Nem beszélni - csinálni kell...

Beer Miklós püspök a cserkészet értékeiről

A cserkészet az egész társadalmat átjárhatná az ifjúság nevelésén keresztül

Milyen lehetőséget és feladatot jelent a cserkészet az egyház számára? Fesztivál-cserkészet vagy jellemnevelő cserkészet? Többek között e kérdésekre keresték a választ március 9-én az úgynevezett Egyházi Konvent résztvevői. A találkozót a Magyar Cserkészszövetség Táborkereszt Katolikus Közössége rendezte meg immáron tizenkettedik alkalommal, hogy a cserkészekkel foglalkozó Kárpát-medencei lelkipásztorokkal és a csapatokat fenntartó iskolák vezetőivel közösen gondolkodjanak a mozgalom jelenéről és jövőjéről. A találkozó kapcsán beszélgettünk az egyik előadóval, Beer Miklós váci megyés püspökkel, akiről köztudott, hogy lélek- és testközelből egyaránt ismeri a cserkészetet. Amikor személyes élményeiről kérdezem, nevetve mondja: "Hát azért lettem ilyen nagyszerű ember, mert cserkész vagyok..."

- A háborúban meghalt apám, ezért a keresztapám nevelt, aki valaha piarista cserkész volt. Ő sokat mesélt a kirándulásaikról, a csónaktúrákról, a táborokról, a dániai jamboree-ról. Később ő maga is vitt minket, gyerekeket kirándulni. Mi is sokat eveztünk vele a Dunán, megismertette velünk a természet szépségeit, megszerettette velünk az erdőt. Az ötvenes években tábortüzeket rendezett nekünk a zebegényi kertünkben, ahol cserkészdalokat tanított. Másik nagy élményem, hogy 1956-ban részt vehettem egy nyári piarista táborban, egy Balaton-kerülő evezős túrán, amelyet Kemenes László atya vezetett. Ez gyakorlatilag cserkésztábor volt, este táborveréssel, közös főzésekkel. 1957 nyarán Vajda Józsi bácsi, aki később váci segédpüspök lett, a börtönt kockáztatva Balatonakarattyára vitt minket, zebegényi ministránsokat. Ez már csakugyan egy tökéletes cserkésztábor volt - akkor voltam tizenöt éves. Egész életre szóló élmény volt számomra, hogy ott mindent mi csináltunk. Amikor plébános lettem, én is vittem a gyerekeket kirándulni, és láttam, ahogy megszerették a természetet, nem nyafogtak a nehézségek miatt, öntevékenyek lettek.

Püspök atya szerint mitől vált olyan sikeres személyiségformáló, jellemnevelő "módszerré" vagy inkább életprogrammá a cserkészet?

- A cserkészpedagógia zsenialitása, hogy játszva tanít. Meggyőződésem, hogy ezt a módszert a katekézisünkben sem szabad figyelmen kívül hagyni. Fontos, hogy örömmel vegyenek részt benne a gyerekek. A cserkészpedagógia másik sarokpontja, hogy nem felnőttek "gyötrik" a gyerekeket, hanem egy náluk néhány évvel idősebb társuk vezeti őket. Ő sokkal nagyobb hatással van rájuk, mint egy "hivatalos, felnőtt bácsi". Bizalom jellemzi ezt a pedagógiát a tizennégy-tizenöt éves kamasz iránt, akire rábíznak egy őrsnyi gyereket. Így ő maga is formálódik, észrevétlenül felelősségre nevelődik - épp azzal, hogy a kicsikért is felel. Ez aztán az egész mozgalomra igaz, amelynek a vezetését az így nevelkedett fiatalokra kellene bízni.

Sokan egyáltalán nem - vagy éppen rosszul - ismerik a cserkészpedagógiát...

- Nagyon fontosnak tartom, hogy egyelőre legalább nálunk, a váci katolikus tanítóképző főiskolán tanítsák, elmondják a különböző pedagógiai rendszerek sorában a cserkészet alapítójának, Robert Baden-Powellnek az alapötleteit, amelyeknél jobbat szerintem nem találtak még ki.

A mozgalom önmeghatározása szerint valláserkölcsi alapokon nyugszik, külön felekezeti lelkiségi közösségei is vannak: a katolikusokat a Táborkereszt, a protestánsokat az Ichtüsz fogja egybe. Sajátjának vagy inkább idegen testnek érzi "az egyház" a cserkészetet?

- Papi körökben sajnos mind a mai napig tapasztalható egy kicsit lekezelő magatartás, bizalmatlanság a cserkészettel szemben. Sokan elegendőnek tartják, hogy vallási ismeretekre oktassák a gyerekeket, és nem az egész embert szólítják meg. Pedig a papnak is az Úristen által teremtett egész embert kellene megcéloznia - és a cserkészet átfogó pedagógiája éppen ezt teszi. Ezért kap benne hangsúlyt a sport és a természet közeli élet is, a természet csodáinak megismerése, az egymás iránti felelősségérzet. De fontos szerepet játszik benne a nemzeti hagyományok őrzése, a zene szeretete, az öntevékenység, a fegyelem, az ötletesség - egyáltalán az, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a bőrükben. Ráadásul egy nagyszerű program szerint. Amikor táborozni megyünk, nem kell azon gondolkodnunk, hogy mit csinálunk, ha nem lesz jó idő... A "forgatókönyvben" sok minden szerepel: táborépítés, csillagtúra, forgószínpad, akadályverseny, számháború, métázás, kézművesnap vagy éjszakai őrség. Úgy elrohan az a tíz nap vagy két hét, hogy észre sem vesszük, hiszen szinte minden perc ki van töltve.

Vannak, akik azt mondják: a cserkészet csak úgy "mellékesen" vallásos...

- Baden-Powelltől is számon kérték, hogy a cserkészettel kapcsolatban külön nem beszél Istenről. Erre ő azt felelte: "Miért, a levegőről sem szoktunk külön beszélni, de jól tudjuk, hogy nélküle nem létezhetünk." A vallásosság nem egy plusz program a cserkészetben, hanem az egésznek a miliője, a légköre. A természetben a Jóisten ajándékát látjuk, egymás iránti felelősségünkben az Úristen előtti felelősségünket éljük meg, és az egész mozgalom eszménye Jézus Krisztus személye. A tíz cserkésztörvény tulajdonképpen az evangéliumi gondolkodást tükrözi.

Az Úristen azt szeretné, hogy olyan emberek legyünk, ahogyan azt nekünk Jézus Krisztusban megmutatta. Ő az imádságból táplálkozva segített a másik emberen, gyógyított, együtt örült a többiekkel. Jelen volt a mindennapi életben. Nemcsak akkor vagyunk vallásosak, amikor imádkozunk, hanem akkor is, amikor jók vagyunk egymáshoz, szeretjük egymást vagy épp vigyázunk a kicsikre.

Nem csak a cserkészetre vonatkozik: mai keresztény életünk bénultságának érzem, hogy azt sokszor csak a templomon belül tudjuk elképzelni. Pedig a liturgia vagy a szentségimádás a vallásosságunknak "csak" az egyik része: a töltekezés ideje. A templomból kilépve válik igazi feladattá, hogy hogyan éljünk keresztény, azaz krisztusi emberként.

Gyakorlatiasságával a cserkészet ebben is sokat segíthet...

- Egy szellemes elmélkedést olvastam nemrég: valahol alakítanak egy halászegyesületet és egy konferenciaközpontot. Rendeznek is egy nemzetközi konferenciát, amelynek a végén valaki megkérdi: "Tulajdonképpen van köztünk valaki, aki halászott már életében?" "Ja, arra nincs idők, mert konferenciázunk" - felelik neki. Ez a cserkészettel kapcsolatban különösen fontos: nem beszélni kell róla, hanem csinálni kell. Ha a gyerek nyolc-tizennégy éves korában nem kap szép élményeket, "ha nem veszi észre a csillagos eget", akkor később ezt már nem fogja pótolni. De tulajdonképpen ezeket az élményeket kapták a gyerekek a Regnum-táborokban, vagy a nyolcvanas évektől az igazán élő plébániák ifjúsági hittantáboraiban is.

Említettük már: természetesen nem csak katolikus cserkészek vannak. Ahol komolyan veszik a mozgalom szellemiségét, ott a vallások közötti békéről sem csak beszélnek, hanem meg is élik azt...

- A cserkészet csaknem ötven évvel megelőzte az ökumenikus mozgalmat. Sík Sándor és Karácsony Sándor a mozgalom vezető pedagógusegyéniségeiként már a XX. század első évtizedeiben megvalósították az ökumenét. A közös cserkészprogramok nemegyszer lehetőséget teremtenek, hogy együtt imádkozzunk protestánsokkal. Ezzel nem összemossuk a vallásokat, hanem tiszteljük egymást, örülünk annak, hogy a miatyánkot együtt mondhatjuk. A mai társadalomban sokkal nagyobb szeretettel kellene együtt lennünk. A cserkészet az egész társadalmat átjárhatná az ifjúság nevelésén keresztül.

Szigeti László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu