Megőrizte szlovákos kiejtését

Csernoch János emlékezete

Százötven éve született, hetvenöt éve halt meg, tehát igencsak történelmi távlatba került már alakja, de - főleg Esztergomban - még mindig élnek észjárását példázó szellemes történetek, anekdoták.

Csernoch János bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek 1852. június 18-án született a Nyitra megyei Szakolcán, igen szegény családban. Egész életében megőrizte jellegzetes szlovákos kiejtését, ami Esztergomban nem volt különösebben feltűnő, hiszen a korabeli pletyka szerint az esztergomi főkáptalan kanonokjainak nemegyszer többsége szlovák származású volt. Az is tény, hogy Simor János bíboros 1882-ben azt írta a pápának egy Kassára szánt püspökjelölttel kapcsolatban, hogy az illető azért nem lehet kassai püspök, mert Magyarországon íratlan törvény, hogy vegyes nemzetiségű egyházmegye élén csak olyan személy állhat, aki a nemzeti kisebbség nyelvén is tud prédikálni. Márpedig a jelölt nem tud szlovákul! (Ez a helyzet csak a XX. század első évtizedében a pánszláv propagandától való félelem következtében változott szerencsétlenül.)

A történelmi Magyarország bíboros-hercegprímásává emelkedhetett egy Nyitra megyei szegényparaszt család gyermeke, ha - mint akkor bántó szándék nélkül mondták - tótosan beszélt is. A fontos csak tehetsége és hivatása volt.

Sokszor emlegette Csernoch János bérmálások alkalmával, hogy amikor ő bérmálkozott, szülei nem tudtak neki új cipőt venni, azért kivágták régi cipőjét, hogy nagy lábujja kibújhasson, és fekete subikszal kenték be, hogy ne rikítson. Egész életében takarékos ember maradt, akkor is, amikor már az "ország első zászlósura" volt. Konklávéra utaztában sem ment étkezőkocsiba, hanem az otthon csomagolt elemózsiát vették elő kíséretével. Ehhez tartozott néhány butélia borocska is. Amikor ezek üresedni kezdtek, lelkére kötötte titkárának, hogy az üres üvegeket haza kell vinni. Amikor a szomszéd fülkéből mégis kidobálták ezeket, véletlenül épp egy alagút falához csapva, a bíboros megjegyezte útitársának: "Hálljá? Ezek a digók azért nem mennek semmire, mert ilyen pázárlók".

Teológiai doktorátust Bécsben szerzett. Lelkipásztori tevékenysége kiterjedt a sajtómunkára is. Ebben az időben vált a sajtó egyre fontosabb színtere a közéletnek és eszköze az egyházi munkának is. A Magyar Korona és a Religio című lapokban jelentette meg írásait. Viszonylag fiatalon, 1908-ban lett csanádi püspök, három év múlva már kalocsai érsek és Vaszary Kolos utódaként, 1913-ban már esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása. Tudjuk, milyen nehéz, válságos években irányította a magyar katolikus egyház hajóját. Mindvégig bölcs, mérsékelt, hűséges fia volt egyházának és hazájának. Erre a politikai és egyházpolitikai tehetségére volt éppen szüksége a nemzetnek. Ismert volt Tisza Istvánhoz fűződő bizalma és barátsága, de ha kellett, vele szemben is felemelte szavát. Az ő idejében lett telefonja a prímási palotának, "Esztergom 1" volt a hívószáma a szép "tekerős" készülékkel működő állomásnak. Amikor egyházi szempontból nem tetsző törvényjavaslatról értesült, az anekdota szerint így telefonált Tisza Istvánnak: "Te Pistá! Hállom, már megint valami márháságot akartok csinálni. Vedd tudomásul, abból nem lesz semmi!" És letette a kagylót.

Az utolsó királykoronázó hercegprímás Trianon után mérsékelten volt királypárti, és nem tartotta időszerűnek a király hazatértét. Az ő idejében alakult meg a Szent István Akadémia, a magyar keresztény tudományosság e ma hiányzó fóruma. Csernoch helyén maradt a forradalmak hónapjaiban is. Igyekezett előmozdítani a konszolidációt, a román megszállók távozását. Kalocsa óta kedves munkatársát, Lepold Antal prímási irodaigazgatót küldte szakértőként a békedelegációba. S közben arra is maradt figyelme, hogy új plébániák, ifjúsági nevelőintézetek szervezésével korszerűsítse a a lelkipásztori munkát.

Ritkán, étkezés után elszívott egy szivart. A chicagói eucharisztikus világkongresszusról 1926-ban ajándékként hozott haza egy doboz kubai szivart. Szekrényében ingei alá rejtette a dobozt. Amikor 1927 júliusában állapota rosszabbodását érezte, Lepold Antalt arra kérte, ossza szét a kanonokok között a szivarokat. Pedig velük is kritikusan szellemes volt mindig. Amikor egyikükről jelentették, hogy valami okból hiányzik a konzisztóriumról, kijavította: "Nem hiányzik, csák nincs jelen!" A megajándékozottak most megilletődve vették tudomásul, hogy egy korszaktól búcsúznak személyében.

Amikor vitézi telkek céljára kért tőle egy küldöttség földet, odavezette őket az ablakhoz, átmutatott a Párkányon túli vidékre, és azt mondta: "Ha az urák olyan vitézek, foglálják visszá odatúli birtokáimát, ábból ádok." S közben szinte észrevétlenül másfél millió pengőt adott különböző közadakozásokra...

Rosdy Pál

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu