Tyűűű

A füleskuvik mindössze seregély nagyságú kis bagoly, sárga szemekkel és felmereszthető tollfülekkel. Tollazata barnásszürke, márványos rajzolata a fakérget utánozza. Kitűnő rejtőszín, olyannyira, hogy amikor a törzs mellé húzódva pihen az ágon, alig lehet észrevenni. A legtöbb ember el is megy alatta anélkül, hogy megpillantaná. Déli elterjedésű madár, igazi hazája a mediterrán tájakon van. Aki például Görögországban járt és sátrát valamelyik olajligetben ütötte fel, biztosan emlékszik a nyári estéken innen is, onnan is érkező, kicsit bánatos csengésű "tyűűű" kiáltásokra.

A kis bagoly nálunk is több helyen költ, hívóhangját májusi és nyári estéken egyebek mellett Nógrád és Tolna megyékben, a Tihanyi-félszigeten, de Eger belterületén is hallani. Évekkel ezelőtt a Nógrád megyei Nagybárkány határában egy elhagyott gyümölcsösben jártam. Öreg, részint már száradó diófák álltak a domboldalon, és mert tudtam, hogy a vidéken füleskuvikok élnek, harkályodúkat kerestem. Rövidesen találtam is egyet, és amikor finoman megkocogtattam a törzset, a füleskuvik feje nyomban megjelent a nyílásban. Kíváncsian vagy inkább gyanakodva nézett rám, de nem repült el, hanem egy idő után szép csendben visszahúzódott az üreg mélyére.

Százméternyire onnan egy még az előbbinél is öregebb, félig már száraz diófa állt. Törzse a földtől néhány méternyire kettéágazott, és ott felülről nyíló tágas, kikorhadt üreg sötétlett. Felkapaszkodva belepillantottam. Az odú homályos mélyéről három még pelyhes bagolyfióka meredt rám. Mozdulatlanok voltak, de amikor feljebb húztam magam, hogy jobban lássak, egyikük néhányszor figyelmeztetően kattogott a csőrével. Gondolom fenyegetésnek szánta, és én megtettem neki azt a szívességet, hogy szép csendben visszaereszkedtem. Hadd gondolja, hogy harcias csőrkattintásával sikerült elijesztenie.

A Tihanyi-félszigeten van egy öregebb állományú szép tölgyerdő, ahol szintén él egy kis füleskuvik- populáció. A védett területen harkályodúk mellett jó néhány mesterséges fészekodú is várja őket, és ez utóbbiakat a párok örömmel el is foglalják. Többször is jártam ott, néhányszor Bécsy László és Ország Mihály barátommal, utóbbi magnetofon segítségével örökítette meg a kis baglyok esti füttyentgető hangversenyét. Ilyenkor természetesen az egész éjszakát az erdőben töltöttük. Az első füleskuvik már szürkületkor megszólalt, de ahogy sötétedett, egyre több helyről hallottuk a kissé bánatos vagy inkább talán melankolikus "tyűűű" hangokat. Egy alkalommal éppen telihold volt. Amikor a mosolygó égitest lassan a fák fölé emelkedett és ezüstös sugarai végigömlöttek az erdőszélen, egészen jól lehetett látni. Éjféltájban egy füleskuvik nesztelenül repülve egy kinyúló száraz ágra szállt. Üldögélt egy ideig, majd puhán leejtette magát a fű közé, és karmaival egy jókora zöld lombszöcskét emelt fel. Akkor ugyan ezt még csak gyanítottam, hiszen anynyira azért nem volt világos, de hajnalban a száraz ág alatt megtaláltam a bizonyítékot, a zöld rovar letépett szárnyait. A füleskuvik elsősorban rovarokkal, sáskákkal, szöcskékkel, bogarakkal táplálkozik, és ezekkel eteti fiókáit is. Apró rágcsálókat inkább csak alkalmilag fog. Vonuló madár, augusztus végén, szeptemberben dél felé repül. A téli hónapokban Közép-Afrika szavannáin tizedeli az ott élő sáskákat és bogarakat.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu