Jézus figyelmessége

A személyi érettség egyik erőteljes mutatója az empátia-készség, vagyis az a képesség, hogy beleéljük magunkat más emberek lelkivilágába. A mindennapi életben ez úgy nyilvánul meg, mint figyelmesség. Ha tudatosan tesszük ezt, akkor erénnyé válik. Jézus figyelmes ember volt. Jézus egyik teológiai meghatározása pontosan a "pro-egzisztencia", ami azt jelenti, hogy ő másokért élt, mások felé fordulva élte életét. Megnyilvánult ez abban, hogy tudott odafigyelni mások bajára, szenvedésére még olyan esetekben is, amikor az a másik ezt nem mondta ki hangosan.

Van egy evangéliumi szakasz, ahol Jézus figyelmessége megkapó közvetlenséggel nyilvánult meg. Szent Márk evangélista, miután ismertette az apostolok első küldetését, így folytatja krónikáját: "Az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak róla, mi mindent tettek és tanítottak. Így szólt hozzájuk: ťGyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek meg egy kicsit!Ť Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elvonultak egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek". (Mk 6, 30-32). Megindító Jézus figyelmessége: tudta, látta, hogy apostolai fáradtak; senki sem figyelmeztette erre, ő maga figyelte meg fáradtságuk jeleit. Ám a történet nem fejeződik itt be. Amikor kiszállt a bárkából és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Megfigyelte, mennyire elveszettek: mint a pásztor nélküli juhok. Mi több, azt is megfigyelte, hogy nagyon éhesek lehetnek, és hajlandó volt nagy csodát tenni érdekükben: öt kis kenyérből és két halból megetette a temérdek embert.

De ha ilyen szemszögből olvassuk az evangéliumokat, még számtalan hasonló esettel találkozunk, amelyekben megfigyelhetjük Jézus figyelmességét, például a Siloé-tónál szenvedő beteg ember esetében, amikor is megfigyelte, mennyire elhagyatott ez az ember, vagy a szegény özvegyasszony nagylelkűségét, amikor az utolsó két fillérét is bedobta a perselybe. Röviden: Jézus figyelt az emberekre. Van azonban az evangéliumokban egy olyan körülmény, amely szinte elemi erővel tükrözi Jézus figyelmességét: az emberi könny. A síró ember Jézus "gyöngéje" volt. Nem tudott elmenni közömbösen a síró ember mellett. Idézzünk fel néhány evangéliumi jelenetet:

Volt a városban egy bűnös nő. Mindnyájan ismerték, és mindnyájan megvetették. Csak Jézus nem. A könnyek, amelyekkel a nő Jézus lábát öntözte, Urunk nagy szívéig hatoltak. Nincs szemrehányás, nincs feltétel, csak megbocsátás, amely nagy, végtelen és örök érvényű.

Lázár meghalt, Jézus pedig messze volt, kétnapi járásra. Nem sietett, pedig tudta, hogy Lázár tényleg meghalt, hiszen megvitték neki a hírt. Mintha csúfot akart volna űzni a hírhozókból, amikor azt válaszolta nekik, hogy Lázár csak alszik. Pedig Lázár igazán meghalt. Ezt mindenki tudta, hiszen már bomlásnak indult a teste. Aztán mégis odament. Először Mártával találkozott, de a neki nyújtott vigasz az adott pillanat drámájához viszonyítva mintha túl elvontnak tűnne. De amikor meglátta a síró Máriát, kitört belőle irgalmasságának minden megrendülése, és belekiáltotta a sírba az élet szavát.

Péter minden hitványságát és árulását elfelejtette könynyeinek láttán. Biztos vagyok benne, hogy Júdásnak is megbocsátott volna, ha könnyet lát megcsillanni szemében.

Vagy gondoljunk a szenvedő, keresztjét vonszoló, Jézust sirató asszonyokra. Jézus némán viselt csúfot, ítéletet, ostorozást, port és vért. A keresztúton a nagy hallgatás embere ő. Egyedül a könnyező asszonyok mellett nem tudott elmenni szótlanul, hanem vigaszra nyitotta ajkát.

Mária Magdolna könnyekbe rejtette fájdalmát a sírnál, és Jézus nem tudott ellenállni könnyeinek, hanem feltárta kilétét.

Ez a mi Jézusunk: figyelmes az emberi fájdalomra, amely pontosan a könnyekben jut kifejezésre. De nem szívszaggató ellágyulásról van itt szó. A mi ideálunk a lüktető, dinamikus, szárnyaló, merész és életerős tanítvány - a szenvedélyes tanítvány. Ebbe és az ilyen kereszténységbe kell az érzelem, a szenvedély, a szív, az empátia, a figyelmesség. Ma túl sok a könny, amire senki se figyel, amelyet senki sem töröl le. A Jézus varázskörébe került ember, fiatal vagy felnőtt, nagysága pontosan abban mutatkozik meg, hogy tud és akar odahajolni mások szenvedéséhez.

A kulcsszó tehát az ember, a másik ember, a felebarát, a testvér. Azt hiszem, erre vigyáznunk kellene szavaink megválogatásában is. Sajnos, nagyon gyakran illetjük a másikat lekicsinylő jelzőkkel, mintegy maszkot húzva rá, hogy ne láthassuk belső vívódásait, szükségeit. Minden ember titok, misztérium. A figyelmesség mint életvitel természetesen apró figyelmességekből táplálkozik, amelyet valamikor az illemtan foglalt programba, és amit ma egyesek gyakran lekicsinylően kezelnek.

A figyelmesség - az empátia - a személyi érettség egyik erőteljes jele. Ennek feltétele, hogy az ember kilépjen saját önző világából és megnyíljon mások felé. Feltételei: a másik sajátosságának elismerése, az "én"-nek olyan nemű kitágítása, amelyben helyet kap a másik is; a másik által lelkünkben kiváltott visszhang elfogadása. Mindebből arra szeretnénk következtetni, hogy a figyelmesség - mint minden emberi erény - a nagy lelkek, az érett személyiségek jellemvonása. Jó tudni, hogy a Krisztus-követés ilyen embereket tételez fel és nevel.

Szentmártoni Mihály SJ

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu