Hangulatjelentés

Természet

Valószerűtlen éjszakai kaland: kölcsönkapott kocsival, egyedül tartok Budapestre a Balaton déli partjáról. Éjjel egy óra, nincs miért sietnem, ötven kilométeres sebességgel haladok a néptelen úton - nem a sztrádán, hanem a régi hetes számún, úgy még lassabb. Nem kapcsolom be a rádiót, és letekerem az ablakokat, hogy halljam a beszűrődő neszeket. Tücsökciripelés, szüntelen madárdal, elvétve egy-egy huhogás kísér. Polgárdi közelében lehúzódom az útról a fák közé, lekapcsolom a motort és a világítást, hátradőlök az ülésen. Milyen békebeli így, milyen boldogságos! A nagyvárosi ember kései romantikája a harmadik évezred kezdetén. A hold fényénél olykor felbukkan egy pillangó, végiglegyezi a szélvédőt, azzal eltűnik. Valahol béka kurrog. A közeli csalitosból száraz ágak ropogása hallatszik, valami nagyobb testű állat mászkál. Egy jegenye csúcsánál denevér röpköd, karéjos mozdulatokkal, fürgén. Apró, világos potrohú pók ereszkedik egy láthatatlan szálon az ablaktörlőre, és céltudatosan megindul a motorháztető felé.

Milyen szapora a természet, állapítom meg magamban. Hiszen egyetlen éjszaka során hány ezer állatot gázolnak el a közutakon - csak a Balatonig tartó száztíz kilométeren hány tucat foszladozó, már-már felismerhetetlen szőrcsomót láttam az úttesten! Hány száz, szürke péppé kenődött szúnyogot számolhatok össze a kocsim elején, a rendszámtábla körül! És akkor még nem vettem lajstromba a vadászatok során értelmetlenül, perverz szórakozásból kilőtt vadakat, sem a természetes tápláléklánc áldozatait. Hiszen minden ragadozó minden áldott éjjel zsákmány után jár... Sünök, pockok, békák, csigák, nyulak, nyestek és őzek: ezrével pusztulnak el hetente, havonta, és mégsem halnak ki, mégis folyton pótolják megfogyatkozó soraikat. Nagyon megnyugtató ezt tudni, nagyon reményteli.

Bizony, akármilyen makacsul is próbálkozunk, a természetet nem lehet csak úgy, egyik évről a másikra kiirtani. És még mindig bőséggel vannak rejtett tartalékai - álmunkban sem gondolnánk, hogy milyen hatalmasak. Különösen a rovarvilágban. Biológusok nemrégiben Costa Rica egyik őserdejében, virradatkor kifeszítettek egy hálót egy óriási fa köré, és póznák segítségével alaposan megrázták a lombját. A lehulló, hajnali hidegtől még dermedt rovarokat bevitték egy laboratóriumba - és döbbenten látták, hogy a hetvenöt százalékukat nem tudják beazonosítani. Az ember számára megközelíthetetlen lombokban százával élnek az ismeretlen rovarfajok.

Ám a mélytengeri állatvilág is szolgálhat meglepetésekkel. Öcsémtől hallom, hogy a japán partoknál nemrégiben élve kifogtak az óceánból néhány bojtos úszójú halat - amelyekről a tudósok mindeddig azt hitték, hogy cirka hetvenmillió évvel ezelőtt kihaltak... Kína egyik erdős részén pedig mókuspatkányt találtak (frissen ropogósra sütve, egy helybéli paraszt árulta a falusi piacon), s ez szintén érdekes, tekintve, hogy a mókuspatkányt mindeddig csak őskori kövületek formájában ismertük.

Öcsém agrármérnök, vagyis százszor többet tud nálam ezekről a dolgokról. A rovarvilág gazdagságának pontos arányát is tőle tanultam: Magyarországon átlagosan egy négyzetkilométeren kétszáz növényfaj található - és egyetlen négyzetméteren kétszáz rovarfaj. Nem árt gondolni erre, ha nyáron csak úgy belegázolunk egy rét arasznyi magas füvébe... Hanem most már ideje visszatérnem az aszfalttal leöntött fővárosba. Nagyot sóhajtva beindítom a motort, félig felhúzom az ablakot, és gurulni kezdek az úton, egyre távolodva láthatatlan ismerőseimtől: a denevértől, a süntől, a csendtől.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu