Loyolai Szent Ignác és a szorongás nyomában

Németh Attila pszichiáter a kényszerbetegségről

Mindnyájunkkal megtörtént már, hogy otthonról elindulva visszafordultunk még egyszer megnézni: jól bezártuk-e a lakásajtót. Vagy kétszer. Vagy a gázt. Vannak emberek, akik ugyanezt lényegesen többször megteszik. Akár tízszer vagy hússzor is. Vagy órákig mossák a kezüket. Ők a kényszerbetegek. Nem őrültek, hanem valamiképpen tökéletességre törekszenek. A - nem létező - teljes bizonyosságra és biztonságra. Például a veszélyek, a fertőzések ellen. Ott is, ahol ezeknek csekély a valószínűsége.

A zarándok Szent Ignác szobra Amerikában (Fotó: http://jesuit.lmu.edu/)

A kényszerbetegség úgynevezett szorongásos zavar, alaptünete a szorongás és a félelem bizonyos gondolatoktól, késztetésektől - mondja Németh Attila pszichiáter, a téma ismert szakértője. - Mindennapi életünkben bizonyos higiéniás szabályokat be kell tartanunk, de ez a kényszereseknél eltúlzott mértékben történik. Ha evés előtt megmossuk a gyümölcsöt, az természetes - de ha hámozás után is, az már kissé gyanús. Mindenki tisztában van a vegyi anyagok veszélyességével, de vannak kényszerbetegek, akik emiatt még a vegyi gyár környékére sem mernek menni, vagy ha igen, akkor odahaza órákig tartó tisztálkodásba kezdenek. A fertőzéstől, a szennyeződéstől való félelem, s az emiatt végzett tisztálkodási rituálé a leggyakoribb kényszeres tünet. A reális alapú félelmek tehát eltúlzott mértékben jelentkeznek, s ezekre a betegek irreális mértékű kóros reakcióval - az úgynevezett kényszercselekvéssel - válaszolnak.

A kényszeres személyiségnek is vannak ugyanakkor előnyös tulajdonságai - hangsúlyozza a pszichiáter. - Az ilyen ember például sokkal precízebb az átlagnál, nagyon megbízható, rendszerető. Baj csak akkor van, ha mindez kóros mértékben jelentkezik.

Hol a határ mindennapi "ártatlan" kényszereink, rituáléink és a kóros tünetek között? Németh Attila szerint, ha valakinek a szorongásos gondolatai, kényszercselekvései (rendezgetés, tisztálkodási rituálé) naponta több mint egy órát vesznek igénybe, az már egyértelműen betegnek tekinthető, és kezelésre szorul. Egyébként a legtöbb érintett tisztában van e cselekvései értelmetlenségével, de nem tud szabadulni tőlük.

A kényszerbetegség a lakosság egy-két százalékát érinti, és sokan életük végéig hurcolják. A legsúlyosabb esetekben szinte az egész napot kitöltik a kényszerek, az ilyen emberek nem tudnak családot alapítani, tanulni, dolgozni, képtelenek az önálló életvitelre. Enyhébb változatban az érintett akár egész életében titkolni tudja betegségét, ez azonban nagyon sok energiájába kerül.

A szorongásos gondolatok, kényszeres félelmek persze nemcsak a testi, hanem a lelki tisztaságra is vonatkozhatnak. A szakember leszögezi: a kényszerbetegek száma nem magasabb a vallásos emberek körében, ugyanakkor az ő esetükben természetesen vallási életük gyakorlataihoz is kapcsolódnak a tüneteik.

Az erkölcstanból jól ismert fogalom az aggályos lelkiismeret, amely a gyötrődő embert akár egy órán belül is képes visszahajtani a gyóntatószékbe. Az ilyen kényszeres beteg - említi tapasztalatait a pszichiáter - a káromkodástól való félelmében odáig juthat, hogy már azt is bűnnek tartja, ha az "Isten" szót elválasztva írja le, netán kisbetűvel, vagy nem elég szépen. Vagy ha imádság közben eszébe jut, hogy valamiért haragszik a szüleire, ez számára már rossz gondolatként, bűnként jelenik meg. Jóvátételként kijelöl magának bizonyos mennyiségű imát, ezt viszont csak akkor érzi "érvényesnek", ha tökéletesen, minden szóra pontosan koncentrálva, hiba nélkül sikerül elmondania. Előfordul, hogy így - a zavaró körülmények miatt - egy miatyánk elmondása több óráig is eltart. Az ilyen embereknek szinte mindenért lelkiismeret-furdalásuk van. Velük kapcsolatban beszél Bodrog Miklós pasztorálpszichológus "bababűnökről", azaz olyan gondolatokról, szavakról, cselekedetekről, amelyek valójában nem bűnök. Németh Attila szerint esetükben sokszor nem is az orvos illetékes, hanem például a lelkivezető vagy a gyóntató. Fontos, hogy megnyugtassák a hozzájuk forduló kényszeres embert: ne foglalkozzék ezekkel a lelkiismereti aggályaival. Ha nem sikerül megnyugtatni a beteget, fokozódnak kényszerei.

A szakember felhívja a figyelmet: ha a gyóntató ilyen esetekben is ad elégtételt - "csak egy üdvözlégyet mondjon el" -, akkor ezzel valójában nem segített, hanem tovább erősítette a gyónóban azt a tévhitet, hogy bűnt követett el, s ezért vezekelnie kell. Egy üdvözlégy elmondása a kényszerbeteg számára nemegyszer órákig tartó rituálét jelent. Ha fölismeri a lelkipásztor, hogy kóros mértékű kényszerességgel küzd az őt felkereső hívő, küldje el szakemberhez - javasolja a pszichiáter. - Vesse föl, hogy aggályai nem erkölcsi kérdést jelentenek, hanem egy szorongásos vagy lelki betegség tünetei. Feltűnő lehet az is, hogy ki milyen szintű listát állít össze "bűneiről", vagy hogy milyen gyakran jár gyónni. Az összkép alapján fel lehet mérni, hogy az illető nem vesz-e túl komolyan bizonyos kérdéseket. Mindazoknak, akik emberekkel foglalkoznak, így például a pedagógusoknak és a papoknak is az átlagnál magasabb pszichológiai tájékozottságra van szükségük - mondja Németh Attila. - Ha ez nem teljesül, még árthatnak is. Legalább annyit tudniuk kell, hogy megkülönböztessék, normális vagy kóros jelenséggel állnak-e szemben, vagyis szükség van-e arra, hogy az illetőt szakemberhez irányítsák.

A kényszerbetegségnek több oka lehet: a hajlam öröklődik, lehetnek pszichés tényezői és biológiai eredete is (az idegi ingerületátvivő anyagok, jelesül a szerotonin hiánya). A kényszercselekvésekkel, a többszörös ellenőrzéssel a betegek csökkenteni tudják szorongásukat, feszültségüket, bizonytalanságukat. Egy idő után viszont éppen attól érzik rosszul magukat, hogy nagyon gyakoriak és egyre nagyobb mértékűek a kényszereik.

A szerotonin-kezelés, a feladatorientált viselkedésterápia segítségével az esetek nyolcvan százalékában jól gyógyítható a kényszerbetegség - ha az érintett belátja, hogy beteg, ha meg akar gyógyulni, és elfogadja a szakember vezetését.

Németh Attila egyik könyvének címe: Loyolai Szent Ignác, az önmagát gyógyító kényszerbeteg. Ebben a szerző arról ír, hogy a jezsuita rend alapítója műveiből, köztük visszaemlékezéseiből a szakember számára hitelesen kiderül, hogy Szent Ignác maga is e lelki kórral küzdött, megtérése időszakában mind súlyosbodó módon, majd - részben saját elhatározásából és zsenialitásának köszönhetően - sikerült megfékeznie az egyre elhatalmasodó betegséget, és kényszeres személyiségének szinte csak a pozitív vonásait őrizte meg. Így precizitás, aprólékos kidolgozás, szigorú szabályrendszer jellemzi maradandónak bizonyult műveit - akár a Lelkigyakorlatokra, akár a Jézus Társaságára gondolunk.

Ignácnak ösztönös módon gyakorlatilag a mai viselkedésterápia eszközeivel sikerült meggyógyítania magát (például a gyóntató/terapeuta utasításainak való engedelmességgel, az úgynevezett válaszmegelőzés korai formájával, vagy a gondolatstop segítségével, azaz a kényszeres késztetések tudatos leállításával). Sőt, később mások esetében is alkalmazta módszerét. A pszichiáter szerint Szent Ignác "esete" üzenet napjaink számára. Mindaz, amit ma modern pszichoterápiás tudománynak nevezünk, olyan régi igazságokon alapul, amelyeket már elődeink felismertek, csak akkor még nem írták le olyan pontosan, mint mi - teszi hozzá a szerző. - Ignác példája arra is tanít, hogy a kényszerbetegséggel is lehet nagyot alkotni, a pszichiátriai betegek sokszor különösen színes és kreatív egyéniségek. Fontos üzenete van a betegek számára is, akik szégyellik, és ezért sokáig titkolják betegségüket. Azt gondolják, egyedül vannak vele. A spanyol szent lehet számukra a minta: lám, ilyen nagy ember is volt kényszeres, és e betegségből meg lehet gyógyulni.

Könyve bevezetőjében írja Németh Attila: "Egy családra, egy közösségre, egy társadalomra nagyon jellemző, hogyan viszonyul a lelki betegségben szenvedőkhöz."

Szigeti L.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu