"Keserüen kinzatul, vos szegekkel veretül"

Keresztút a budai Várban

A Regnum Christi Mozgalom idén is megtartja a hagyományos keresztutat a budai Várban. A keresztút történetét XIV. századi nyelvemlékünk, az Ómagyar Mária-siralom szövegével ötvözte a szerző, Gyimesi László.

A jeruzsálemi Szent Városból a Golgota hegyére vezetett Krisztus útja, ezt szimbolizálja a nulla kilométerkőtől induló keresztút.

Nulla kilométerkő. Minden út kezdete. Vajon Jézust tudjuk-e az életünk kiindulópontjává, minden gondolatunk, szavunk, cselekedetünk kezdetévé és végévé tenni? Talán erre a kérdésre is választ ad ez a keresztút. Arra a kérdésre, melyről olyan könnyen elfeledkezhetünk a mai világban: megéljük-e a szeretetet? De ez a szeretet nem a világban tapasztalható önző birtoklási vágy, hanem a Jézus által megélt testvéri szeretet. Amelyet ő hirdetett, megélt és amelyért meghalt. Tudjuk-e önzetlenül, másokért felajánlva végezni a napi munkánkat? Tudunk-e minden egyes napot Krisztus kezébe helyezni, azzal a bizalommal, ahogyan ő is egész életét az Atya kezébe helyezte? Ez a bizalom nem rendül meg a próbatételeknél, nem szűnik meg a veszélyek idején. Ha végigjárjuk ezt az utat Jézussal, ha imáinkkal segítjük hordozni a keresztet, bizonyosan olyan lelki ajándékokat kapunk Istentől, melyek segítenek nekünk is, hogy a helyes szeretetet megélve menjünk végig életünk útján.

A mozgalom első magyarországi tagjai, a Benkóczy család a keresztút életrehívója. Benkózcy Katalin az Új Ember lapjain látta meg a váci keresztút képeit, és annyira megragadta a képből áradó erő, hogy felvetette az előadás ötletét Michael Duffynak, aki a mozgalomban papként működik. A szerző, Gyimesi László támogatta a darab budapesti előadását, azonban a megfelelő helyet még keresniük kellett. A választás végül a Clark Ádám térről a budai Várba felvezető útra esett. Ennek okát Benkóczy Katalin meséli el: - A hely elég régi ahhoz, hogy a történelmet érezni lehessen rajta, valamint alkalmas arra, hogy végigkövessük Jézus útját a jeruzsálemi bevonulástól a keresztre feszítésig, hiszen hasonlít arra az útra, ahol a hagyomány szerint Krisztus a keresztet hordozta. Meredeken kanyarog végig az út a domboldalon, hogy aztán eljusson arra a helyre, ahol megilletődött csöndben a felállított kereszten beteljesül az Írás. Éles a kontraszt a felhallatszó város moraj és a szívekben élő megváltás csöndje között. Sokan mondják az előadás után, hogy mennyire megerősíti a hitüket ez az eleven imádság, mennyire sokat segít a húsvéti misztérium megélésében, átélésében.

Jézus szenvedésének megjelenítése a rendező, Benkóczy Zoltán művész úr irányítása alatt történik. A szereplők diákok, akik eleinte a Regnum Christi Mozgalom tagjai közül kerültek ki. Sokszor nehéz volt összeegyeztetni a próbák időpontját, esetleg az időjárás viszontagságai is okoztak kellemetlen perceket, mindennek ellenére évről évre újrakezdték, és teljes szívvel vetették bele magukat az előkészületekbe. A rendező a "szakmai" instrukciók mellett lelkileg is felkészítette a szereplőket, hogy valóban átéljék, megéljék a szentírási személyeket - ne csak eljátsszák azokat. Ezekben a beszélgetésekben Michael Duffy is segített, és mindez annyira megérintette a kicsiket és nagyokat egyaránt, hogy - bár sokan nagyon fiatalok - mélyebben átélik hitüket, és nemcsak átélik, hanem tovább is tudják adni a bennük élő Krisztus Örömhírét. Három fiatalember ennek az Örömhír-terjesztésnek szenteli az életét: szerzetes papoknak készülnek. Ez a keresztút valóban életre tudott kelni általuk. Ezért is lehetséges az, hogy míg az első előadást alig ötvenen látták, tavaly már körülbelül ezerkétszázan járták végig a keresztutat.

Mi az, ami mozgatja a szervezőket, a szereplőket és a nézőket, hogy évről évre részt vegyenek ezen az előadáson? Azért érzik fontosnak a rengeteg fáradozás közepette is, mert ezáltal mutathatják meg Jézust a világnak. A világnak, amely keresztre feszítette Isten Fiát. A világnak, amely ott dübörög a kereszt alatt, amely minden egyes másodpercben egy újabb tövissel sérti meg a Megváltót. Annak a világnak kell megmutatni, amely a halál kultúrájában annyira ki van éhezve az életre, Jézusra, és amely világ mégsem ismeri fel őt. És ha legalább egy embert is sikerül újra közelebb vinni Istenhez, akkor már nem volt hiábavaló. A szereplők ezért érezték hatalmas kegyelemnek, amikor az egyik előadás után, a mise végén odament hozzájuk egy idős hölgy, aki azt mondta: "Minden évben járom a keresztutat, de soha nem érintett meg ennyire."

Mácsai Kornélia

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu