~ ~ ~ ~ ~ Sodorvonal ~ ~ ~ ~ ~

Véletlen

Tudásunk alázatosan megáll, s azt mondja: véletlen. Amikor az ész maga fabrikálta kalitkáiba - rendszereibe - a kalitka szabályai szerint nem fér bele valami, az ember széttárja karját, s azt mondja, véletlen. Mintha ezáltal már semmi dolga nem lenne tovább. Mintha a véletlen kimondása egyúttal megoldást jelentene, de még inkább fölmentést.

A modern filozófia áramlatai előszeretettel mondják erre: ami történt, nem tartozik vizsgálódási körébe. S ugyancsak így nyilatkoznak a szaktudományok, amelyek bármennyire is tiszteletre méltó - de a bölcselet szempontjából szűkítő - kalodájába zárja magát a filozófia, amikor szaktudományként igyekezik föltüntetni magát.

A véletlennel szemben ott az ellenkező fölfogás: semmi sem véletlen, bármit cselekszünk, szükségszerű. Már a fogalmak ilyen dobolása elriaszt: szellem-játék, eszmezsonglőrködés, semmi több.

Anya sétál hazafelé két kisgyermekével. Az utcán hirtelen föltűnik egy autó, amely éppen ott, ahol hármasban ballagnak, fölszalad a járdára. Az anya talán éppen arra gondol, mi finomat ad a gyerekeknek vacsorázni, s reméli, nem nyűgösködnek, amikor lefekvés előtt még bedugja őket a kádba, s ha elszunynyadnak a szomszéd szobában, egy kicsit ő is megpihenhet.

Az autó fölszalad a járdára - miért éppen ennek az autónak a vezetője ittas? -, s mindhármukat elüti. Az anya súlyos sérüléseket szenved, a nagyobb gyerek kisebb zúzódásokkal megússza, ám a leányka meghal.

Miért nem húsz méterrel előttük, vagy ugyanannyival utánuk szalad föl? Miért abban a percben, miért nem valamivel korábban vagy később érkezett? Miért éppen őket? A véletlen hozta így: hogy ott és akkor és őket...

Thornton WilderSzent Lajos király hídja című regényében arra keresi a választ, miért éppen azok az emberek haladtak a hídon, akik alatt összeomlott a folyót átívelő építmény? S megint csak tolakodik a kérdés: talán mégis valamiféle szükségszerűség, általunk ismeretlen összefüggés, másfajta tudás és akarat megnyilvánulása a véletlen?

Miért éppen engem támad meg a betegség, s irigységgel gondolunk arra: miért nem a másikat? Hányszor kérdezzük életünk folyamán - miért? - a legkisebb dologtól kezdve a legsúlyosabbig: miért éppen nekem kell meghalnom? S ha ezt elfogadjuk is, mert mindenki meghal, s ez teszi számunkra elviselhetővé a tapasztalatot, a bekövetkezés pillanata ellen mégis ágálunk: miért éppen most? Miért nem halnak meg inkább mások előttem?

Miért éppen az én orrom előtt ment el az autóbusz, miért éppen engem csaptak be néhány forinttal a közértben, miért éppen... A miértekkel mintha folytonosan a véletlenre kérdeznénk, s ha elindulunk a miértek eme cölöplabirintusában, egyszerre csak elfog a gondolat-hideglelés: életünkben minden véletlen, olyannyira, hogy az már szükségszerű.

Elválasztható-e a két fogalom - véletlen és szükségszerű - egymástól? Van-e végső soron különbség a kettő között?

Albert Camus a maga miértje végén - igazi egzisztencialistaként - ráhagyatkozik a világ gyöngéd közönyére. Thornton Wilder azt mondja: nincs más, csak a szeretet, a híd élők és holtak között.

És az én miértem?

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu