HOMÍLIAVÁZLAT

Isten és ember szomjúsága

A mai vasárnapot - az olvasmány és az evangélium alapján - lehetne a szomjúság vasárnapjának nevezni. Az ember szomjazza Istent, egész élete folyamán vágyódik utána. Van, aki tudatosan, van, aki tudattalanul, de vágyik utána. Kevéssé gondolunk azonban arra, hogy Isten is vágyódik utánunk, szomjazza a mi szeretetünket. Sokunk számára ismerős a Szent Ágoston-i idézet: "Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik benned, Istenünk." Azonban Isten szíve is nyugtalan, amíg meg nem pihenünk benne. A mai vasárnapon ez a kétfajta szomjúság - Istené és emberé - egymásra találhat.

A nyári rekkenő hőségben minden csepp víz jólesik. A szomjúság mindig annak a jele, hogy valahol víznek kell lennie, mely csillapítani tudja szomjamat. Ugyanígy van Istennel is: ha szomjazom őt, tudom, hogy előbb-utóbb rá fogok találni. Minden más szomjoltóval való próbálkozás csak pótcselekvés lehet, az utána való vágyódásomat egyedül ő tudja csillapítani.

Reményik Sándor ír erről Istenarc című versében:

Egy istenarc van eltemetve bennem,

Tán lét-előtti létem emlék-képe

Fölibe ezer réteg tornyosul

De érzem ezer rétegen alul,

Csak nem tudom, mikép került a mélybe.

Minél inkább kikristályosodik életemben az elrejtett istenarc, annál tisztább lesz az utána való vágyódásom. Ahogy kezdek rátalálni arra a névre, mely a Jelenések könyve szerint a homlokomra van írva, melyet az Isten adott nekem, úgy fog vágyódásom célt találni. A Jézust követő nép azért követte az Urat, mert szomjazta Istent és az ő igéjét. Ezen a vasárnapon nem kérhetünk kevesebbet, mint hogy eleven istenéhségben és -szomjúságban teljék az életünk, s ebben a vágyódásban meg fogjuk tapasztalni, hogy Isten még inkább szomjaz bennünket.

Gyermekeivé akar tenni minket, akiknek élete hasonló az övéhez. Aki ugyanúgy örök életű, szabad és boldog. Aki éppúgy képes közölni önmagát, aki éppúgy tiszta szeretet, mint ő.

Egyedül lázadásaink nyomják el vágyódásunkat őutána, mintha időnként szeretnénk odakiáltani neki: lehetetlen, hogy Isten atya legyen! Isten Szentlelke ilyenkor elmegy, és hagyja, hogy lázadjak, akár káromoljam is, amíg csak bele nem fáradok. Aztán váratlanul visszatér. Leszáll, mint a galamb a romokra, fáradtságunk omladékára, és újra mondja: "Isten a te Atyád, és te az ő gyermeke vagy."

Engedjük, hogy Isten szeretete ránk találjon, az ő álma megvalósuljon életünkben, és szomjúságunkat egyedül az ő áldott jelenlétének megtapasztalása csillapítsa.

Gáspár István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu