Szent Ferenc nyomában

Száz éve született Tömöry Edith missziós nővér

Ötven esztendőt töltött Indiában Tömöry Edith (1905-1998) Ferences Mária Misszionárius nővér, művészettörténész. Ez idő alatt csupán kétszer látogatott haza; sírja is a távoli országban, Madrasban van. A rendi szabály szerint családjából csak édesanyjával levelezhetett, majd mikor ő meghalt, a testvéreinek írt váltakozva. E kevés kapcsolat ellenére is a család úgy emlékezik rá, mint aki megtartó erő és hitbeli forrás volt a testvérei számára.

Édesapjuk halála után Edith (a képen középen áll) segít húgai nevelésében

Unokaöccse, Wagner Mihály így emlékszik rá: "Életemben kétszer találkoztam vele személyesen, amikor hazalátogatott. Meghatározó élményem az az őszinte hálaadás, amikor egy alkalommal felsóhajtott, hálát adok az Úrnak, hogy vele jegyeztem el magam egy életre. Egy másik mondata is mélyen megmaradt bennem. Nektek itt, Magyarországon, Budapesten - mondta - fogalmatok sincs arról, hogy mi a szegénység."

"Hálát adok az Úrnak, hogy vele jegyeztem el magam"

A háború után, 1948-ban Tömöry Edith örömmel ment ki Indiába, mert tudta, milyen gazdag az ország művészete. Akkor már több mint másfél évtizede a missziós rend tagja volt, és alig adódott lehetősége rá, hogy a művészettörténettel foglalkozzék. Indiában a Ferences Mária Misszionárius Nővérek oktatással, elsősorban leányneveléssel foglalkoznak. Tömöry Edith a madrasi Stelle Maria College-ba, az ország legpatinásabb egyetemére került, ahol bevezette a művészettörténet-oktatást. Mint 1976-ban a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adásában nyilatkozta: "A művészet tanításával gondoskodunk arról, hogy előkészítsük az embereket az Istennel való találkozásra."

Berendezett egy kis múzeumot is oktatási jelleggel az európai és a magyar nép-, illetve szépművészetről. "Az indiai fiatalokra nagy hatással van a magyar népművészet gazdagsága" - mondta a Vatikáni Rádióban.

A tanítás mellett írta meg az indiai és a nyugati művészet történetéről szóló (Introduction to the History of Fine Arts in India and the West, illetve a History of Fine Arts in India and the West) munkáit, amelyek Indiában a mai napig alapvető egyetemi tankönyvek.

Tömöry Edith a polgári jómódból választotta a ferences szegénységet és hivatást. Családja a kevés budapesti patríciuscsalád egyike volt. Ő volt a második a gyermekek közül egy bátyja és három húga mellett. Korán elvesztették a családfőt, és ez - bár az édesanya újra férjhez ment - örökre meghatározta Edith helyét a családban. Emlékirataiban is beszámol arról a megrázó élményéről, hogy mikor édesanyja a családi kripta kerítésére roskadt édesapjuk temetésén, mélyen átélte, hogy édesanyjának szüksége van rá - ettől kezdve segített húgai nevelésében.

Gimnáziumi tanulmányait az angolkisasszonyok budapesti gimnáziumában végezte, egyrészt ez volt szerzetesi hivatásának forrása. Másrészt a családi környezet, a mélyen vallásos nagymama és a rokonsághoz tartozó egyházi személyek, Schopper György rozsnyói püspök, Papp Lóránt minorita pap és Toldalaghy Samu erdélyi esperes plébános példája. A család Tárogató úti villájával szemközt pedig ott volt a Szent Erzsébet-apácarend anyaháza, így a nővérek is állandóan jelen voltak a család életében.

De Tömöry Edith először mégis művészettörténésznek tanult. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem elvégzése után a belgiumi Louvain Egyetemen folytatta tanulmányait. Ösztöndíjjal kijutott olasz és francia egyetemekre is. 1931-ben doktorált művészettörténetből, és ugyanebben az esztendőben a Ferences Mária Misszionárius Nővérek római rendházába költözött.

A művészettörténet mellett a kezdetektől vonzotta a szociális munka is. 1926-ban Assisi Szent Ferenc éve volt. A szintén jómódú családból származó rendalapító nagy hatást tett Edithre. A szép és okos, kissé zárkózott lány a társasági élet egyik főszereplője volt, de hamar megunta a bálokat. "Edith édesanyja akkor tudta meg leánya komoly élettervét - emlékezett vissza azokra az évekre sógora, Wagner Oszkár Igazság az életemben című írásában -, amikor értékes és befutott, tehát megállapodott kérőinek kosarat ad. (...) Most is vidám és nagyon tervszerű. Az Aacheni Magyar Kápolnáról ír doktori értekezést. Egy nyarat tölt Peruggiában, számos zárdát látogat meg, vajon melyik felel meg leginkább egyéniségének. A brugges-i Anonci kanonok és a ferences Schrotty Pál tanácsaitól kísérve belép a Mária misszionárius nővérek rendjébe. Könyveit szétosztja, vidáman hagyja el a szülői házat. Úgy látszik, tudja, hogy aki az Ő nevében teszi, ťaz százszorosát nyeri és örök életet élŤ (Mt 19,27-29)."

(A képek a család archívumából valók.)

kácser

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu