|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Rögtön klasszikus Beethoven két zongoraversenyének felvételéről Nincs könnyű dolga a hanglemezgyűjtőnek, amikor a legújabb felvételek között böngészve próbál ráakadni valami olyasmire, amelyet bátran megvehet, s amelyben biztosan nem kell csalódnia. Mert a klaszszikus zene megszállottjai tudják: az új "sztárok" megismertetésére, bevezetésére szolgáló hírverésekben legtöbbször még annyira sem lehet bízni, mint egy mosóporreklámban. Ritkán, de néha mégis előfordul, amikor kétségektől mentesen, jóleső érzéssel emelhetnek le a zeneműboltok polcáról egy-egy CD-t: Na, ez kell nekem! - néma felkiáltással. Bizonyára sokan veszik így a kezükbe azt a Deutsche Grammophon gondozta korongot, amely Beethoven második és harmadik zongoraversenyét tartalmazza Martha Argerich szólójával, Claudio Abbado vezényletével. Argerich és Abbado gyümölcsöző művészi együttműködése még a hatvanas években kezdődött -, a Deutsche Grammophonnál 1967-ben készítették első közös lemezüket. Az argentin művésznő, a XIX-XX. század zongorairodalmának virtuóz tolmácsolója ma egyike a világ legkeresettebb hangszeres előadóinak. Abbado pedig vitán felül korunk első számú karmestere, akire a kritikusok a pályája kezdetétől úgy tekintettek, mint a Toscanini-féle iskola legméltóbb örökösére. Abbado számára nincs lehetetlen: Mozart, Verdi és Puccini operáit éppolyan kiválóan tolmácsolja, mint Wagner zenedrámáit, vagy éppen Mahler nagyszabású szimfóniáit. Zenei felfogását leginkább a pontosság, áttetszőség jellemzi, amely azonban sohasem párosul sápadtsággal, erőtlenséggel. Előadásmódja időközben csak annyiban változott, hogy az - súlyos betegsége árnyékában - még mélyebb, még spirituálisabb karaktert nyert. (Emlékezhetünk idei budapesti fellépésére, a hosszú, torokszorító csendre, amely Mahler IX. szimfóniáját, Abbado "vallomását", lelki feltárulkozását követte.) Az új Beethoven-lemezen elsőként szereplő harmadik, C-moll zongoraversenyt 1803 áprilisában, Bécsben mutatták be a II. szimfóniával és a Krisztus az Olajfák hegyén című oratóriummal együtt. Érett versenymű, ahol a szólóhangszer és a zenekar immár egyenrangú szerepet kap, s valódi párbeszédet folytat. Beethoven életművének sajátossága, nevezetesen, hogy darabjai átmenetet képeznek a bécsi klasszicizmus és a romantika között, a versenyművein is nyomon követhető. A második, B-dúr zongoraverseny még erősebb Mozart-hatást tükröz. Jóllehet a korabeli bécsi ízléshez közelebb álló, talán kevésbé "haladó" opusról van szó, ugyanakkor hálás koncertszám, amelyet Argerich is régóta és szívesen tart a repertoárján. Argerich és Abbado művészi teljesítménye a megjelenése pillanatától "klasszikussá tette" a lemezt, amelynek külön értéke, hogy a zenei anyagot nem stúdióban vették fel: a ferrarai Teatro Comunaléban rögzítettek két nagy sikerű koncertet a millennium évében, illetve idén. (Beethoven: Piano concertos nos. 2-3. Martha Argerich, Mahler Chamber Orchestra - Claudio Abbado, Deutsche Grammophon 2004) Pallós Tamás
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|