Pap barátomnak - odaátra

Elmentél a "minden testnek útján", és gondolni sem mertem rád, amikor meghallottam: megtárult az ajtó, kevés az időd. Nem gondoltam, mivel nem hittem. Jóllehet utolsó búcsúzásunkkor azt mondtad: - Lehet, már csak odafent... Órámra néztem, hosszan figyeltem a vonaton a számlapot, s ahogy következtek az állomások, újra meg újra kirajzolódott arcod az ablak üvegén, és az elzúgó fák, oszlopok rengetegéből előbukkant az ifjúságom, amikor te is alkotó pap voltál: építettél plébániát, bővítetted a templomot, s legutóbb egy rádiós beszélgetésben hozzátetted, mint kellett "megvezetned" az akkori hatóságokat... Vidámságod, hivatásból élő szíved volt a példám, a munka gyönyörűsége, amit szakadatlan végeztél. És mindig volt egy vigasz-szavad, ha fiatalságom gondja úgy szakadt rám, mint ködgomoly a hegytetőre. Új plébániádon hányszor sütött rám a nap, szobádban, ahol könyvek garmada közt érezted: mi a gyöngém, s hogy a barátság sok mindent pótol. Sosem kételkedtem szavaidban.

Így maradtál évekig a barátaim közt, ha nem találkoztunk is, hiszen az összetartozás a lélek legbensőbb ügye, s kell-e folyton demonstrálni azt, ami lényegünkhöz tartozik? Jelképesnek mondtad (mégis a valóság testvér-pecsétje volt búcsúzásunkkor) az a tiszta bor, amit évekig tartogattál, hogy nekem adhasd...

A vonaton a fény aranyába burkoltad arcod, s már tudtam: nemes borod útravaló egy hosszabb távolságra - az Úr illatával. A távolság számodra immár elfogyott, én baktatok utánad, a lét törvénye szerint. Igen - egyszer, ott... Isten veled, Mészáros Jóska, váci barátom, s bocsásd meg, hogy nem szólítalak kanonok úrnak. Nem vennéd most sem jó néven - tőlem. Valahol örök-testvérek maradunk.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu