A csonttollúakról

Számos téli madárvendégünk közül talán a csonttollúak a legkiszámíthatatlanabbak. Néha évekig teljesen elmaradnak, majd óriási csapatokban, szinte inváziószerűen érkeznek, és elárasztják egész Közép-Európát. Az elmúlt télen sokan voltak, idén, legalábbis eddig, még nem jelentkeztek. De előfordult már nemegyszer, hogy csak a tél második felében bukkantak fel a nagy csapatok.

A seregély nagyságú csonttollú Európa és Ázsia északi tájain honos, a tajga nagy, nyíresekben is kevert fenyveseiben fészkel. A költési időben rovarokkal, később főleg bogyókkal táplálkozik, és ha a fő táplálékát jelentő madárberkenye fogytán van, csapatokba verődve dél felé indul. A Budapesten időző csonttollúak főként az ostorfa bogyóit fogyasztották, és az ötvenes évek nagy inváziói idején a Madártani Intézet munkatársai több ezer példányt gyűrűztek meg a Népligetben és a Városligetben. A legtöbbet Csóka bácsi, az intézet egyik lelkes önkéntes munkatársa jelölte. Több alkalommal is elkísértem, és a fogás mindig nagy élményt jelentett számomra. A csonttollúak sokat isznak, és ha megnyitottuk az egyik kerti csapot, az alatta csillogó víztócsát már messziről észrevették. Százával ereszkedtek le a fákról a víz mellé, ahol már várta őket Csóka bácsi nagy, rugós csapóhálója. Néha egyszerre ötven-hatvan madár is a háló alá került. A jeges vízben pancsoló ujjaink majd lefagytak, mire valamennyi madár csüdjére rákerült a számozott alumíniumgyűrű. A csonttollúak viszont nem vették nagyon szívükre a dolgot, jó néhányan már félóra múlva ugyanott megint a hálóba kerültek. Kézben tartva őket megcsodálhattuk azokat a névadó piros lemezkéket, melyeket a karevezők hegyén viselnek.

A gyűrűk sok mindent elárulnak. Megtudtuk, hogy bóbitás vendégeink részben Skandináviából és Finnországból, részben Oroszország északi tájairól érkeznek hozzánk. Addig időznek Magyarországon, amíg táplálékot találnak, aztán, ha az ostorfákról az utolsó bogyó is elfogyott, és nincs már fagyöngy és berkenye sem, továbbrepülnek dél felé. A Csóka bácsi jelölte madarakról számos visszajelentés érkezett, szinte legyező alakban szállták meg Dél-Európát, Franciaországtól Olasz- és Görögországon át Bulgáriáig, de találtak magyar gyűrűs példányt Tunéziában is.

A csonttollú könnyen felismerhető madár. A repülő csapat a seregélyekre emlékeztet, ha közelről látjuk őket, a hegyes bóbita, a nagy fekete torokfolt és a faroktollak sárga végződése tűnik fel. Szinte állandóan hallatják finom, ciripelő hangjukat. Mint az északi madarak általában, bizalmasak, közelről figyelhetők. Ha valaki látja őket, jelentse a Madártani Intézetnek (1121 Budapest, Költő u. 21.), hogy megérkeztek.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu