"Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat"

Húsvét 6. vasárnapja

A mi Urunk Jézus oly természetesnek veszi, hogy hívei szeretik őt, hogy arra mint valami egészen biztos alapra hivatkozik. A "ha" szó csupán azt jelenti: ha az én híveim vagytok, nem pedig azt, hogy lévén keresztények, előfordulhat az is, hogy engem nem szerettek.

De mi a szeretet?

A János-evangélium Krisztusa szerint létáramlás, amely az Atyától jön, és öröktől fogva árad az Atyából a Fiúba, és maga ez a létáramlás a Szentlélek.

Jézus szájában az a kijelentés, hogy "Amint az Atyának élete van önmagában, úgy adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában" (Jn 5,26), ugyanazt jelenti, mint "az Atya szereti a Fiút" (Jn 5,20).

Mert szeretni őseredeti értelemben nem más, mint akarni azt, akit szeretünk,akarni a létezését. Isten benső életében az isteni személyek nem keletkeznek, hanem öröktől vannak, mert Isten nem lesz és nem valósul meg, hanem ő az, aki van: és benne, benső életében sem lesz semmi, hanem van. Áramlik az isteni létezés, melynek legfontosabb, leglényegesebb valósága a szeretet, aki maga a Szentlélek.

Mi fogantatásunk előtt nem léteztünk. A teremtő Atya akarta a mi létezésünket, azért lettünk. Végső soron öröktől fogva akart, de időben teremtett a nem létezésből. Mivel azonban minket személyként akart, vagyis személyes létezésre rendelt, hogy legszorosabban vett benső életét, a Szentlelket is kiáraszthassa belénk, ezért minket kezdettől fogva pünkösd valóságában akart: vagyis a Szentlélek közlésére, a Szentlélek belénk árasztására tett képessé.

Amikor az ősbűn ezt a képességet megtörte, Isten az ő szent Fia által helyreállította a szent keresztségben, amely pünkösdi létáramlás.

Minden ember erre hivatott, ezért van egy őspünkösd, egy egyetemes és minden nem hívőt is érintő őspünkösd: ami nem más, mint az ember létezésének arra való irányítása, hogy részt vegyen a Lélekáramlásban.

Az ember esetében a bűn által bizonyos mértékben megtört a létezés és ezen szentlelkes létáramlás egysége. Nem a Teremtő oldaláról, hanem a mi részünkről. Tehát előfordulhat, hogy valaki létezik, él itt a földön, de a Szentlelket visszautasítja. Ez halott létezés, amelyből még lehet élő létezés, ha mégis megnyílik az Atyától Krisztus által jövő áramlás a Szentlélek előtt. Ha azonban abban az állapotban hal meg: létezése és az igazi élet, a teljes létáramlás; a Lélek közöltetése mindörökre szétválik benne. A pokol az, ahol nincs és nem is lehet pünkösd; nincs és nem is lehet szeretet; nincs és nem is lehet létbeli kiteljesedés; nincs és nem is lehet vigasztalás és öröm - nem más az, mint célját visszautasított teremtményi létezés: a kárhozottak élő halottak, halottan élők.

A szeretet tehát létáramlás. A mai evangélium első sorait nem szabad elszakítani utolsó soraitól: "Én az Atyában vagyok, és ti énbennem, én pedig tibennetek". Vagyis azt a valóságot, hogy mi szeretjük Jézust, megelőzi egy még nagyobb valóság, hogy ő szeret minket. Ő árasztja a létezés teljességét, az élet teljességét belénk az Atyától: ő adja a Szentlelket. Annyira fontos ez a sorrend, hogy Szent János evangélista ki is mondja első levelében, hogy Isten előbb szeretett minket (lásd 1 Jn 4,10).

Nyilván, hiszen ha a szeretet létáramlás, akkor az eredete nem lehet a teremtmény, hanem csak a Teremtő.

De ebben a nagy egymásban levésben - hogy Jézus az Atyában van, mi meg őbenne, és ő mibennünk - hol van a Szentlélek? Ő itt azzal a kis szóelemmel van jelezve, hogy "-ban", "-ben", mert oly teljes a létáramlás, hogy nem az Atya létezésének egy része áramlik csak a Fiúba, és a Fiú létezésének egy része áramlik belénk, hanem a teljessége, úgy, hogy azt is lehetne mondani, hogy ebben a létáramlásban van benne az Atya és a Fiú, mert teljesen áthatja őket.

Maga az egymásban levés a Szentlélek, a nagy "Mi" - ahogy egy teológus mondja. Amikor tehát azt mondja Jézus, hogy őt szeretjük, akkor végső soron azt mondja, hogy mi is árasztjuk azt a Szentlelket őfeléje és embertársaink felé, akit ő kiáraszt és szüntelenül áraszt a szívünkbe.

Ez a keresztény lét legmélyebb valósága. Ebből következik, hogy parancsait megtartjuk. A János-evangéliumban tulajdonképpen nem parancsok vannak, hanem egyetlen parancs: a szeretet, mely magában foglalja a Tízparancsolatot. Aki tehát bármi címen is öl, az nem szeret. Szeretetből nem lehet ölni, még kérésre sem (eutanázia); aki paráználkodik, az nem szeret, hanem a szeretet gyalázatos utánzatával ámítja magát; aki hazug és tolvaj, az nem szeret. Nem igaz, hogy szeretetből kell vagy lehet hazudni.

Nekünk erkölcsi világunkban gyökeresen és totálisan más mozgatóerőnk van, mint azoknak, akik nem ismerik Krisztust. Mi Isten fiai vagyunk, akikben benne van az isteni természet a Szentlélek által; akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja (nem hisz benne) és nem ismeri, de mi ismerjük őt, és velünk marad, és bennünk lakik... (lásd Jn 14,17)

Az is nyilvánvaló, hogy aki teljesíti az Úr Krisztus parancsait (parancsát), az szereti őt. Abban a mélységben, ahova most Szent János vezetett minket, a kegyelmi valóság és az erkölcs egy és ugyanaz: maga a Szeretet; vagyis Isten élete bennünk.

Barsi Balázs OFM

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu