Michel Quoist

Esti futballmérkőzés

Tízezer árnyék rezgett, remegett a sportstadionban ma este.

És amikor a fényszórók bársonyos zöldre festették a hatalmas pályát, tízezer hangú énekkar kezdte meg mesés kórusát.

A szertartásmester jelt adott a különös ünnepségre.

Az impozáns szertartás zökkenő nélkül zajlott le. A fehér labda felszolgálótól szolgálóig szállott, kényes, előre megszabott pontossággal.

Egyik féltől a másikhoz röppent gyephegyet súrolva, vagy a fejek fölött repülve.

Posztján állott mindenki, hogy simán vegye, és maga is kimért rúgással továbbítsa a harmadik felé, aki már várta, s fogadta.

És mert mindenki jól végezte dolgát ott, ahol éppen állnia kellett, mert megvolt a szükséges törekvése, s mivel tudta, hogy rászorul a többiekre, lassan, de biztosan haladt a mezőnyben a labda.

És amikor mindegyik tagja megkapta munkája érdemét, amikor egybefogta mind a tizenegy játékos szívét, a csapat megkaparintotta a labdát - s berúgta a győztes gólt.

*

Mikor a mérkőzés végeztével a hatalmas tömeg kifelé hullámzott a hirtelen szűkké vált utcákon át, arra gondoltam, Uram, hogy az emberiség története, amely számunkra olyan hosszúra nyúló összecsapás, számodra - talán - ilyen nagy ünnepi mérkőzés,

Csodálatra méltó szertartás, amely az idők hajnalán kezdődött, és csak akkor ér majd véget, mikor az utolsó játékos is befejezte végső erőfeszítését.

Ebben a világban, Uram, mindegyikünk szerepe eleve meg van szabva.

Ott, ahová bennünket te, Legfelsőbb Edzőnk, helyeztél bennünket.

Szükséged van ránk, testvéreinknek is szüksége van ránk, és nekünk szükségünk van mindenkire.

Nem annyira a hely a fontos, Uram, amelyre kijelöltél bennünket, mint a jelenlétem és az összjátékom tökéletes pontossága.

Mit számít az, hogy csatár vagyok-e vagy hátvéd, ha a formám teljességének csúcsfokát adom?

*

Íme, előttem van a mai napom, Uram.

Nem menekültem-e túl gyakran a taccsvonal mögé, hogy két kezemet zsebre vágva bíráljam a többiek erőfeszítését?

Jól megálltam-e a helyemet, amikor te végignéztél a pályán, és megakadt rajtam a szemed?

Jól vettem-e szomszédom ügyes átadását, vagy a túlsó szélről beadott keresztező labdát?

Jól szolgáltam-e labdával társaimat? Nem kerestem-e egyéni törekvéssel a magam dicsőségét?

Részt vettem-e a játék felépítésében, a támadás előkészítésében, a közös győzelem érdekében?

Küzdöttem-e bátran a félidő végéig, hibák, rúgások és sebesültek ellenére is?

Nem zavarodtam-e meg a nézőközönség vagy játékostársaim viselkedése láttán? Nem keseredtem-e el a szemrehányások és a meg nem értés miatt? Nem pöffeszkedtem-e a vastapsok hallatára?

Gondoltam-e arra, hogy imádságképpen játsszam le e mérkőzést, nem feledkezve meg arról, hogy Isten szemében az emberek eme játéka is lehet a legbensőségesebb vallásos ünneplés?

Visszatérek az öltözőbe pihenni én is, Uram.

De holnap - ha megadod a kezdő rúgást - újabb félidőbe kezdek...

És ezenképpen minden napon.

Add, hogy ez a mérkőzés, amelyet minden testvéremmel együtt játszok majd le, olyan fenséges szertartás legyen, amilyet igazán vársz is tőlünk;

Hogy amikor majd bírói sípoddal "lefújod" az életünket, valamennyien bejussunk az Égi Kupa válogatott csapatába...

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu