 |
 |
 |
 |
2002.05.05
|
Köszöntjük a 75 éves
Paskai László bíborost |
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||
|
|
|
Misszió: tegnap, ma és holnap A globalizáció humanizálásáért A Nemzetközi Katolikus Sajtóunió (UCIP) tanácsa a brazíliai Porto Alegrében, a jezsuiták Unisinos egyetemén április 15. és 20. között tartotta idei nagygyűlését. A magyarul Vidám Kikötőnek fordítható egymillió lakosú város nem tartozik a legnagyobb brazil települések közé, de ez év eleje óta mégis ismerősként cseng a neve, mert januárban itt rendezték meg a Szociális Világfórumot, amelynek témája az UCIP-rendezvényhez hasonlóan a világban ma tapasztalható neoliberális globalizáció volt. A szakemberek jelentős része szerint e korunkra jellemző gazdaság- és pénzpolitika nem az emberiség kiegyensúlyozott fejlődését szolgálja, hanem a világ országai közötti gazdasági és társadalmi különbségek elmélyítését eredményezi. Brazília a világ egyik legellentmondásosabb országa. Fellelhető benne korunk összes szélsősége. Hatalmas és termékeny földje jelentős tömegeknek jólétet, anyagi biztonságot és gyarapodást, szinte nyugat-európai életszínvonalat tesz lehetővé, a rabszolgasorból alig több mint száz esztendővel szabadult fekete tízmilliók többségének és az indián őslakosság alig negyedmilliónyi maradékának azonban ma is csak a szegénység és éhezés jut osztályrészül.
A brazil egyház már régóta apostoli küldetése részének tekinti a szociális igazságosságért való küzdelmet, és e munkának mindig élenjárói voltak a jezsuiták. Szent Ignác fiai voltak az elsők, akik az Újvilág földjére lépő gyarmatosítók nyomában megjelenve meggyőződtek róla, és bátran hirdették, hogy az indiánoknak igenis van lelkük, ők is emberek, Isten ugyanolyan gyermekei, mint a fehérek. Bátor és akkor teljesen újszerű nézeteiket bizonyították is. A XVII-XVIII. században a mai Brazília, Paraguay, Argentína és Uruguay határterületén csodálatos munkát végeztek. A nomád, primitív körülmények között élő, gyűjtögető-vadász népeket letelepítették, mintegy harminc - számukra, velük közösen létrehozott - városkában. A jezsuiták és az indiánok virágzó társadalmat, tulajdonképpen egy ideális államot teremtettek közösen. Megtanították az indiánokat a földművelésre, a kézművesség minden ágára, a kereskedelemre és a legkülönbözőbb művészetekre, valamint imádkozni és keresztény módon élni. Az idilli állapot közel egy évszázadig tartott, mégis fenntarthatatlan utópiának bizonyult. Az újabb és újabb hullámokban érkező spanyol és portugál telepesek - és az őket küldő uralkodóházak - számára ugyanis nem az indiánok boldogulása, életük kiteljesedése, hanem a saját gyors gazdagodásuk volt a fontos. Rabszolgákra és egyre újabb földterületekre, nem pedig barokk szobrokat faragó, templomépítő, harangot öntő, imádságban és munkában egyre példamutatóbb közösségekre volt szüksége az akkor éppen ily módon globalizálódó világnak. Ezért a jezsuiták és indiánjaik, valamint közösen létrehozott alkotásaik pusztulásra voltak ítélve. Az a csoda, hogy ily soká létezhettek. A szerzeteseket kiutasították a kontinensről, majd részben éppen amerikai tevékenységük miatt az európai uralkodók a rend feloszlatását is kikényszerítették a pápától. Az indiánokat pedig leigázták és rabszolgasorba taszították, illetve ősi területeikről elűzték őket. Elpusztítani azonban nem tudták a történelem és a kereszténység egyik legszebb és legemlékezetesebb kísérletét. A Porto Alegrétől mintegy ötszáz kilométerre északkeletre fekvő egyik hajdani jezsuita település, amely Szent Mihály arkangyal nevét viseli, vörös homokkőből épült székesegyháznyi templomának romjaival és a körülötte látható településmaradványokkal ma is hirdeti a hit csodálatos tettekre és kitartásra sarkalló erejét. Tudós európai jezsuiták néhány tucatnyian egy virágzó országot teremtettek e tehetséges népben szunnyadó adottságok és emberség kibontakoztatásával. A római Il Gesura emlékeztető Sao Miguel-i templom nemes vonásai révén ma is hitet és erőt adó, bizakodásra késztető alkotás. Minden kövét indiánok faragták, és kötőanyag nélkül illesztették a szerzetesek tervei alapján, oly tökéletesen, hogy az épület ma is áll, dacolva széllel, esővel és az idő múlásával, mint a mi zsámbéki templomunk. S belsejét a bennszülöttek gyönyörű, saját faragású barokk szobrokkal és aranyozott oltárokkal ékesítették. A helyszínen ma is érzékelhető, milyen kiválóan meg voltak szervezve ezek az egyenként négy-ötezer lelkes települések, amelyek mindegyikéhez mindössze két-két jezsuita tartozott. Egy páter, aki a vallási élet vezetéséért és az oktatás megszervezéséért felelt, s egy fráter, vagyis szerzetestestvér, akinek az élet gyakorlati dolgaira, valamint a szakmák és művészetek meghonosítására volt gondja. A jezsuitáknak sok örömet okozott ez az egyébként rendkívül nehéz misszió. A nyolc-tíz éves gyermekek úgy fuvolázták a kortárs európai klasszikus zeneszerzők fúgáit, hogy a nagy olasz és német művészek is megirigyelték volna - olvasható az egyik jezsuita feljegyzéseiben.
Azon nem érdemes ma már gondolkodni, hogy mi lett volna, ha... Nem volt pardon. Az idő előtt megszülető kezdeményezések között ez a tényleg életrevaló és hatékonyságát valóban bizonyító utópia is kényszerű véget ért az 1750-es években. Eszmei tisztasága és heroizmusa azonban ma is eleven erőforrás. Az uralkodó eszmeáramlatokat és gazdasági szükségszerűségeknek kikiáltott módszereket a hívő embernek a hit és az igazságosság fényében igenis kötelessége időről időre megvizsgálni, és ha arra a következtetésre jut, hogy azok kártékonyak, embertelenek, kötelessége azok orvoslásáért minden tőle telhetőt megtenni. Erre tanít a dél-amerikai jezsuita redukciók, vagyis miszsziós települések története. Az akkori jezsuiták mai utódai a latin-amerikai kontinensen ma is ezt teszik, így az UCIP-konferencia helyszínén, Porto Alegrében is. Több mint harmincezer diákja van egyetemüknek, amely a kontinens egyik legnagyobb és legjobb egyeteme. Oktatási és nevelési programjuk középpontjában ma is a nemes célok szolgálatára törekvő korszerű tudás és igazságosságkeresés áll. A világ a kerék, a hajó, a pénz, a repülő stb. feltalálása óta törvényszerűen globalizálódik, s ez a folyamat elkerülhetetlenül, megállíthatatlanul halad előre. Az egyháznak az a feladata, hogy a társadalmi folyamatokat, így a globalizációt is humanizálja, hogy a világban tapasztalható egységesülés ne kevesek gazdagodását, hanem az emberiség kisebb és nagyobb közösségeinek boldogulását szolgálja. "A katolikus újságírásnak ebben az értékközvetítő munkában úttörő szerepet kell vállalnia" - nyilatkozta az Új Embernek Ismar de Oliveira Soares brazil professzor, az UCIP elnöke, aki a Porto Alegre-i találkozón bejelentette, hogy a szervezet elfogadja a Magyar Katolikus Újságíró-szövetség meghívását, és két év múlva, vagyis 2004-ben a tervek szerint az UCIP tanácsa Magyarországon tartja nagygyűlését. Szerdahelyi Csongor
|
|
|
|
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||
