Maga az élet...

A víz világnapján - a víz mindennapjairól

"A víz az élet" - ez a mottója legfőbb éltető elemünk idei világnapjának. Március 22-ét az ENSZ közgyűlése 1994-ben nyilvánította a vízre való különös figyelem nemzetközi napjának. Ez alkalomból Jávor Benedeket, a Védegylet Vallás és ökológia munkacsoportjának programvezetőjét kérdeztük: melyek ma a legfontosabb környezeti kérdések a vízzel kapcsolatban, és vajon az egyházaknak lehet-e szerepük az ökológia e területén.

Az ökológiai, környezeti problémák közül a legjelentősebbek közé tartoznak azok, amelyek a vízzel kapcsolatosak. E gondok kezeléséhez átfogó szemléletre van szükség, hiszen az élővizek védelmétől az emberi társadalom vízhasznosításán keresztül egészen a szennyvíz kezeléséig csak egységben lehet gondolkodni e kérdésekről - mondja a szakember. Az élővizek szennyezésének megakadályozása, a nagyarányú folyószabályozások, gátépítések, az energiatermelés mellett például olyan szempontokat is figyelembe kell venni, hogy a társadalom vízfogyasztása milyen módon valósul meg. Ugyanakkor olyan problémákat is meg kell fontolnunk a vízzel kapcsolatban, amelyek első pillantásra nem köthetők az ökológiához.

Az ENSZ 2002-ben megfogalmazta, hogy az egészséges ivóvízhez való hozzáférés az alapvető emberi jogok közé tartozik. Ennek megvalósulása nagyon nehéz kérdés. A vízhez jutás hagyományosan kézenfekvő dolog volt, hiszen a forrásból, kútból, patakból lehetett meríteni. Ez ma már nem lehetséges, hiszen a vízkészleteket nagyrészt tönkretettük, tehát valamilyen közvetítő intézményre, technikai apparátusra van szükség.

A privatizáció csődje

Korábban az ivóvízzel való ellátást köztulajdonban lévő intézmények, vízközművek biztosították, amelyeknek nem volt célja a profittermelés. A nyolcvanas évektől a nemzetközi gazdaságban ezen a területen is egyre erőteljesebben megjelent a privatizációs törekvés. A kilencvenes években ez számos helyen megvalósult, és nagyon rossz tapasztalatokat eredményezett. A magánkézben lévő (multinacionális) cégek azért jutnak hozzá e közművekhez, mert ígéretük szerint javítani fogják a szolgáltatást, a költségeket csökkentik, így működésük hatékonyabbá válik. Ezzel szemben a valóságban a közmű-privatizáció elsődlegesen nagyon jelentős áremeléssel jár. Budapesten is ezt tapasztalhattuk: a vízközmű 1997-ben került negyedrészben egy német-francia vegyesvállalat tulajdonába. A kezdeti, ugrásszerű áremelkedést folyamatos - az inflációnál nagyobb mértékű - drágulás követte. Közben a főtulajdonos Fővárosi Önkormányzatnak le kellett nyelnie a többmilliárdos veszteséget, ugyanakkor ehhez mérhető sikerdíjat fizettek ki maguknak a vállalat vezetői. Mindez azt mutatja, hogy a privátszféra logikája nem alkalmas az ilyen jellegű közművek működtetésére. Az emelkedő vízárak sok rosszabb anyagi helyzetben lévő embernek Magyarországon is nagyon komoly problémát okozhatnak. De különösen így van ez a harmadik világban, ahol nagyon széles rétegeket gyakorlatilag elzárnak az egészséges ívóvízhez jutástól, mert a magáncégek olyan vízdíjat vezetnek be, amelyet ezek az emberek nem tudnak megfizetni, így aztán kétes eredetű víz használatára kényszerülnek. 1999-ben Bolíviában zajlott le ezzel kapcsolatban egy nagyon súlyos konfliktus. Az egyik város vízközművét egy amerikai cég vásárolta meg. Százszázalékos áremelés következett, a szolgáltatás viszont - a fejlesztések elmaradása miatt - leromlott, széles tömegek maradtak víz nélkül. Ez tiltakozási hullámhoz, tüntetésekhez vezetett, amelyek véres eseményekbe torkolltak. Végül vissza kellett állítani a régi tulajdoni viszonyokat. Egyébként az Egyesült Államok - amely a közszolgáltatások privatizálásának fő szószólója volt - az elmúlt években, a nagy európai vízközmű-cégek Amerikába nyomulása után "hirtelen" ráébredt, hogy a teljesen szabad privatizációs logika e közszolgáltatások esetében használhatatlan. Nagyon komoly polgári kezdeményezések indultak, hogy a közműveket helyi lakossági szövetkezetek működtessék.

Növekvő vízfogyasztás

A vízről mindannyiunknak eszébe jut a takarékosság kérdése. Ezzel kapcsolatban Jávor Benedek szerint mindenképpen szem előtt kell tartanunk, hogy a világ vízfelhasználásának döntő többsége, körülbelül 70 százaléka kötődik a mezőgazdasághoz, 20-22 százalék az ipari felhasználás, és mindössze 8-10 százalék a közvetlen lakossági vízhasználat. Tehát jóllehet a háztartások víztakarékossága is fontos feladat, de a mezőgazdaság és az ipar vízhasználatának e téren is központi szerepe van.

Ugyanakkor - ahogyan a vízkészletek sem egyenlően oszlanak el - a vízfelhasználás területén is nagy különbségek figyelhetők meg a világ különböző részein. Azonban nem azok az országok a legjelentősebb vízfelhasználók, amelyek a legnagyobb vízkincs fölött rendelkeznek, hanem szoros összefüggés van a gazdasági teljesítmény és a vízfelhasználás között. Az Egyesült Államok egy "átlagos" lakosa naponta körülbelül 500 liter vizet használ föl, ezzel szemben ugyanez az adat egy gambiai, fekete-afrikai ember esetében - aki a trópusi övben, tehát meglehetősen jó vízellátottságú területen él - mindössze 4,5 liter, azaz az amerikainak kevesebb mint egy százaléka! (A magyarországi vízhasználat személyenként 250-300 liter naponta.)

Az emberiség vízfelhasználása egyébként folyamatosan nő: mértéke az elmúlt száz évben a tízszeresére emelkedett. A vízkészletek mennyisége viszont csökkent, hiszen nagyon sok vízbázis tönkrement, emberi fogyasztásra alkalmatlanná vált a szennyezések következtében.

Az egyik legfontosabb kérdés az - mondja a szakember -, hogy a Föld lakosságának mekkora része jut egészséges ivóvízhez. Jelenleg ez a Földön körülbelül 1,2-1,5 milliárd ember esetében nem teljesül, s ez a legtöbb fertőző betegség forrása. Az ENSZ millenniumi fejlesztési céljai között ugyan az elsők között szerepel a megfelelő vízzel el nem látott népesség arányának csökkentése. Ez egyelőre csak vágyálom, hiszen az elmúlt évtizedben a vízszolgáltatások fejlesztésére a Világbank és más pénzintézetek egyre kevesebb támogatást biztosítanak.

A XXI. század stratégiai kérdése

Mára nemzetközi szinten is világossá vált, hogy a víz a XXI. század egyik fő stratégiai kérdése. Az elmúlt évtizedben három World Water Forum elnevezésű nemzetközi találkozót rendeztek - 1996-ban, 2000-ben és 2003-ban -, amely a vízzel kapcsolatos problémák megvitatását tűzte ki céljául. A legutóbbi konferencia Kyotóban, a klímaegyezmény megkötéséről nevezetes japán városban volt. A nemzetközi erőfeszítésekben - amelyek elsősorban az ENSZ és szakosított szervezetei égisze alatt zajlanak - az egyházak nagyon komolyan közreműködnek. A 2003-as fórumon a Vatikán például nagyon kemény hangú nyilatkozatot tett közzé, amelyben a vízhez való hozzáférés alapvető emberi joga mellett szólt. Ezenkívül nagyon határozottan állást foglalt a vízműprivatizáció ellen is: azaz egy olyan kérdésben, amelyet sokan hajlamosak lennének pusztán gazdasági természetűnek tekinteni - hívja fel a figyelmet Jávor Benedek. - Egyébként már a Centesimus annus kezdetű pápai enciklikából is egyértelműen kiderül a katolikus egyháznak a vízzel és a közművekkel kapcsolatos álláspontja. Egyrészt azt olvashatjuk e dokumentumban, hogy az állam alapvető feladata a közösségi javak megóvása, és ezek között elsőként szerepel a természeti környezet, illetve ezen belül is a víz témája.

A vízből mint alapvető keresztény szimbólumból fakadó teológiai tanítás nyomán különböző egyházi közösségeknek gyakorlati ökológiai kezdeményezéseik is vannak. Például a ferences renden belül létezik egy "igazságosság, béke és a teremtett világ megőrzése" témával foglalkozó munkacsoport, amely a vízzel kapcsolatosan több alapos és részletes dokumentumot tett már közzé. Ezeket a hitoktatásban is lehet alkalmazni. Emellett az Európai Keresztény Környezetvédelmi Hálózat (ECEN) a vízzel foglalkozó külön munkacsoportot is működtet. E példákból is látható: az egyház igyekszik szembenézni azokkal a problémákkal, amelyeket a vízkrízis, a vízszennyezés és a vízhiány jelent.

szigeti

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu