Közép-európai zarándoklatok

Marija Bistrica

Zágrábtól mintegy ötven kilométerre északra, a festői szépségű Zagorje peremén várja a zarándokok ezreit a horvátok nemzeti Mária-kegyhelye, Marija Bistrica. A kegyhely tulajdonképpen 1684. július 16. óta számít zarándokhelynek. Ekkor találták meg ugyanis a törökök elől a plébániatemplom oldalába befalazott Mária-szobrot, karján az isteni Kisdeddel. A megtalálástól napjainkig megszámlálhatatlan tömegek keresték fel a kegyhelyet. A hagyomány szerint a szobor eredetileg a Vinski Vrhban állt - ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Zagorjéra -, s két alkalommal is elrejtették a törökök elől.

Érdekességnek számít, hogy Maksimilijan Vrhovec érsek a zarándokok között első helyen említi a magyarokat. 1810-ben többek között azt írja Bécsbe, hogy "ami az osztrákoknak Mariazell, a lengyeleknek Czestochowa, a cseheknek Nepomuki Szent János sírja, az a horvátoknak Marija Bistrica". Vrhovec szerint már a tizenkilencedik század elején "évente mintegy harmincezer zarándok keresi fel Magyarországról, Horvátországból és Szlavóniából, Stájerországból és Karintiából", de - olvashatjuk tovább - "jönnek ide katolikusok Törökországból is" (azaz Boszniából).

Szent a szent helyen: Teréz anya mint bistricai zarándok

Bistricáról különben első ízben 1334-ben történik említés, mint a Szent Péter és Pál-plébániatemplommal rendelkező helységről. A csodatevő kép megtalálásáig más érdemleges adattal nem találkozunk. Feltételezhető azonban, hogy a bistricai zarándoklatok előbb is szokásban voltak, hiszen a pálos szerzetes, Martin Borkovic, később zágrábi püspök (1667-1687) mesélte munkatársainak, hogy gyermekkorában mezítláb zarándokolt anyjával együtt a mintegy hatvan kilométerre fekvő Domagovicból Bistricára. Talán ennek a hagyománynak is köszönhető, hogy a horvát parlament (szábor) 1710 októberében esküvel fogadja, hogy a Boldogságos Szűzanya templomában méltó főoltárt emel.

A kegykép Máriát és a Kisdedet óhorvát királyi koronával ábrázolja

A kegyhely a Marija Bistrica nevet Juraj Branjug püspöknek köszönheti, aki 1731-ben a felújított templomot Havas Boldogaszszonynak szentelte. Ettől az évtől kezdődött meg a zágrábiak évi fogadalmi zarándoklata is. Nem sokkal később, 1756-ban megjelenik az első zarándokkönyv is Kinc osebujni orsaga Horvatskoga (Horvátország legszebb kincse) címmel Petar Berka káplán tollából. A szerző felsorolja a bistricai zarándoklatok menetét helységek szerint, s külön megemlíti, hogy "Varasd és Zágráb városa elöljáróival, a céhek képviselőivel és a városi zenekarral együtt" látogatja a zarándokhelyet.

A horvát nemzeti újjáéledés idején, az illír mozgalom napjaiban a nemzeti zarándokhely a forradalmárok fontos központjává és gyülekezőhelyévé válik.

1880-ban Nagyboldogasszony előestéjén a templom szentélye a tűz martaléka lett, csak a főoltár és a Mária-szobor menekült meg. A felújítási munkálatok 1883-ban értek véget, 1924-ben pedig IX. Piusz pápa a "basilica minor" címet ajándékozta a templomnak. 1935-től kezdve újra elérkezett a zarándoklatok sokasodásának ideje, ezt visszavetette ugyan a II. világháború, de a negyvenes években mégis tovább bővítették a kegyhelyet, és carrarai márványból keresztutat is emeltek. Az egyik fogadalmi zarándoklat alkalmával (1935) mondta a ma már boldoggá avatott Stepinac bíboros: "Ígérjük, hogy hűséges és őszinte tisztelőid leszünk. Hűségesek mindaddig, amíg patakocskák csörgedeznek körülöttünk, amíg folyamaink hömpölyögnek, amíg habzik a mi szürke tengerünk. Hűségesek, amíg zöldülnek legelőink, amíg aranylanak mezőink, amíg árnyékot nyújtanak erdőink, amíg élvezhetjük hazánk virágainak illatát."

Az utóbbi időkben még néhány esemény öregbítette a kegyhely hírnevét: 1971-ben itt tartották a nemzetközi mariológiai kongresszus záró ünnepségét. A szentmisére, amelyet az eszéki származású Seper bíboros, a Hittani Kongregáció elnöke mutatott be, mintegy százezer hívő jött el. Ugyanebben az évben a horvát püspöki kar nemzeti Mária-kegyhellyé nyilvánította a zarándokhelyet. 1988. október 3-án II. János Pál pápa második horvátországi útja során ellátogatott Marija Bistricába, s boldoggá avatta az imént említett bíborost.

A horvátok hagyományosan Mária-tisztelő népnek számítanak. Bistrica mellett több fontos Mária-kegyhelyük van. Közülük a ferencesek gondjaira bízott tersattói Szűzanya-kegyhely Bistricánál ősibb eredetű. A hagyomány szerint az angyalok a Szent Család házát először a Fiume fölötti Frangepán-birtok templomába hozták, s innen vitték át Loretóba. A nép máriás lelkületéről talán a legjobban az tanúskodik, hogy a horvát katolikus köszöntés Jézus Krisztussal együtt üdvözli Máriát: "Hvaljen Isus i Marija" (Dicsértessék a Jézus Krisztus és Mária). Régi horvát imakönyvekben bukkanunk szép Mária-címekre. A már említett Petar Berka "Horvátország legszebb ékszerének" nevezi Máriát, egy zágrábi énekeskönyv "Horvátország ősi pártfogójának" hívja, de más nevekkel is találkozunk: "A zágrábi egyház dicsősége", "Advocata Croatiae, fidelissima mater" (Horvátország közbenjárója, a leghűségesebb anya), "Mundi melioris origo" (Egy jobb világ kútfeje). Nem csoda tehát, hogy az "istenanyások", - ahogyan egyes helyeken nevezik a bistricai zarándokokat, szívből fakadó hittel és ragaszkodással éneklik a himnuszt: "Bistricai Istenanya, könyörögj érettünk. Vándoraid vagyunk, légy mellettünk. Kezünket nyújtjuk, s szívünkkel köszöntünk: Üdvözlégy, üdvözlégy, üdvözlégy Mária!"

Harmath Károly

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu