"Megölték szegényt..."

Nagyon rég történt. Kis srác voltam, és nagy izgalommal másztam a magas ágak között megpillantott fészek felé. Láttam a peremen túlnyúló faroktollakat, és szörnyen meglepődtem, amikor közeledtemre a madár nem repült el, hanem szinte ledobta magát a földre, ahol szárnyaival csapkodva vergődni kezdett. Hét- vagy nyolcéves fejjel akkor láttam életemben először, miként igyekszik egy madár a fészke vagy fiókái közeléből elcsalogatni a közeledő ellenséget. Engem is becsapott, én is lépre mentem. A fészket feledve, amilyen gyorsan csak tudtam, leereszkedtem a magasból, és szaladtam volna a még mindig vergődő madárhoz. Már akkor is sokszor láttam örvös galambot, de mindig csak messziről. Nagyon szerettem volna kézbe venni, közelről is megcsodálni. Most úgy tűnt, itt a nagy alkalom. A madár azonban nem méltányolta lelkesedésemet. Amikor látta, hogy leugrom a fáról és feléje indulok, nem színészkedett többé, abbahagyta a vergődést, és simán felszállt a levegőbe. Én pedig, nem tehettem mást, álltam, és szájtátva bámultam utána.

Az örvös galamb a legnagyobb és talán a legszebb a hazai galambfajok között. Röptében is könnyű felismerni a szárnyaiban húzódó fehér csíkról, fehér nyakfoltja azonban csak az öreg madaraknak van. A fiatalok első tollruhájáról ez az egyébként nagyon jellemző bélyeg még hiányzik. Vonuló madár, de nagyon korán, már februárban megérkezik, és október-novemberig marad. A telet Dél-Európában tölti. Magyar gyűrűs példányokat egyebek mellett Korzika és Szardínia szigetéről és Róma környékéről jelentettek vissza. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ott lőtték le őket.

Idehaza ritkás erdőkben, parkokban, az alföldi ezüstfaligetekben fészkel, a párok évente kétszer költenek, és galambszokás szerint egyszerre két fiókát nevelnek. Költ a lakott területeken, például a fővárosban is. A Margit-szigeten vagy a Népligetben sétálva gyakran látni az emberi környezetben jóval bizalmasabb, szép madarakat.

Nagyon jellegzetes az örvös galamb hangja. "Hu-hú-hú hu-hú", ezt általában háromszor ismétli, majd egy rövid "hu"-val fejezi be. Ezt Zala megyében, ahol gyermekéveimet töltöttem, és ahol a bevezetőben említettek is történtek, emberi szavakkal, Jézusra vonatkoztatva, így adták vissza:

Megölték szegényt,

Kivették szívét,

Meghalt szegény,

Meg.

Ha örvös galambot látok vagy hallok valahol, ma, sok évtized távlatából is mindig felrémlik az a gyermekkori fa, az alatta vergődő, magát szárnyaszegettnek tettető galambbal. És a fenti szép mondás, amit azóta sehol máshol nem hallottam.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu