|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
HÍVOM A CSALÁDOKAT 2005 augusztusában Kedves házas- és jegyespárok, plébániai és mozgalmi családcsoportok, és mindazok, akik családban élnek, vagy családot szeretnének alapítani! Augusztus: Nemzeti és egyházi ünnepek találkoznak. Egy párkapcsolat nem csak két ember ügye. Születésünkkel polgárai lettünk országunknak, tagjai nemzetünknek, keresztségünkkel pedig egyházunknak. A szerelmesek hajlamosak a páros önzésre, arra, hogy saját testi-lelki javukon kívül senkivel és semmivel ne törődjenek. A szerelem nem csupán magánügy, mindegyikünk felelős mind a nemzet, mind az ország, mind az egyház javáért. A felelősségteljesen épülő kapcsolat figyel állama és egyháza törvényeire, törekszik megismerni nemzeti szentjeit, hőseit. Az augusztusi ünnepek túlmutatnak önmagunkon, az ünneplésbe bekapcsolódva kilépünk a magunk szűkebb köréből. Augusztus ünnepeltje, Szent István emblematikus személyisége is erre irányítja figyelmünket: mintaszerűen él befelé, figyel feleségére, Gizellára, gondoskodik Imre fia neveléséről, de tud kifelé is tekinteni, nemzetet, egyházat és országot strukturál. A közjót szolgálja családi életével, hiszen például szolgál mind a mai napig, de azzal is, hogy közszereplőként, királyként megalapozza a keresztény Magyarországot. Értékrendje Istenbe gyökerezett, ebbe az önzetlenség éppúgy belefér, mint a saját család szolgálata és az ország építése. "Vajon meg tudja-e magát valósítani az ember, ha eltekint attól, hogy társas természete van; »másokkal« és »másokért« él? A közjó közvetlenül érinti az embert" - írja II. János Pál pápa 2005. januári üzenetében, majd így folytatja: Sokan "a közjót pusztán szocioökonomikus jólétnek állítják be, amelyből hiányzik a transzcendentális irányultság, s ezzel a közjó egzisztenciális alapjait ássák alá. A közjónak ezzel szemben transzcendentális dimenziója is van, mert Isten a teremtmények végső célja". Individualista korunkban, amikor mindent az egyéni érdekek vezérelnek, nem is szívesen beszélnek a közjóról. A közjó fogalma csak ott lehet eleven, csak ott dolgozhatnak a köz javáért, ahol a társadalom azonos méltóságú személyekből áll. Ha ez a társadalom csupán egyedekből áll, nem pedig kisebb-nagyobb közösségek szövete, akkor nincs is értelme igazán a közjónak. Tévedés lenne azt hinni, hogy az egyes egyének önzéséből összetevődik az egész társadalom java, hogy a közjót lehet az egyének javán keresztül szolgálni. Amikor ketten egymásra találnak - egymásba beleszerelmesednek -, hajlamosak arra, hogy mindent úgy értékeljenek, úgy lássanak, ahogy az kettejük szempontjából fontos. Könnyen kialakul páros egoizmusuk, elhanyagolják a körülöttük lévő világot, elszakadnak környezetüktől, családjuktól. Van, akit ilyenkor eltölt az a büszke érzés, hogy a másikért, kettejükért él, feladta a saját önzését. Nagy azonban a veszélye, hogy a kettejükre korlátozott világban szerelmük is befullad, egy idő után értelmét, célját veszti. Az ajtó és az ablak arra való, hogy a ház lakói kapcsolatba léphessenek másokkal, ugyanakkor őrizzék a család intimitását is. Sem a család, sem annak tagjai nem járnak jó úton, ha csak azzal törődnek, ami az ajtón-ablakon belül van. Azzal azonban az egész társadalmi és egyházi közösség javát szolgálják, ha őszintén élik keresztény családi életüket. Ezzel a jövőt is szolgálják, nem csak a saját és gyermekeik jövőjét, hanem az egész közösségét. "Jók" csak akkor lehetünk, ha mások tartanak "jónak", a köz javát előmozdító és nem csupán fogyasztó embernek. Tönkreteszi a társadalmat az egyéni önzés, a bezárkózás, tönkreteszi az egyházat az individualista vallásosság. Kedves szülők! Egy osztálytársam egyszer azt kérdezte tőlem: mire neveljem gyermekemet, becsületes embernek, vagy arra, hogy meg tudjon élni? A kérdés mélyén igazából meghúzódó alternatíva az, hogy gyermekemet individuumnak vagy személynek tekintem-e - individualistává vagy a közjóra figyelő emberré formálom-e? A nevelést saját házasságunkon kezdjük, házastársunkat ne individuumnak, ne hasznos tárgynak, eszköznek tekintsük, hanem boldogságra született személynek. Családunkat sem kezelhetjük úgy, mintha csak mi lennénk fontosak a környéken. Figyelnünk kell annak az iskolának egész javára is, amelybe gyermekeink járnak, nem korlátozódhat gondoskodásunk csupán saját gyermekeinkre. Munkánkban se csak a saját hasznunkat keressük, mások javát is szolgáljuk. Egy életünk van a földön, ezt kell arra használnunk, hogy párunk, családunk és sokak mások életét megszépítsük. Kedves fiatalok! Amikor felkészítitek a szíveteket a párotokkal való találkozásra, ne csak a saját örömötöket keressétek, ne csak önmagatok körül forogjatok! Forduljatok érdeklődéssel párotok öröme-szomorúsága felé, figyeljetek rá, hallgassátok meg őt! Gyakran találkozom a jelenséggel: az ifjúsági katekézis fiatalja a csoportból megtalálta párját, "elérte célját", most már nem fontos neki a csoport, "elfelejt" tenni a csoportért. Következik a párkapcsolat "egoizmus (önzés) kettesben" szakasza, a csoport, az egyház java már nem érdekes. Aki pedig nem találja meg a párját, szintén könnyen fordíthat hátat a közösségnek, úgy gondolhatja, nincs ott már keresnivalója. A családotok közösségi életében sem lehettek kívülállók. Amikor valamilyen családi összejövetel készülődik, vegyetek részt az előkészületekben, legyetek ti is vendégfogadók, ne akarjatok csupán vendég minőségében jelen lenni. Beszéljétek meg a családi körben vagy közösségeitekben: Ha házasok vagytok: Gyakran megfeledkezünk az egyház, a társadalom érdekéről. Milyen pozitív élményetek van ennek ellenkezőjéről? Osszátok meg tapasztalataitokat: hogyan sikerült gyermekeiteket kiemelni az önzésből, individuális gondolkozásból! Csoportotokban hogyan valósítjátok meg a "közteherviselést"? Mit jelent számotokra az egyházközségi, társadalmi, politikai választásoknál a közösségért érzett személyes felelősség? Ha még a házasság előtt álltok: Ha már párodat megtaláltad, hogyan emlékszel vissza a kezdetekre? Hogyan sikerült kialakítani az egyensúlyt az intimitás és a valamikori barátokkal, barátnőkkel való kapcsolattartás között? Idézzetek fel a köz javára érzékeny, pozitív példákat! Mind egyházunk, mind társadalmunk arculata általatok is formálódik, egyik sem szolgáltató ágazat, mindegyiknek felelősségteljes formálója lehetsz. Milyen módon vehetsz részt ebben? Mondjatok példákat arra, amikor a közjó transzcendens dimenziója is megjelent! Amikor közösségedért, a családodért teszel, megtoldod-e imádsággal tetteidet? Osztály vagy évfolyam szintjén mennyire figyelsz a közösségre? Beszélgessetek, gondolkozzatok, legyetek a köz javára figyelő ember jelévé! Bíró László, az MKPK családreferens püspöke, a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|