A kapcsolatteremtés pápája volt

Huszonöt éve halt meg VI. Pál

Egyháztörténelmi pillanat - archív képen: VI. Pál pápa és Athenagorasz pátriárka találkozása

Urunk színeváltozásának ünnepe, augusztus 6-a jelentős dátum volt VI. Pál pápa életében. Már korábban szívesen elmélkedett Raffaello (tanítványai keze által befejezett) remekművét, az Urunk színeváltozását szemlélve. Szentképeken, emléklapokon is sokszor szerepeltette a mű Krisztus-alakját. Ezen az ünnepen adta ki első, Ecclesiam suam kezdetű enciklikáját, melyben egyszerre szólt a katolikus egyház tagjaihoz, a világ keresztényeihez, a nem keresztény, de Istenben bizakodó emberekhez, és a hinni nem tudókhoz is. Legfőbb pásztori szolgálatának ötéves ünneplésén motu propriójában (Pro comperto sane) ezen a napon hívta találkozásra az egyházmegyés püspökök választott képviselőit, és a vatikáni hivatalok illetékeseit. Huszonöt éve ezen a napon, augusztus 6-án este 21 óra 40 perckor halt meg - a Miatyánkot imádkozva.

Temetése formabontó volt, ám nem hűtlen a megújuló, de a hagyományait tisztelettel őrző katolikus egyházhoz. Ahogy egykor visszautasította a világi hatalom pápai jelképét, a tiarát (amelyet XXIII. János arany szálakból készített csipke stólájával együtt Washingtonban őriznek a Szeplőtelen Szűz bazilikájában, a kalkuttai leprások javára "elzálogosítva", mellette ezen célra elhelyezett persely), úgy a Szent Péter-bazilika előtti ravatal is nélkülözött minden pompát. Az egyszerű deszkakoporsóról hiányzott minden főpapi jelvény, egyedül a kinyitott evangéliumoskönyv emlékeztetett sokakat az Evangelii Nuntiandi, a " hirdetendő evangélium" kezdetű - 1975. december 8-án közzétett - enciklikájára. A koporsó mellett a húsvéti gyertya lobogott.

A Szent Péter-bazilika altemplomában a padozaton egyszerű, csak a nevét őrző sírkő jelzi a nyughelyét, a fal másik oldalán található a Magyarok Nagyasszonya kápolnája. Lékai László bíboros ebben a Gondviselés jelét látta, hiszen a nemes magyar nemzetet a pápa megkülönböztetett módon szerette.

VI. Pál pápa szolgálatának méltatói kiemelik a megkezdett II. vatikáni zsinat levezetését és befejezését. A zsinat céltudatos pápája volt. O. Cullmann, a neves protestáns teológus is azt nyilatkozta róla: a Gondviselés embere volt. Fontos érdemének tekintik az egyházak közötti párbeszéd felerősítését és új stílusának kialakítását. A zsinat szellemének megfelelően abban a "sorrendben" közeledett a keresztény egyházakhoz vagy egyházi jellegű közösségekhez, ahogyan azok eltávolodtak az Anyaszentegyház szentségi életétől. Ezért kereste mindenekelőtt a keleti egyházakkal a kapcsolatot. Tudatosan zarándokolt pápaságának első évében, 1964 vízkeresztjén a Szentföldre. Jeruzsálemben az Olajfák hegyén találkozott a keleti egyházak legtekintélyesebb vezetőjével, Athenagorasz konstantinápolyi pátriárkával, hogy együtt imádkozzanak Krisztus örökségéért egyházaikban. A következő év decemberében Szent Ambrus ünnepén, december 7-én kölcsönösen visszavonták az 1454-es kölcsönös kiközösítést, a pápai dokumentum címe is útmutató: Ambulate in dilectione (Járjatok szeretetben). Később, 1967. július 25-én látogatást tett Isztambulban, a maradandó szépségű Hagia Szophiában, ahol - némi diplomáciai bonyodalmat keltve - a kupola alatt recitálta a nicea-konstantinápolyi hitvallást. (A muzulmánoknak itt tilos a nyilvános imádkozás, mert ez az ősi keresztény templom, mely később mecsetté lett, ma múzeum...)

Az anglikán egyházzal való kapcsolatfelvétele különösen fölkeltette az európai kultúra alakulását figyelők érdeklődését. Michael Ramsey anglikán prímás, Chanterbury érsek római látogatása (1966. március 24.) bátorító ígéreteket hordozott. A pápa meglepő gesztussal, jeladással mutatta meg törekvéseit, amikor már 1964-ben Lwanga Károlyt és társait, az ugandai vértanúkat a szentek sorába iktatta, akik között anglikánok is voltak. A pápa hitt abban, hogy a missziók vértanúinak tisztelete közelebb hozza egymáshoz a zarándok keresztény egyházakat. Később, 1970-ben ugyanúgy szentté avatta azt a XVI. és XVII. századi negyven katolikust, akik az anglikanizmus áldozatai lettek - ekkor azonban az anglikánok közül sokan hevesen tiltakoztak.

Nagyra becsülte a protestáns bibliakutatást, O. Cullmann és J. Kelly különösen is elismert volt a pápai egyetemeken. VI. Pál hitt abban, hogy a Szentírás kutatása az a biztos út, amely közelebb hozza egymáshoz az egymástól eltávolodott egyházakat. Bár a nyugati világ a modern bibliakutatásra helyezte a hangsúlyt, ő felhívta a figyelmet a keleti egyházak értékőrzésére, az egyházatyák szent tudományára. Ezért a már eredményesen működő Institutum Biblicum mellett megalapította az Institutum Patristicumot, az Augustinianumot 1970-ben.

Közvetlen elődét, XXIII. Jánost úgy ismerjük, mint a világegyház plébánosát, az őt megelőző két Piuszt, mint a jelentős enciklikák szerzőit, II. János Pált pedig mint a világegyházat látogató pápát, aki közel negyedszázados egyházkormányzása alatt immár száz lelkipásztori látogatással írta be nevét a történelembe. VI. Pál pápa a kapcsolatteremtés nagy pápája volt. Nemcsak a különböző egyházakkal újította meg a katolikus egyház dialógusát, hanem más vallások képviselőivel is. Utazásaiban különös gondot fordított a harmadik világ népeire, de ugyanakkor a legmagasabb fórumokon képviselte az emberi méltóság ügyét. Pápaságának harmadik évében New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Szövetsége plénuma előtt kemény hangon elítélte a háborút; 1969. június 10-én Genfben mondott beszédet a keresztény egyházak ökumenikus tanácsa előtt. Ma is sokan elemzik az akkori szocialista államok, köztük hazánk vezetőivel való kapcsolatát. 1964-ben a lehetőségek szerint rendezni igyekezett a magyar egyház legégetőbb gondját is, majd 1977. június 9-én fogadta Kádár Jánost.

Pápaságának a világ szemében legtöbbet vitatott tevékenységét három enciklika tartalmazza: a papi nőtlenségről szóló, Sacerdotalis coelibatus (1967. június 24.), a mesterséges fogamzásgátlást ellenző Humanaevitae (1968. július 25.) és a házasság szentségét a vegyes házasságokban védelmező Matrimonia mixta kezdetű (1970. március 31.). Mindháromban az élet és a katolikus egyház értékrendjét kívánta védeni, amelyekkel a közelmúlt és a jelenkor sokszor kritikusan vagy ellenségesen áll szemben.

A magyar keresztények fájlalóan fogadták, hogy 1974-ben megüresedettnek nyilvánította az emigrációban élő Mindszenty bíboros esztergomi érseki székét. Mindszenty bíboros börtöneiben sokszor így írta alá a tőle kizsarolt vallomásokat, rendelkezéseket: coactu feci, azaz kényszer alatt tettem. VI. Pál pápa is valószínűleg súlyos terhek nyomása alatt hozta meg ezt a döntését.

Nagyhatású tettei között tartják számon, hogy 1970. október 4-én egyházdoktorok sorába iktatott két Istennek szentelt életű, irodalmi és teológiai műveltségében vitathatatlan tekintélyű nőt: Sziénai Szent Katalint és Avillai Nagy Szent Terézt. Ez az év arról is elhíresült, hogy Manilában merényletet kíséreltek meg a pápa ellen.

Pápaságának nagy újítása volt a püspöki szinódusok létrehozása és rendjének kialakítása. 1971-ben a papságról, 1974-ben az evangelizációról, 1977-ben pedig a katekézisről tanácskoztak a szinódusi atyák. VI. Pál pápáról Luitpold A. Dorn életrajzi munkája úgy beszél, mint magányos reformerről (Styria 1989). Mások már életében hamleti alkatnak látták: meditáló, tépelődő, szenvedésben együttérző embernek. Ez azonban nem jelenti, hogy határozatlan, bizonytalankodó vagy tanácstalan lett volna, éppen ellenkezőleg. Ugyanakkor megélte, hogy útmutatásai és döntései nem mindenkinél találnak egyetértésre.

Ismeretes, hogy a szent iratokon és a teológiai munkákon kívül három könyv volt számára nagyon kedves, szinte mindennapi olvasmány: Goethe Faustja, melyből az emberi sors és kísértés ismerhető meg, Oscar Wilde De profundisa, mely az emberi nyomorúság mélyéből kiált, és Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése, melyből az Istent elhagyó ember tragédiája tárul az olvasó elé.

A huszonöt évvel ezelőtt, Urunk színeváltozásának ünnepén elhunyt VI. Pál pápa gazdag örökséget hagyott ránk tetteiben és tanúságtételében. Két szóban tudnám összefoglalni élete meghatározóját: szabadság és elkötelezettség. Az emberi méltóság elidegeníthetetlen értékének a lelkiismereti szabadságot, a választás szabadságát és a vallásszabadságot, ugyanakkor mindhármat a méltóságát megtartani akaró ember elkötelezettségének is tartotta. Jelmondata: In nomine Domini (az Úr nevében) volt, így élt közöttünk, így töltötte be szolgálatát, és ennek szellemét hagyta ránk.

Ladocsi Gáspár püspök

"Tartsátok ébren a keresztény hagyományokat!"

VI. Pál pápa a magyar nemzeti zarándoklat tagjaihoz

Szívélyes üdvözlettel fordulunk ahhoz a magyar nemzeti zarándoklathoz, amelyben papok, szemináriumi növendékek és hívek egyaránt részt vesznek, és amely csoportot szinte teljes létszámban elkísért országuk latin és görög szertartású püspöki kara.

Tisztelendő testvérek és igen kedves fiaim! Isten hozott benneteket! Megjelenésetek a katolikus világ központjában visszaidézi nekünk nemzetetek évezredes hitét, mely a keresztény élet annyi hősi tanúságtételétől gazdag - s minden időben hűséges védője volt Krisztus egyházának.

Mi magunk is közvetlen tapasztalatot szereztünk erről akkor, amikor 1938-ban - ha rövid időre is - felkerestük fővárosotokat.

Meggyőződésünk, hogy a magyar nép most is állhatatos, vallásgyakorlatában nagyra értékeljük és bátorítjuk erre irányuló erőfeszítéseit, hogy Jézus evangéliumát úgy hirdessék és oktassák, mint ahogyan Ő adott erre küldetést az egyháznak: azaz mindig és mindenütt a maga mélységében és tartalmi gazdagságában - olyan formában, hogy alkalmas legyen az egész hivősereg, különösképpen a fiatalság lelki épülésére.

Kedves testvérek és fiaim! Arra buzdítunk titeket, hogy továbbra is tartsátok ébren azokat a nemes keresztény hagyományokat, melyeket Szent István idejéből örököltetek. Legyetek mindig egységesek a hitben, az imádságban, de elsősorban a szeretetben, amely a tökéletesség köteléke.

Krisztus teremtő békéje árassza el szíveteket, egyházközségeiteket, egyházmegyéiteket és hazátokat, mely annyira kedves számunkra.

Egyesülve a jelenlévőkkel, nagy szeretettel adjuk Magyarország összes híveire, papjaira, szerzeteseire, szerzetesnőire apostoli áldásunkat."

(Róma, 1975. szeptember 10.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu