Aida - tevék nélkül

Gondolatok a szegedi szabadtéren

Zuhog az eső. A reménykedő publikum egy része ott szorong a szegedi Dóm tér árkádjai alatt. Egy "régi szabadtéris" hölgy panaszolja, azelőtt szervezettebben intézték az ügyeket. Negyedóránként jelezték a rendezők, hogy milyen információkat kaptak a meteorológiai intézettől. Egy család tanakodik, mit tegyenek, fél tíz felé jár az idő, ha tizenegyig el is kezdik, éjjel két óra előtt nem lesz vége az előadásnak. Amikor a beszélgetés az aktuális darabra, az Aidára terelődik, a két tinédzser gyerek közül a fiú álmélkodással teli borzalommal kérdezi az apjától: "Ez opera?" (Vajon mire számított? Nem is tudták, mire jönnek?) A papa ügyesen kitér a válasz elől, nem akarja még jobban elvenni fia kedvét az egésztől. "Szerintem jobb lenne, ha indulnánk" - dönt gyorsan az édesanyjára tehénkedő nagykamasz. Egy népviseletbe öltözött, sokszoknyás idős asszony szőtteseket, terítőket, kézimunkákat árul a játékok idején. A környezetében állók összemosolygását kiváltva ruhája redőiből mobiltelefont húz elő, hívja a fiát, jöjjön érte az autóval. Ő addig gyorsan öszszepakol. "Siess - mondja -, de azért vigyázz magadra!" Egy közeli településről jött gazda szólít meg: "Lesz itt még ma valami?" Reménykedem és kételkedem egyszerre. Röviden elbeszélgetünk. Kérdezni sem kell, elmondja, hogy a feleségével operabérletük van az "Erkelbe", nem sok pénzből élnek, de a kultúrára mindig áldoznak, és minden nyáron eljönnek Szegedre is. Rátér az aktuális politikai helyzetre, megdöbbent tájékozottsága és tisztánlátása. Negyed tizenegykor végre bejelentik, a meteorológiai intézet szerint az eső nem áll el, így az előadást vasárnap fogják megtartani.

A szombati Aidát már nem zavarja az időjárás. A jegyárusító kordénál tumultuózus jelenetek, némi civakodással: "Én már itt állok egy félórája", "Csak kérdezni szeretnék valamit" - "Én is", "Félretett jegyem van" - "Nekem is", és így tovább. Némi fejtörést okoz - nyilván nemcsak nekem -, hogy hívják a lengyel vagy tán orosz vendégtenort, a programfüzetben és az előzetesben ugyanis különbözőképpen szerepel. Az utolsó (végleges?) változatot a nézőtér melletti nagy táblára írták. Az előadás végére azonban tudom, édes mindegy, hogy hívják, sajnos nem érdemes hosszabb távon megjegyezni.

Ebben a rendezésben harmadszorra mutatják be az Aidát a Dóm téren. Tíz éve volt az első előadás (tevékkel). Úgy emlékszem, 1997-ben teveközvetítésre már nem jutott pénz, ahogy idén sem, így be kellett érni a lovakkal. Azért így sem rossz. Grandiózus díszletek, szemet gyönyörködtető tablók. Értetlenkedve nézem az etióp kisgyerekek táncát, akiket most néhány feltűnően nagydarab táncosnő imitál. A bevonulási jelenetnél "egyiptomi rabszolgalányok" álldogálnak a színpad szélén, "bevetésre" készen. Rontja az illúziót, hogy egyikük unottan lóbálja maga mellett az etiópoktól zsákmányolt, mű-kincsekkel megrakott edényt, melyben úgy áll mereven tartalma, mint a beszáradt spagetti. A szünetben a mögöttem ülők tanakodnak: a szereplőket próbálják beazonosítani, és lázasan kutatják a cselekmény konfliktusának lényegét. Magamban elcsodálkozom: van értelme ilyen felkészületlenül eljönni egy opera-előadásra? A továbbiakban is akad ügyetlenség. A harmadik felvonásban előbb küldik be az Aidát és apját üldöző katonákat. Láthatóan nem jönnek zavarba: az egyik oldalon be-, a másikon meg kirohannak. Kíváncsi lettem volna, mit gondolt az elöl futó, amikor a színpad közepére érve konstatálta, hogy van még néhány sor énekelnivalója azoknak, akiket pedig üldözniük kellene. A főpap ezután hiába is intene a katonáknak, újabb különítmény természetesen nem érkezik.

Anatolij Fokanov Amonasróként hozza a tőle megszokott színvonalat, Wiedemann Bernadett remek Amnerisével úgy tűnik, eljutott énekesi pályájának csúcsára. Az Aidát megszemélyesítő Temesi Mária nagy erejű szopránja bizonyos magasság felett "esetlegessé" vált, ami a hallgató számára olykor izgatott feszengésre adott okot. (A vasárnapi esőnapon a jelenlegi legjobb budapesti Aida, Sümegi Eszter váltotta. Ő idén szerepel először a szegedi játékokon.) A tenor Edward Kulczyk nem rúg labdába váltótársa, Kiss B. Atilla mellett, akit Pesten többször halhatott már a közönség ebben a szerepben. A szabadtérin most debütáló Fürst János gyors tempókat vett, de a drámai hangsúlyok így sem szenvedtek csorbát.

Az előadás végén joggal távozott a közönség valamiféle hiányérzettel, amit egészen biztosan nem a tevék távolmaradása okozott. A nagyszabású formákban, látványban nem volt hiány, de igazi fesztiválhangulat nem uralkodott el a közönségen. Azt hiszem, erre augusztus 9-éig, Montserrat Caballé koncertjéig még várni kell. Hiába, a Szegedi Szabadtéri Játékokkal kapcsolatban nagyok az elvárások.

Pallós Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu