fontosabb közös dolgokról is lehet beszélni. Addig nem, mert addig tart a harc.

Meglehetősen kevés ideje van arra, hogy megismerje új tevékenységi körét.

- Az első néhány hónap nagyon intenzív lesz, ettől természetesen tartok is. Elég jelentős döntéseket kell hoznom úgy, hogy a hátteret alig-alig ismerem, így természetesen rá vagyok utalva azokra, akik már beledolgozták magukat a különböző témákba. Csak remélem, hogy nagy hibát nem fogok elkövetni a betanulási időszakban.

Az állam és az egyház közös ügyeinek egyik legérzékenyebb pontja a vatikáni-magyar szerződés felülvizsgálatának, esetleges megváltoztatásának kérdése.

- Ezzel kapcsolatban nagy könnyebbség számomra, hogy már korábban kineveztek egy bizottságot, amelynek szeptember 30-áig kell részletes jelentést készítenie. Amíg ez el nem készül, úgy érzem, nem kell foglalkoznom a kérdéssel, és ennek nagyon örülök. Nyilván támaszkodni fogok arra, amit a bizottság megállapít. Egy nyilatkozatukban azt olvastam, hogy "nagy fülként" szeretnének működni: minél több érintettet meg akarnak hallgatni az ügyben, egy idő után pedig nyílt üléseket tartanak majd. Maga a folyamat nagyon biztatónak látszik, s remélhetőleg kialakul egy konszenzusközeli helyzet.

"Az egyház ne politizáljon." A jelenleg kormányzó erők oldaláról, "hátországából" nemegyszer elhangzott e mondat az elmúlt években. A hívő emberek nem kis része számára az ehhez hasonló megnyilvánulások azt sugallják, hogy ezek célja az egyház társadalmi befolyásának visszaszorítása. Egyházi emberként - és most kormányzati főtanácsadóként - Ön hogyan látja e kérdést?

- Azt hiszem, alaposan újra kell gondolnunk. Az egyház - ahogyan semmilyen más közösség - nem tud nem politizálni, hiszen létéhez hozzátartozik a közéletben való részvétel, és ez óhatatlanul politizálás. A mi körülményeink között az a különbségtétel sem segít sokat, hogy "az egyház politizál, de nem vesz részt a pártpolitikában", hiszen nincs olyan történése a közéletünknek, amelyet vagy nem az egyik politikai párt kezdeményezne, vagy, ha mégis máshonnan indul, valamelyik párt ne tenné szinte azonnal a magáévá. Így az egyház sem kerülheti el, hogy ha megszólal, közel kerül az egyik vagy a másik párthoz. Az lenne a legjobb, ha ezt a közélet egyházi szereplői nyíltan vállalnák, a közélet többi szereplője pedig tudomásul venné. A nyílt egyházi politikai véleménynyilvánítás egy önszabályozó mechanizmust is életre hívna, hiszen a politizálás az egyház számára ugyanazokkal a lehetőségekkel és kockázatokkal járna, mint a társadalom más közösségei számára. Ugyanakkor, a nyílt terepen az is kiderülhetne, hogy az egyház a politizálás vonatkozásában is többlettel bír, hiszen megmutathatná, hogy bár politizál, nem tesz különbséget a politikai hovatartozás szempontjából az egyik és a másik ember között, azaz tud valamiről, ami több mint a politika, ami transzcendálja a politikát. Az persze, hogy a politizálás hogyan folyhatna az egyházak egymástól is különböző szervezeti keretei között, természetesen nagyon összetett kérdés.

Ön a neves mártír evangélikus teológus, Dietrich Bonhoeffer életművének kutatója. A nácik által kivégzett lelkész példája, közéleti tevékenysége milyen tanulságokat hordoz az Ön számára, amikor - más időkben, egészen más körülmények között, de - politikai közszereplést vállal?

- Amikor - még az "átkosban", a nyolcvanas évek közepe táján - először komoly hatást gyakorolt rám, akkor nem is álmodhattam arról, hogy ilyen feladatom lesz. Bonhoeffer szuggesztivitása, intellektuális ereje és személyes becsületessége ragadott meg, de eleinte sokkal inkább az, ahogy teológiai kérdésekhez viszonyult. Később vettem észre, hogy mennyire érzékeny volt a politikára, és a náci diktatúra idején milyen mélyen elkötelezte magát politikai kérdésekben. Ilyen szempontból Bonhoeffer számomra mindenképpen példa, és bizonyos szempontból tájékozódási pont. Mai feladatvállalásom szempontjából viszont sokkal inkább Bibó István mértékadó, meghatározó számomra, akinek az életművét szintén kutatom. Bibó közvetítő alkat volt, és elrontott, rossz helyzetekben kereste azt a keskeny utat, amely normális, élhetőbb világ, illetve konszenzusfelévezet. Aki egy picit is ismeri őt, tudja, hogy szélmalomharcok sorát vívta. Remélem, hogy 2006 más, mint 1944, 1948, 1956 vagy a hetvenes évek eleje, amikor Bibó a nagy esszéit írta, és teljesen magányos volt. Most talán a közélet is nyitottabb, a világpolitikai helyzet is rugalmasabb, mint ami neki adatott, és azokból a jó szándékokból, amelyeket ő képviselt, és amelyekért nagyon sokat szenvedett, valamicskét talán meg lehet valósítani.

Egyház és politika kapcsolatának árnyékos oldalával foglalkozik az evangélikus egyház tényfeltáró bizottsága is, amely az 1945 utáni korszak történetét igyekszik jobban megismerhetővé tenni. E munka része az egyházak, egyháziak együttműködésének vizsgálata a kommunista rendszerrel. A testület tagjaként hogyan ítéli meg múltunk jelenét?

- Ezek nagyon nehéz erkölcsi és talán még mindig egzisztenciális kérdések is. Ugyanakkor ebből a szituációból csak előre lehet menekülni. Ha kiemeljük, árnyaljuk, esetleg párhuzamos kutatásokkal kiegészítjük mindazt, ami ezzel kapcsolatban a levéltárakban megtalálható, majd az egyház és a szélesebb nyilvánosság elé tárjuk, akkor ez a történet talán lezárható. Nem szabad megállnunk, visszafordulnunk, vagy úgy tennünk, mintha nem történt volna semmi. Ennek a munkának nyilván vannak kínos konzekvenciái, de épp azért, mert egyházi környezetben zajlik, ahol a szeretet, a megbocsátás, az újrakezdés nemcsak szlogen, hanem akár naponként gyakorolt valóság is, van remény, hogy ezeket a nagyon nehéz kérdéseket jobban lehet kezelni, mintha csak technikai értelemben lenne szó tényfeltárásról és egykor elrejtett adatok felmutatásáról.

Szöveg és fotó: Szigeti László

Csepregi András 1987-ben szerzett diplomát a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémián. Tanult Svájcban és Nagy-Britanniában is. Györkönyben, majd Budapest-Kelenföldön végzett lelkészi szolgálatot. 1999-ben az Evangélikus Hittudományi Egyetem Nyíregyházi Hittanárképző Tagozatán kapott főiskolai adjunktusi kinevezést. A következő évben megbízták a tagozat vezetésével. 2005-ben ugyanott docens lett. Tagja a Bibó István Szellemi Műhelynek.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu