A kevésbé ismert Verne Gyula

Száz éve hunyt el a francia író

"Tág terekre vágyott" már kamasz fejjel, a vándor, a Wanderer rögös útját járta, mint Goethe vagy Schubert "hőse". Ismert regényei a nyugtalan álmodozót, a technika fénykorának "prófétáját" mutatják be elsősorban, de közel élt az ókori hiedelemvilághoz, jól ismerte a Biblia világát, alakjait is. Soha nem tagadta meg gyermeki hitét, amely szerint "az eget angyalok népesítik be seregeikkel". Az a kolostor, "ahová sikerül elvergődnie a magányos gyermeknek, az a temető, ahol bolyongó lélek tévelyeg, az a lángoló Templom, ahol néha süket csönd zsong, máskor meg orgona zúgása reszketteti, mindazt a trubadúrlírát idézik föl, amelyet annyira becsültek Verne kortársai" - írja róla Majtényi Zoltán abban a kötetben, amely a francia harmadik nemzedékű romantikus költői munkásságáról is beszámol - 2000-ben. Mert Verne ízig-vérig poéta volt, s annak a szellemiségnek hordozója, amely regényein kívül verseiből sem hiányzott. Két füzetben olvashatók a költeményei, s hogy öt esztendeje magyarul is, árnyalni kell az eddig róla alakított képet. Bár csak válogatásról van szó, a katolikus családban felnőtt ifjú poéta meghittsége egészen közelről érinti meg az olvasót. Anna húgát elsőáldozása alkalmából versben köszönti, édesapját költőként is tiszteli, a híres Ave Maris Stella Mária-himnusza apja fordította strófáit a fiú finom érzékkel átírja, dallamosítja: "Add, ég páratlan Tisztasága: / lelkünk vétkektől ment legyen, / s tőled, ó, szűz jóság, megáldva, / jámbor, szelíd, szeplőtelen! / Létünk sínylik szörnyű vészben, / jöjj, s akkor biztosan futunk, / egész valónk új üdvre kélten / magasztalja majd Jézusunk."

Esteli harangszó című verse a francia impresszionista képírók ihletője is lehetett, De profundis zsoltárátirata az egyik legszebb e műfajban: "Ó, Isten, mély sötét szakadékból kiáltok, / Hozzád fölbuzgó könynyem meg ne vesd! / Bús áldozat jajong, halld meg hangját, te Áldott, / Urak Ura, úgy kérlek, s esdve esd!" S nem hallgatható el ájtatossága Nagycsütörtök délutánján, amely - bár romantikusan, mégis mintha Paul Claudel, Francois Mauriac bensőséges liturgikus hangját előlegezné vagy Annette Droste-Hülshoff német költőnő egyházi év ciklusát: "Bánat minden! A hold alig oszlat árnyat, / túl homályos a föld, elhal a szűrt sugárzat, / gyászruhát ölt a táj, s befogadja a bűnt (...) A Kín ez éjein bútól borús az ég, / merő önvád a föld, s lelkünk keservben ég, / nyög, sír, sóhajt, jajong; jéghideg a világűr, / a halál-eszme zord fagyától minden áthűl! (...) Jaj, jaj, Krisztus halott, kín sajdul, s hull a vér, / mégis ünnepnap ez, mert Jézus visszatér!

E tiszta hang Verne Gyula mindig-gyermeklelkének harangszava. Tudta: túl a világ zátonyain a végtelen Tenger várja kikötőjével.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu