Misszionárius a püspökkari titkárságon

Német László SVD verbita szerzetes a küldetésről, az otthonról és a közösségről

Erdő Péter bíboros Német László SVD verbita szerzetest, az Isteni Ige Társasága magyar rendtartományának vezetőjét kérte fel, hogy - Veres András szombathelyi megyés püspöki kinevezése után - legyen a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára. A testület által nemrégiben megválasztott jelölt augusztus elsejétől, egyelőre öt esztendeig tölti be új tisztségét.

- A felkérés teljesen váratlanul ért. Rómában voltam a rendünk általános káptalanján. Amikor részt vettünk a római magyar közösség szokásos szentmiséjén a Pápai Magyar Intézetben, Erdő Péter bíboros úr is épp ott volt. A szentmise után tette fel nekem a kérdést, ami különösen jelentős mozzanat volt számomra. Az Istennel való eucharisztikus találkozás a legfontosabb egy szerzetes, egy pap életében. Kaptam időt a válaszadásra. Szerzetesként nem is dönthetek a rendi elöljáróm engedélye nélkül. Imádkoztam, hagytam, hogy pihenjen a dolog, aztán elmentem az általános főnökhöz, aki engedélyezte, hogy vállaljam a jelöltséget, de kérte, hogy vezessem tovább a tartományt. Több rendtársam véleményét kikértem a döntés előtt, hogy más szemszögből is lássam e feladatot. Bennem is keserű szájízt hagyna, ha otthagynám őket, hiszen a rendben "nőttem fel", szerzetes vagyok, s ez megmarad akkor is, amikor titkárként fogok dolgozni. Számomra döntő tényező, hogy szerzetesként egy közösségben éljek. Ezért továbbra is a kolostorunkban fogok lakni.

Nem túl nagy vérveszteség a rend számára, hogy új tisztsége miatt lényegesen kevesebb ideje marad a közösségre?

- Ha hiányozni fogok is a rendtársaknak, vagy kevesebbet tudunk beszélgetni, kevesebb időnk lesz egy vacsora utáni korsó sörre, nyerhetünk valamit a rend és a missziós gondolat számára, amely nekem is a legfontosabb. Lehet, hogy jobban tudjuk majd végezni a feladatainkat. A miszsziós tudatot igyekszem oda is bevinni, ahol eddig esetleg nem volt jelen. Jövőre városmisszió lesz Budapesten, és ehhez mindenképpen sokkal jobban hozzá tudok szólni egy olyan helyről, ami vár rám.

Tehát valamiképp missziós munkát fog végezni az új helyén is?

- Ez attól függ, hogyan fogjuk fel a missziós munkát. Abban nem a földrajzi hely a lényeges, inkább az a szempont, hogy kikkel dolgozunk, és náluk milyen az egyházi közösség helyzete. Már II. János Pál is hangsúlyozta Redemptoris missio című enciklikájában, hogy különböző formái vannak az egyház egyetlen küldetésének. XVI. Benedek pápa pedig azt mondja: felejtsük el a földrajzi missziós fogalmakat, arra gondoljunk, hogy kik várnak ránk, az a legfontosabb, hogy kikkel kell párbeszédet folytatnunk.

Milyen érzésekkel készül új munkakörére?

- Ha arra gondolok, menynyire szerteágazó a titkárság feladata, akkor kis félelemmel megyek be augusztus 1-jén, mert nem tudom, hogyan fogom átlátni az egészet. De kitűnő kollégáim lesznek, és közösségi munka vár rám. Biztosan nehezebb lesz az elején, egy hónap múlva már jön is a püspöki konferencia őszi ülése, de korábbi adminisztrációs tapasztalatom ad reményt, hogy az új feladatokkal is sikerül megbirkóznom.

Vannak olyan témák, amelyekben teljesen újonc leszek. Például ilyen a magyar állam és a Szentszék kapcsolata, vagy a püspöki konferencia iratai. Hátrányom, hogy nem Magyarországon nőttem fel, nem itt jártam iskolába, nem itt dolgoztam papként. De előnyös is lehet a másfajta látásmódom. Nagy kihívás lesz pótolni a történelmi ismeretek hiányát. Tanultam magyar történelmet, de nem mindig abból, amit itt tanítottak, hanem szintén kommunista ideológiával és a pánjugoszláv gondolattal fűszerezett könyvekből. Emellett a személyes kapcsolatok és a külföldi, nyugati irodalom is sokat adtak.

Ön a világ számos pontján élt és dolgozott már. Van, ahol otthon érzi magát?

- Erre többrétegű választ adhatok. Hazámnak a volt Jugoszláviát tekintem. Azt, ami szétesett. Lehet, hogy ez nosztalgia, de én ott nőttem fel, és nagyon jó körülmények között. A hetvenes években, amikor már gondolkodó gimnazista lettem, gazdaságilag és politikailag is jól éltünk, az ország nem volt tagja a Varsói Szerződésnek, sem a NATO-nak, ezért mind Nyugat-, mind Kelet-Európa nyitott volt számunkra. Ez is hozzátartozott az öntudatomhoz. Az útlevél mindig a zsebemben volt. 1968-ban jöttem először Magyarországra, és érthetetlen volt számomra, hogy az útlevelet itt hazaérkezéskor le kellett adni. Jugoszláviában más volt a mentalitásunk. De az az ország szétesett, úgyhogy ha kérdezik, ma már azt mondom, vajdasági vagyok. Most éppen szerb állampolgár, hiszen néhány hónapja a szerb-montenegrói szövetség is felbomlott.

Az otthonom az a hely, ahol jól érzem magam. Ahol tudom, hogy elfogadnak, szeretnek az emberek, ahol van egy kis kuckóm, melyben azt csinálok, amit akarok. Szerzetesként ez mindig a rendház volt számomra, bárhol dolgoztam is éppen a világban. Ez a rend engem úgy fogadott el, ahogy vagyok. Mindent megadtak ahhoz, hogy ma szerzetesnek érezhetem magam: a teológiai tudásomat, az utazásokat a világ megismeréséhez. Akárhová megyek, mindenhol vannak rendtársaim. Ez fantasztikus tapasztalat, amely meghatározza az identitásomat. Persze a renden belül is vannak jobb és rosszabb közösségek. De ettől függetlenül mindig tudtam, hogy ahol vagyok, az az "én házam" is. Fontos, hogy tudjuk, hová tartozunk. Nem hiszem, hogy ez változni fog, de természetesen a munkámat is teljes szívvel fogom végezni.

Szerzetes papként, teológusként, tanárként vagy épp különböző egyházi hivatalok munkatársaként melyik tevékenységi forma áll a legközelebb Önhöz?

- A beszélgetés az emberekkel. Ez mindig tetszett, és hozzátartozik a verbita hivatáshoz. A személyiségem is megfelel ennek. Fontos kapcsolatot tartani az emberekkel, és elbeszélgetni velük, függetlenül attól, hogy honnét, milyen vallású, kultúrájú közösségből vagy politikai háttérből jönnek. Meg kell adni a lehetőséget, hogy elmondják, mi bántja őket, vagy minek örülnek.

Ha egyáltalán van vagy lesz szabadideje, mivel tölti szívesen?

- Amikor 2004-ben átjöttem Magyarországra, sikerült több időt találnom egy régi nagy hobbim számára: ez pedig a fákkal való munka a kertben. A kolostorunk parkjában az egyik rendtársammal kis fákat nevelünk: tölgyet, hársat, fenyőt, és ezt folytatni fogom. Nem tudom, mennyi időm lesz erre, de számomra a legpihentetőbb és legérdekesebb, amikor átöltözöm, kimegyek a kertbe, és nézem, hogy nőnek a kis fák. Ez Isten csodája.

Szöveg és fotó:

Szigeti László

Német László SVD 1956-ban született a vajdasági Hódságon (Odzaci), a volt Jugoszlávia területén. Szabadkán érettségizett, majd 1977-ben belépett az Isteni Ige Társaságába (Societas Verbi Divini). Lengyelországban végezte szerzetesi, filozófiai és teológiai tanulmányait. 1983-ban szentelték pappá. Két évig a volt Jugoszláviában működött (a mai Horvátországban), majd elöljárói további tanulmányok céljából Rómába küldték (1985-1987). 1987-től 1990-ig katolikus egyetemi lelkész volt a Fülöp-szigeteken. 1994-ben doktorált Rómában a Gergely Egyetemen dogmatikából. 1994-től tíz évig az osztrák rendtartományban élt. Tanított az ottani és a lengyelországi verbita, illetve a zágrábi jezsuita főiskolán. Budapesten is két ízben volt vendégelőadó a Sapientia Főiskolán. 2000-től a Szentszék nemzetközi szervezetek melletti bécsi állandó képviseletén dolgozott. 2004 tavaszán települt át Magyarországra, mivel általános rendfőnöke februárjában kinevezte magyarországi tartományfőnöknek.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu