Napfényes rajzok

Érdekes, hogy a tehetséget a gyerekek sem kapják egyformán. Andris elég jól számol. Katát a legkevésbé sem foglalkoztatja a számok világa. (Gyanakszom, hogy otthonos benne, egy-egy odavetett megjegyzése erre vall, de láthatóan mindenfajta lelkesedés nélkül teszi, mellékesnek, érdektelennek véli az összeadást, kivonást.) Annál inkább izgatja a számjegyek kecses, szép leírása. Ha iskolás lesz, az általa leírtakat nem kell szülői vagy nagyszülői dörgedelmek kíséretében kiradírozni. Ha megérkezik, íróasztalomhoz lopakszik, papírlapokat csen a fiókból, leszedeti a terítőt az ebédlőben, és rajzolni kezd. Sikerültebb rajzai lakásunk különböző pontjain láthatók, ellenőrizni szokta, nem követünk-e el aljas merényletet ellenük.

Tisztelettel vegyes csodálattal szemlélem rajzait. Emlékeimben a rajz- és a mértanirajz-órák súlyos megpróbáltatásokként élnek, a fejes vonalzót is rendeltetésétől eltérő módon használtam, inkább folyosói küzdelmeknek eszközeként. Gimnazista volt a fiam, amikor kedves tanára hosszú és kimerítő meghatározását diktálta a fejes vonalzónak. Nem, semmiképpen sem illett e meghatározás az én képzeleteimhez.

Kata rajzol. Színes ceruzák védvonala mögé húzódik, ici-picit kidugja a nyelvét, látható gonddal formázza az alakokat, a fákat és a bokrokat. A szálló labdát pirosra színezi, a bámészkodó kutya barna, az ég kék, a bárányfelhők fehéren úsznak. Színes virágok nyílnak, a falevelek élénkzöldek.

- Nyár van? - kérdem.

- Nem látod, milyen magasan áll a nap?

A válasz annyira választékos, hogy elfog a gyönyörűség. Utána kezdek csak tűnődni, hogy Kata mindegyik rajzán vidám napocska ontja sugarait. Nem lévén a gyermeklélektan szakértője, csak homályosan él bennem a sejtelem: ennek a napnak, ennek a fénynek jelentése van. Derűt, kiegyensúlyozottságot, békességet, biztonságot jelképez. Nem mintha Kata teljesen kiegyensúlyozott volna, teljesen váratlan elborulásai, öklömnyi könnycseppjei néha megfejthetetlenek. De ez a napocska azt sejteti, belül minden egyensúlyban van. És nyilván körülötte is.

Kedves öreg barátom, a néhai Sinkó Karcsi utolsó operációja után született tusrajzai közül kettőt nekem ajándékozott. Egymásba kapaszkodó ágak félelmetes kuszasága, mintha a halál készülődnék. (Karcsi hamarosan meg is halt, de mindvégig megőrizte emberi méltóságát, kedvességét. Derűs maradt, csak azok az ágak sejtették belső harcait.)

Kata képecskéin azonban a napfényé a vezérszólam. Rendszerint a lap valamelyik sarkából tekint a világra, amely átveszi biztató fényét.

Kész van - Kata hatalmas sóhaja még ünnepélyesebbé teszi a befejezés pillanatát. - Elteszed?

- Persze!

- De ne dobd ki!

- Dehogy dobom! Kifüggesztem valahová. Egy ideig dicsekszem vele, aztán ha hajlik a papír, dossziéba teszem. Néha-néha előveszem, és nézem a napot, amely akkor is ígéretesen világítja meg a földet.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu