"Szeretem ezt a földet"

A végesség borongó melankóliája és a végső cél, a Rév felé való haladás küzdelmeinek bátor vállalása szövődnek egyetlen hullámmá a sokak által tisztelt jezsuita költő vallomásos soraiban. "Ez még nem búcsúzás, de kezdődő készülődés" - írja le halk magyarázatul a kötet címét is adó verscím után. Mély gondolkodásra serkent Szabó Ferenc filozofikus gondolatmenete, sok-sok könyvének világot átfogó ismeretanyagát sugárzó írónak, költőnek a "Két kiáltás", a kezdet és a vég közötti, egyre mélyebb indulatokat sejtető szorongása. Elgondolkozom a kötet bevezetőjének címén s annak lélektani jelzésén: "Két kiáltás között reszket a röpke emberi lét, egy-egy sikoly a kezdet és a vég". A "reszket", "röpke", "sikoly" szavak a maga létét és egyben koráét megsejtető, sőt, megfogalmazó alkotó lelkének mélyéből, örvényeiből megható őszinteséggel törnek föl. "Emlékezés a gyermekkorra - az elsülylyedt Atlantiszra -, és szorongás a bizonytalanul biztos vég előtt" - halljuk őszinte emberi szavát, éljük át érzésvilágát, amely oly kiáltó megrendülésbe oldja korának katasztrófaérzését is.

Szabó Ferenc valóban a kimondatlannal vívódik, amikor a költészet világfenntartó erejét - az Istennel való együtt-teremtést - nyilatkoztatja ki: "...a költészet nélkül földünk lakhatatlan". Íme, Pál apostol szava: "Az erő az erőtlenségben válik teljessé", és Szabó Ferenc vívódva vállalja, emberileg megvallja erőtlenségét, esendőségét -, s ez az emberi magatartás mélyen behatol az én lelkembe is.

Tudja ő mélységes megadással és megingathatatlan meggyőződéssel, amit Paul Claudel írt le: "A legrosszabb nem mindig bizonyos", ama "görbe vonalon" Isten irgalmas, bölcs, szerető keze írja sorsunkat, amely a vég látszatához vezet, s azon túl az örökkévaló megismeréséhez, Isten öröméhez.

Most megjelent kötetének első részét a költő eddig megjelent műveiből válogatta, a másodikban a legújabb idők alkotásait találjuk. Örök kérdésként állítja elénk: "Hol tartunk hát? Ment-e előbbre a világ? ...Milyen kor köszönt ránk? Talán újra szuperkatasztrófa, tűz helyett jégkorszak éra s télbe dermed a nooszféra?" A hetvenéves, sokszor méltán díjazott költő, író, tudós igézve idézi a Föld csoda-tájait, kerengve száll gondolata a napfényes és viharzó tenger fölé, és mindenkor átszellemült szeretettel látja édesanyját, aki cselédi sorból röptette világgá rendkívüli tehetségű fiát. "Az új születésénél / mikor a végső sóhajban / végleg kimondom önmagam / két gyengéd arc hajol reám, / Istenem s anyám". Az élet örömeit és szépségeit meglátó, vágyó, az Isten katonája jezsuita most tűnődik: "Ülök életem kilátóján... magamra szorítom az alkonyatot / ez lesz már meghitt barátom / őrszemként a virradatot várom". Várja, vágyja még soká!

(Szabó Ferenc: Két kiáltás között. Agapé Kiadó, 2002)

Dékány Endre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu