|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Diakónusszentelés Dunaújvárosban Az "ateizmus egykori fellegvárában", Dunaújvárosban idén június 22-én hat diakónust szenteltek. Az ünnepi eseményre az egy évtized alatt megépült grandiózus méretű templomban került sor. Ez alkalomból kérdeztük Takács Nándor székesfehérvári megyéspüspököt a városban élők múltbéli és jelenlegi vallásosságáról és a település templomáról. - A mai Dunaújváros helyén 1948-ig egy Dunapentele nevű település volt - mondja a megyéspüspök. Ezt a szentegyháza révén Szent Pantaleonról elnevezett községet szemelték ki annak idején arra, hogy a vas és az acél fellegvára legyen. A mai új városnegyed nagy része elég gyorsan épült föl, míg Pentele élte az addig megszokott életét. Akik az acélműbe jöttek dolgozni, azok javarészt az újonnan épült városnegyedben telepedtek le, és sajnos gyökértelenekké váltak. Ők is azt élték meg, hogy kikerültek a hagyományos vallási közegükből, és idetelepítve ehhez még félelem is társult. Hitüket nem merték nyilvánosan megvallani. Lopva ide-oda-amoda próbálgattak eljárni, talán amikor visszalátogattak szülőhelyükre, de alapvetően a vallási élet lehetetlenné lett téve. Nem volt egyáltalán templomuk. Egy úgynevezett szocialista várost építettek föl, és megmondták: sem Istennek sem egyháznak nincs ott semmi helye. Elérkezett a 1989-es időszak. Én magam is ekkor kerültem a Székesfehérvári Egyházmegyébe, ugyanennek az évnek az elején szenteltek püspökké. A dunaújvárosi emberek pedig egyre inkább igényt mutattak arra, hogy az új városrészen belül is épüljön egy templom, mert az, amelyik a pentelei plébánia mellett van, nem elégséges ekkora város számára. A városban körülbelül hatvanezer ember él, ebből hatezret a régi dunapentelei katolikus templom szolgál ki, tehát több mint negyvenezer ember az újvárosban templom nélkül van. Tárgyalásokat kezdtünk a város vezetőségével, és szerencsénk volt, mert a település 1990 utáni vezetői, élükön a polgármesterrel támogatták ezt a gondolatot. Az egyik közgyűlésen szót kaptam, és egy kedvezményes ingatlancserével elősegítették ezt a kezdeményezést; így sikerült azt a területet megkapnunk, amelyen az új templom ma áll. Ezek után elkezdődhetett a tervezés. Végül is azért döntöttünk a megvalósult változat mellett, mert a vasmű és a betonüzem is helyben van, és az építőanyagokat ezek állították elő. A költségvetést nem kellett még a szállítás költségeivel is terhelni. 2000. november végén, Krisztus király ünnepén áldottam meg a mostani templomot. Akkor még nem volt meg ez az oltára, nem volt világítás, padlóburkolat, és az orgona is azóta készült el. Az épület teljesen 2005-re lesz befejezve. Ez azt jelenti, hogy ez a bazilika méretű, hatalmas templom tíz év alatt épült meg. A tágas főhajó és az égbe törő tornyok mellett van egy altemplom is, ahol urnatemető található. Ez már most is működik, ami külön bevételi forrást jelent a templom számára. Hogyan alakul ma a vallási élet Dunaújvárosban? - Korábban voltak, akik aggodalmaskodtak, hogyan lesz ez az óriási templom hívekkel megtöltve. Örömmel mondhatom, mióta itt vasárnaponként istentiszteletet tartunk, a padok mindig megtelnek, ez misénként körülbelül ötszáz lelket jelent. Ez még fővárosi viszonylatban is nagyon tiszteletreméltó arány. Merem remélni, hogy a továbbiakban még növekedni fog. A szerpapszentelés idehelyezése lelkipásztori célt szolgált, mert ilyen még nem volt itt soha. Föl akartuk hívni a figyelmet: akik még nem tapasztaltak ehhez hasonlót, jöjjenek és lássák. Ez az ön döntése volt? - Igen, bár nem volt könnyű, ugyanis nem kis ellenállásba ütközött, mivel hagyományosan a papszentelés és a diakónusszentelés is a székesfehérvári székesegyházban történt. Ezt most szétválasztottuk. A szerpapszentelés más vidéki városokba került, a papszentelés pedig maradt Székesfehérvárott. Ön különlegesen sokat tett ennek a templomnak a megépítéséért... - Ezt a kijelentést így azért nehezen tudnám elfogadni. Igaz, az én püspökségem ideje alatt épült, az is igaz, hogy gyakran jártam itt építkezés közben, talán azért, mert ahogy a közmondás tartja, a gazda szeme hizlalja a jószágot. Én úgy hiszem, hogy ha valahol az egyházmegyében épül valami, és ha azt nem csak a helyi közösség, hanem az egyházmegye is fölvállalja, a püspöknek látnia kell, tudnia kell mindenről, ami ezzel kapcsolatban történik. Bátran elmondhatom, hogy ahol eddig voltam, mindenhol figyelemmel kísértem a hasonló jellegű munkálatokat. Itt is jártam a torony legmagasabb pontján, a templom tetőzetén, még az altemplomban is. Gyakran még a plébános atya sem tudott arról, hogy itt jártam körülnézni. Nehéz volt újjáéleszteni az egyházat egy olyan helyen, mint Dunaújváros, amely a népi demokrácia idején az ateizmus fellegvára volt? - A vallásosság olyan dolog, amelyet látszólag le lehet fedni, de alul, a gyökerekben azért ott van még az élet. Erre tudok egy kitűnő példát is mondani. Egyszer Jeruzsálemben jártunk, az Olajfák hegyén, ott, ahol Urunk Jézus Krisztus vérrel verejtékezett. Megkérdeztük az idegenvezetőnktől, vajon itt voltak-e ezek az olajfák már Jézus idejében is? Erre ő a következőket válaszolta: "Tetszik tudni, Josephus Flavius megírta, hogy először Vespasianus, majd később Titus minden fát jó mérföld szélességben kivágatott. Hogy ha valaki menekülni akarna, illetve be akarna jutni, azt a fáktól ily módon mentesített területen látni lehessen. A fákat kivágták, de a gyökér a földben maradt, és mindaz amit most itt látunk, abból hajtott ki." Itt is hasonlóképpen történt. Idetelepítettek sok ezer embert, akik gyermekkorukban vallásos nevelést kaptak. Idejöttek, és ezt egy időre lefedte a félelem, de ez az idő többnyire elmúlt, ez a félelem megszűnt, és lassan-lassan kezdenek újjáéledni. Kihajt a gyökér. Szöveg és fotó: Bánfalvi Tivadar
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|