A Szent Háromnapra készülünk

Reménysziget

Talán ez a legjobb szó: valamiféle reménysziget volt sokunk számára a hetvenes évek közepétől Pannonhalma. Vagyis az ottani bencés közösség, amely a rendalapító útmutatását követve híven gyakorolta a vendégfogadást. Ott találkoztam például először személyesen a kiváló színésszel, Mensáros Lászlóval, aki - feltöltődésre, pihenésre, elcsendesedésre vágyva - maga is gyakran élvezte a bencések vendégszeretetét. A húsvétra készülődve, a nagyhét második felében pedig több százan szálltuk meg Szent Márton-hegyét - a szünidőre hazautazott diákok helyett fiatalabb és kevésbé fiatal felnőttek népesítettük be a házat.

Fotó: Fejérdy András

A bencés liturgia méltóságteljes nyugalma a kegyelem lassú, feltartóztathatatlan hullámzásába ragadta magával az embert. Bekapcsolódtunk a szerzetesek naponta többszöri közös imádságába, részt vettünk a szentmisén, és magától értetődően a nagyheti szertartásokon. Megéreztünk valamit abból, hogy ezt a közösséget - amely korántsem volt mentes az emberi gyarlóságoktól, a kisebb-nagyobb személyes ellentétektől - az egy irányba tekintés, maga az Irány tartja össze. Nem akármilyen érzés volt ez: vigasztaló, reményt keltő és fölemelő.

A minap végiglapoztam szakmai és személyes kapcsolataimat tartalmazó noteszomat: meglepően sok olyan nevet találtam, amelyek viselőit akkoriban, éppen Pannonhalmán ismertem meg. Katolikus papokat, tanárokat, különféle értelmiségieket, de van a névsorban aktív politikus, evangélikus lelkész és ortodox pap is. A feltámadásra való közös várakozás egyben az egymással szót értés iskolája is volt számunkra. A liturgikus programok szüneteiben kisebb-nagyobb csoportokban beszélgettünk mindarról, amiről beszélni érdemes: hogy mi dolgunk a világon, annak is abban a szegletében, ahová a sorsunk vetett minket, ahová néhány nap múlva visszatérünk, ahová reményt kell vinnünk magunkkal - rövidebb és hoszszabb távra egyaránt.

Mi tagadás, volt bennünk valami szerény küldetéstudat, amely még külső megerősítést is kapott. Pannonhalma felé igyekezve már Komáromnál megszállták a vonatot a fennálló rend civil- és egyenruhás éber őrei, igazoltatták és kérdéseikkel zaklatták a Nyugat felé tartó vonat utasait úti céljuk felől. Ismerjük el: értették a maguk sajátságos mesterségét, mert többünk felé csak foghegyről vetették oda a kérdést, "Pannonhalma?", bólintottunk, és úgy ültünk tovább a zsúfolt kupéban, mint akinek bélyeg van a homlokán.

Jólesik visszaemlékeznem ezekre a pannonhalmi húsvétokra, a remény szigetéről mindig reménnyel gazdagabban indultunk haza az átvirrasztott húsvéti éjszaka után. Hogy előbb-utóbb jobbra kell hogy forduljanak a dolgok...

Azóta eltelt közel harminc év, és lám, sok minden történt: például nem zaklatnak kérdéseikkel határőrök. Úgy igazán, sajnos, nem fordultak jobbra a dolgok, de félig-meddig mégis igazunk volt. Mert - ma is, még mindig - van remény.

Kipke Tamás

"Maradjatok itt, és virrasszatok vélem!"

Ha gyerekkoromban megkérdeznek, szerintem melyik a legnagyobb egyházi ünnepünk, azt hiszem gondolkozás nélkül a karácsonyt mondtam volna. Megvallom, hiába tanultuk később a hittanórán, hogy húsvét hitünk központi ünnepe, ez az ismeret egy darabig még továbbra is csak elméleti tudás maradt. Húsvét jelentősége azáltal vált igazán személyes élménnyé, hogy évek óta a ciszterci nővérek kismarosi apátságában töltöm a Szent Háromnapot.

Ehhez az embernek rá kell szánnia magát arra, hogy bármilyen sok sürgető feladata legyen is a hétköznapokban, három napra - csütörtök déltől vasárnap délig - félre tudjon tenni mindent. Ha a rohanó életben így meg tudunk állni egy időre, és hagyjuk, hogy a külső csend, a háromnapos szilencium megteremtse bennünk a belső csendet is, sokkal befogadóbbá tudunk válni húsvét titkára.

Ebből sejthetünk meg valamit például a csütörtök éjszakai virrasztáson, amikor egy ember csak egy-egy órát tölt csendes szentségimádásban a Getszemáni-kertben imádkozó Krisztus mellett, de az apostolokhoz hasonlóan ezalatt az egyetlen óra alatt is le-leragad a szeme. Talán csak a nagycsütörtöki szentmise záróénekének visszhangzó szavai segítenek mégis kitartani a virrasztásban: "Szomorú az én lelkem mindhalálig, maradjatok itt és virrasszatok vélem!"

A megváltás már közel kétezer éve megtörtént, és így nagypéntek gyászában is ott van már a remény, mégis átélhetjük azt a várakozást is, amellyel az apostolok szemlélhették a megváltás emberileg érthetetlen megvalósulását. Nagypéntek csendje és fájdalma után a teljes szombati nap szomorú, de reményteli várakozása után különös erővel hat nagyszombat vigíliája, amely valóban kitörő öröm forrása.

Fejérdy András

A liturgia mélyén lakozó titok

A Szenttel való találkozás utáni vágy megnyilvánulása nagyon különböző formákat ölthet. A megszületett Megváltó befogadásához meleg, családi légkörbe zárkózunk, szeretteinkkel vesszük körbe a jászlat, együtt értjük meg a Szent Család örömét, és gyermekeink ragyogó arcán látjuk meg legtisztábban a Kisdedet. A Megfeszítettel és a Feltámadottal való találkozáshoz viszont ki kell lépnünk világunkból, el kell hagynunk "földünket", vándorrá és keresővé kell lennünk. Hiszen a megszokottban az ember nem érti a földi gondolkodásunkkal szembeszegülő jézusi búcsúbeszédet, a lábmosást, nem tud leborulni a kereszt előtt, meditálni a sírnál, majd a Feltámadottat felismerni - látni és hinni, amint a szeretett tanítvány.

A bensőségesség és az exodus egyszerre történő megtapasztalása a Szent Háromnapban kivételes ajándék. Ezt tapasztalhattam meg másokkal együtt nem sokkal a rendszerváltás után - és utána még évekig - az esztergomi, majd a sümegi ferences kolostorban Barsi Balázs által vezetett, igazán közösségi, liturgia-központú lelkigyakorlatokon.

A jelen lévő fiatalok és idősek, gyermekes családok a Szent Háromnap liturgiáját élhették át, ízlelgethették, és általa szemlélhették a Fiút, aki meghozza a legszentebb Áldozatot. A lelkigyakorlat, mivel teste-lelke mindig a szertartás, a "konferenciásodás" kísértésének mindig ellen tud állni, ezzel is segítve az információözöntől terhelt emberek elmélyülését, akik az ismeretet a Szellem egyszerűségében vágyják inkább - legalábbis ilyenkor - megtalálni. Barsi Balázs biblikus és művészi látásmóddal gazdagított tanításai ezért sokkal inkább a liturgia mélységeiben lakozó titok feltárulkozását, közös megtalálását segítették.

Bartal Attila

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu