Médiakonferencia Castel Gandolfóban

Cseppek a tengerben

Nemcsak tematikájában, de a résztvevők etnikai és vallási hovatartozása tekintetében is sokszínű volt a Castel Gandolfó-i médiakonferencia. A felszólalók közt hallhattunk Fülöp-szigeteki, észak- és dél-amerikai újságírót. De képviseltette magát Törökország, Dél-Afrika, Kamerun, Líbia és Japán is.

A háromnapos előadás-sorozat legérdekesebb és talán legszebb pár órája a Kulturális és vallási különbségek címmel tartott kerekasztal-beszélgetés volt. Ez a délután ezt a címet is kaphatta volna: A figyelem ereje. Hosszú évszázadok óta tartó ellentétek oldódtak fel, amikor egy asztalhoz ült a Líbiában született zsidó vallású Miriam Meghnagi, az afro-amerikai muzulmán Ayesha Mustafa, a dél-afrikai hindu Ela Gandhi, a japán Hiroshi Myjahira, a kameruni Martin Nkafu és az argentin Jose Ignacio Lopez.

Ayesha Mustafa, a chicagói muzulmán lap főszerkesztőnőjea Korán negyvenkilencedik fejezetét idézve indította felszólalását. Ez a rész Jézus "próféta"édesanyjáról, Máriáról beszél. Az újságírónő kiemelte: az iszlám szent könyvének ez az egyik legszebb és legfontosabb fejezete, amely az egész emberiséghez szól. Ahhoz az emberiséghez, amelynek tagjai egy család testvérei, de ahol a diszkrimináció aláásta az egységet. Az előítéletek gyilkos következményeiről beszélve a felszólaló szomorúan jegyezte meg: Talán elhiszik nekem, tudom, miről beszélek: afro-amerikai vagyok, muzulmán és nő. Ayesha Mustafa saját újságírói tapasztalataiból arra hívta fel a figyelmet, hogy a médiában dolgozók legsürgetőbb feladata hidakat építeni a nemzetek és vallások között.

A mellette helyet foglaló Ela Gandhi, Mahatma Gandhi unokája, felszólalásában szintén ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódott. Mindezt kiegészítette nagyapja korábbi súlyos és fontos felszólításával, amely szerint a médiának felelősnek kell lennie önmagáért: Gandhi nem hitt a cenzúrában, de hitt az önkontrollban.

Az előadók közül a japán vatikáni tudósító, Hiroshi Myahira azokról a kulturális és gondolkodásbeli szakadékokról beszélt, amelyek a keleti világot elválasztják a nyugatitól. Az irodalmár-újságíró harminc éve hű szolgálója a két világrész közti kapcsolatnak. De bevallotta, bizony gyakran lehetetlen átadni és megértetni a japán emberekkel mindazt, ami nyugaton történik, mivel sokszor a fogalmaink sem közösek. A kétezredik év jubileumának példáján mutatta be, milyen nehézségekbe ütközött, amikor ezt az eseményt kellett honfitársainak elmagyaráznia. A japánok számára ugyanis az idő nem lineáris, a legtöbben közülük a reinkarnációban hisznek, és egyáltalán nem ismerik az "odaát" fogalmát. A sintoizmus teljes mértékben immanens, és a japán emberek nem értik a zsidó, keresztény és muzulmán vallás közötti kapcsolatot. De a jubileumi év csak egy szín a palettán - tette hozzá Hiroshi úr szelíd iróniával - ennél is nehezebbelmagyarázni honfitársaimnak az olasz belpolitikát.

Martin Nkafu, Kamerunból származó filozófus és tanár előadása az afrikai kontinenssel való helyes és nyitott párbeszédre szólította fel az újságírókat. Az előadó rámutatott arra a tragikus tényre, amely szerint a nyugati világ torz és egyoldalú képet rajzol Afrikáról. Gondolatainkban úgy él a fekete kontinens, mint ahol mindenki éhezik, és senkinek sincs otthona. Ahol állandóak a törzsi villongások és ahol minden vezető megvesztegethető. A nyugati média olyan képet fest a földrészről, ahol nincsen remény, ezért nem számít semmi. Senkié és mindenkié, a piac tárgya. Eközben a világ elfelejti, Afrikában az élet szent és a kultúra gyönyörűen sokszínű.

Több órán keresztül tartott az előadók felszólalása. Hallgattunk, figyeltünk, okosodtunk. Körvonalazódott egy szebb jövő, mégis eszembe jutott: egy héttel ezelőtt ismét pokolgép robbant Tel-Avivban, és 2001. szeptember 11-e után néhány nappal agyonvertek egy férfit, mert turbánt viselt. Lelki szemeim előtt megjelent a ruandai pokol és az indiai gyermekmunkások szomorú arca. A teremben azonban az egymás iránti figyelem olyan kapukat nyitott ki, amelyeket már nem lehet becsukni. Nehezen tudtam levenni a szemem Ayesha Mustafa ruhájának keleti virágairól, Miriam Meghnagi csillogó fekete szeméről, Ela Ghandi nyugodt arcáról. És most is visszhangzik bennem ez az elhangzott mondat: Cseppek vagyunk csak a tengerben, de hogy tiszta-e ez a csepp, az rajtunk múlik.

Koncz Veronika

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu