LITURGIA

Jöjjetek, boruljunk le az Úr előtt!

Az általános rendelkezések második fejezete a napot megszentelő egyes imaórákat írja le. Először olvashatunk benne az Imádságra hívásról, majd a napi zsolozsma két sarokkövét alkotó reggeli és esti dicséretről, amit a vigília és a befejező imaóra taglalása zár le.

A zsolozsma imádkozását általában az Imádságra hívás (Invitatorium) vezeti be, amely a 94. zsoltár szavaival naponta hív meg bennünket a közös istendicséret éneklésére, Istenre figyelmező életre intvén, amelynek kiteljesedése az a nyugalom, melyet az Úr az övéinek készített. Ha megfelelőnek látszik, imádkozhatjuk még a 99., a 66., illetve a 23. zsoltárt, leginkább a hagyományos válaszos formában: az egyes szakaszok közt megismételt antifonával váltakozva.

Kedves momentum, hogy Szent Benedek Regulájában az Invitatorium 94. zsoltára a nehezen ébredő szerzetesek mentsvára: aki kicsit késve, de még a zsoltárt követő dicsőség befejezése előtt érkezik az istenszolgálatra, elfoglalhatja helyét a szerzetesi kóruson, különben a sor végére kellene állnia (43. fejezet). Benedek, a szerzetesek megértő atyja erre való tekintettel külön elrendeli, hogy ezt a zsoltárt lassan, szünetekkel imádkozzák.

Megérkezünk az istendicséretre. "Jöjjetek, örvendezzetek az Úrban, és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt!" Az imádkozó ujjongón kiáltja világgá, hogy életének sziklaszilárd hordozó alapja Isten. Ma, amikor egy sokszor nyugtalanító világ kavargó áramában csapódik, sodródik életünk, nagyon is értjük ezt a mondatot. Az életünket teremtő és hordozó isteni jelenlét megvallása így különleges biztonsággal tölthet el bennünket. Jó érzés egy olyan nép tagjaként imádkozni, melynek istene az Úr, s akik életük megtartójául ajándékba kapták az isteni törvény bölcsességét.

"Bárcsak hallgatnátok ma az Úr szavára, ne legyetek kemény szívűek." - visszhangzik a zsoltár egy mondata nagyböjtünk egyik invitatorium antifónájában. A 94. zsoltárt imádkozva nap mint nap a pusztában vándorló és hűtlenné vált nép példáját idézzük szemünk elé. Az intést, hogy az örökké elégedetlen, hitében megfogyatkozott, tévelygő nép haragos-keserű élete végén nem juthatott el Isten nyugalmának helyére, nem akarjuk elfeledni.

Elkezdtük imádságunkat, elkezdjük a napot. Isten színe elé lépő, szívet újító háladallal.

Káposztássy Béla

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu