Vanyó László

A Szentsír-bazilikáról és a mennyből alászálló Jeruzsálemről

A keresztények számára az egyházzal kapcsolatos fontos fogalom - a jeruzsálemi templom mellett - a szent város képe. A Jelenések könyvének 20-21. fejezete beszél a mennyből alászálló Jeruzsálemről. A látnok nem templomot látott benne, hanem fényt és világosságot, ami maga a Bárány. A mennyei Jeruzsálem eszményének megvan az előtörténete a kereszténységen belül. Tudjuk, hogy a szent várossal kapcsolatos tragikus események hozzájárultak ahhoz, hogy a keresztények függetlenedjenek a jeruzsálemi kultikus központtól, és ezzel együtt palesztinai gyökereiktől is. Tudatukban azonban sajátos módon elevenen tovább élt Jeruzsálem eszménye, hiszen ez a város volt az apostoli egyház kezdeti működésének színtere: itt tanított Jézus, itt halt meg a kereszten, és itt támadt fel. Az ottani mintaszerű keresztény közösségben - Szent Lukács megfogalmazása szerint - senki sem mondta magáénak a vagyonát, hanem mindenük közös volt, szívük-lelkük egy volt az imádságban. Ezt az Apostolok cselekedetéből vett szöveget a IV-V. századig minden rendalapító vagy regulát író egyházatya idézi. A jeruzsálemi apostoli egyház mintaszerű, "hiánytalan" közössége így fönnmaradt a szeretetben, az imában, az eucharisztiában. Ez volt a "jeruzsálemi egyház", amely egyháztörténeti értelemben ugyan nem létezett, ugyanakkor szellemisége a Szentírás szövegei és kijelentései nyomán mégis beivódott az ókeresztény közösség tudatába.

Jeruzsálem és a keresztények közössége a Jelenések könyvén keresztül még nagyobb jelentőségre tesz szert. Ez az Újszövetség egyetlen prófétai könyve, amely a tekintetet a jövő felé irányította. Az ószövetségi Szentírás eseményei a múlt mozzanatait rögzítik. Az Újszövetség központi helyet foglal el, mint az ószövetségi próféciák és jövendölések beteljesülése. A Jelenések könyve pedig a hátralévő, megvalósuló nagy dolgokat, eseményeket tartalmazza. A keresztények ezt az iratot úgy olvasták, mint nagy összegzést.

A mennyei Jeruzsálem "konkrét" megfogalmazást kapott, amikor Nagy Konstantin megépítette Jeruzsálemben a Szentsír-bazilikát. E templom a szenvedésre (Golgota-hegy) és a feltámadásra (Krisztus sírja) koncentrálva született, tehát mindkét mozzanat - a szenvedés és a feltámadás - jelen van ezen a helyen. Rotunda és baptisterium is tartozott az épületegyütteshez, ahogy ezt a római Santa Pudenziana apszismozaikján is megjelenítették. A különleges épületegyüttest a sír fölé emelt kupolatemplom (Anastasis), egy nyolcszögletű torony, valamint baptisterium alkotta. Ezzel az építkezéssel olyan mintát adott a keresztény világ számára, amely a későbbi századokra is kihatással volt. (A kimagasló Golgota-szikla köré csak a VII. század első felében épült föl a kétszintes kápolna.) Az említett jellegzetességek mutatják, hogy Nagy Konstantin a szent városban a kereszténység legszebb templomát akarta megépíteni, amely magán hordozza az "eszményi Jeruzsálem" képét is. Konstantin másik óhajtott célja a város (a "keresztény" Jeruzsálem) helyreállítása volt. Azonban a római katonaság elköltözését követően a helynek ebből a szempontból már nem volt jelentősége, Jeruzsálem a IV. századra mégis a legjelentősebb zarándokközpont lett.

A Szentsír-bazilika meghatározó szerepet játszott a középkori templomépítészet kialakulásában.

A Jelenések könyvében megrajzolt mennyei Jeruzsálem azért is fontos számunkra, mert ez a szentírási könyv kora keresztény liturgikus szövegeket tartalmaz: akklamációk (fölkiáltások), illetve hosszabb-rövidebb himnuszok formájában. A könyv középpontjában a mennyei oltár áll, melyen helyet foglal a Bárány, rajta Isten hét lelke. A Jelenések könyvének az az egyik jelentős vonása, hogy a Szentháromság-hitet nagyon szépen, képszerűen foglalja össze. A középpontban lévő Bárányon "látott" be nem gyógyult sebek által valamiféle egyidejűségben van jelen a megfeszített és a föltámadt Krisztus alakja. Az apostoli egyház nem akart megfeledkezni a kereszt gyalázatáról, ami szorosan hozzátartozott a hitvalláshoz: tehát nemcsak a feltámadás, hanem a kínhalál is. A Jelenések könyvében a leölt, de mégis élő Bárány képe ezt nagyon pontosan adja az olvasó tudtára.

A Zsidókhoz írt levélben a mennyei Jeruzsálem más megfogalmazását találjuk. Ebben a szerző azt emeli ki, hogy a földön élő keresztények közösséget alkotnak a mennyei üdvözültek sokadalmával. A középpontban a Főpap (Krisztus) áll, aki a mennyei szentélyben maga köré gyűjti az igazság tanúit: az apostolokat, a vértanúkat és az üdvözülteket. A communio sanctorum, a szentek közössége jut itt kifejezésre, amely nem csupán horizontális egyházi közösséget jelent: beletartoznak Isten szent angyalai is.

E mennyei Jeruzsálem-képhez hozzá kell vennünk, hogy ez a jelkép az egyház életében valóban mindent áthatott. Az V. században például divatosak lettek azok a bronzból öntött templomi mécsestartó konzolok, melyeket templom formájúra (Szentsír-bazilika) alakítottak ki. Ezek a tárgyak a mennyből alászállott szent városra utalnak, amelynek fénye és világossága a Bárány. Azzal, hogy ezekre a templomszerkezetekre rakták a mécseseket, az említett - Jelenések könyvéből vett - kép kelt életre.

Lejegyezte: Pallós Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu