Kit sújt a láz-adó rockzene?

Marilyn Manson - és ami mögötte van...

Már csak néhány hét, és megérkezik Budapestre a sokak által a sátán követének nevezett amerikai rockzenész. Rokonomhoz hasonlóan bizonyára sokan kaptak hasonló című figyelmeztető leveleket internetes postaládájukba. A fővárosiak pedig mindennap szembesülhetnek a hatalmas képpel, amelyről a (magához képest ezúttal igen visszafogott) rockénekes néz farkasszemet az utca emberével, néhol pedig épp az Illés együttes utolsó (?) koncertplakátjával.

Bizony, nagyot változott a zenei élet, amióta Szörényiék először csaptak a húrok közé. A hatvanas évek első klubdélutánjai után nem gondolták, hogy negyven év múlva rocklegendává válnak, és a 2005-ös augusztusi melegben a korábban annyira irigyelt szabad világban felcseperedő fekete mágussal majdnem egy időben lépnek fel.

A szóban forgó Marilyn Manson ugyanis kis hazánkba is tervezett egy koncertet. Ezzel pedig jókora meglepetést és örömet szerzett hazai rajongóinak, s igen nagy haragot váltott ki ellentáborának képviselőiből. És okozott jó néhány gyötrelmes percet e sorok írójának, aki idegenkedik ettől az alaktól (évekig még abban sem voltam biztos, férfi-e vagy nő), a szellemiségétől a hideg rázza, de a rockzene, melyet képvisel, mégiscsak közel áll hozzá. S most ilyen felkavart állapotban foglal állást egy katolikus lapban egy olyan személlyel kapcsolatban, akit a legtöbben be sem engednének az országba.

Ebből is kitűnik, Marilyn Manson nem mindennapi figura. Persze nem úgy, mint például a tévés Kiszel Tünde, aki saját bevallása szerint "karrierjét" lenyűgöző jelenség voltának köszönheti. (Bár kettejük hasonlósága olykor aligha vitatható...) Mansonnál ugyanis nem mindig lehet tudni, valóban komolyan gondolja-e produkcióit, míg a fent nevezett hölgy esetében az önirónia leghalványabb jele sem merül föl.

Önirónia vagy inkább a műfajjal szembeni irónia jut eszembe mindig, ha Mansont hallom, ha pedig még látom is, nem tudok egyébre gondolni. A metálzene útvesztőjének kezdeti, nyolcvanas évekbeli szakaszában találkozhattunk először olyan videoklipekkel, amelyekben a dekadenciára igencsak hajlamos, koporsóból kikelő, kifestett rockerek adták meg a műfaj alaphangját. Ifjú követőik pedig talpig láncokban, halálfejes pólóban és szegecses bakancsban ácsorogtak a Moszkva téren, hogy lázadjanak valami ellen, amit úgy hívnak: kommersz. Itt, a kelet-európai blokkban pedig, ahol Csikidám Robi hívta táncba a lányokat, egyéb konnotációkkal is bővült ez a fajta életérzés. A húsz évvel ezelőtti metálos hangulat 2005-ből nézve persze ugyanolyan vicces, mint az R-Go együttes és a többiek...

Marilyn Manson (akinek neve saját gyártmány: választott "keresztnevében" ugyanis a szőke démon, Monroe, utónevében pedig a sorozatgyilkos Manson előtt "tiszteleg") utódja a nyolcvanas évekbeli metálhősöknek, de a koporsós hagyomány folytatásával csakugyan inkább a műfajjal szemben önironikus polgárpukkasztónak tűnik, mint a sátánista tanok veszélyével fenyegető alvilági figurának.

De még mielőtt az összes aggódó édesanyát és édesapát, illetve az életet tisztelő szervezeteket, köztük saját egyházamat is magamra haragítom, leszögezem: Marilyn Manson, illetve mindaz, ami mögötte van (és ami sajnos világjelenség): veszélyes. Nem tudom, hogy sátánista-e. Azt viszont tudom, hogy zagyva. Zagyva, mint a legtöbb dolog a mai világban. S ezért a zagyvaságért nem kell Amerikáig mennünk. Zagyva, mint minden, ami már nem is rombol, hiszen azt megtették az elődök, s nem is épít, mert azt még nem kezdték el a mai utódok, hanem fantasztikus ügyességgel dobálózik a romokkal.

A rockzene lényege a lázadás és a kritika. Ezért természeténél fogva támadó jellegű. Marilyn Mansonnal, de a legtöbb rockzenésszel ma az a gond, hogy talán maguk sincsenek tisztában azzal, mi ellen is lázadnak valójában. Ha a társadalmi igazságtalanságok ellen, mint elődeik, akkor bajos a dolog, hiszen például Manson egyetlen koncertkörútja több millió dollárt hoz saját konyhájára. Ha a kereszténység ellen, az is nehéz eset, hiszen szövegeiből kiderül, igazából fogalma sincs arról, ki Jézus Krisztus, de még arról sem, ki a Sátán... Ha Amerika ellen, az sem hiteles, hiszen az Amerika adta lehetőségek nélkül bizony sehol sem lenne...

Marilyn Manson egyszerűen tükre annak a világnak, amelyet nem ő épített fel, nem is ő rombolt szét, s amely roskadozik és összeomlóban van. Nemcsak a saját hazájában, hanem körülöttünk, s olykor-olykor bennünk is...

Jöjjön? Ne jöjjön? Toloncoljuk vissza egészen New Yorkig? Nem hiszem, hogy ez a megoldás. A probléma gyökere mélyebben van.

Azt is vállalom, hogy a Sweet Dreams című, Annie Lennox-dal feldolgozása az ő előadásában sokkal jobban tetszik, mint az eredeti. Mégis úgy érzem, talán jobban járnánk, ha Marylin Manson inkább otthon maradna. Elég zavaros dologgal küzdünk nélküle is. S ha koncert, akkor inkább maradok az Illésnél.

Koncz Veronika

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu