Aki voltál, maradtál: Berda Jóska

Száz éve született

Mintha álmokban barangolt volna, erdők ölében lehajtva fejét csillag-lombok alatt -, a költő. Szobra a róla elnevezett újpesti utcában áll, betonház tövében, ahol egykor az a szobácska fogadta, amely neki ágyat adott. Büszke volt, hogy albérlőnek sem mondhatta magát.

Ilyen a természet gyermeke. Esténként ha a budai hegyek fölött a csobán-hold hanyatt vágta magát, s ő megérkezett nagy erdők felől, ilyeneket vetett kockás papírra csonk-ceruzájával:

Még akkor se különülj el, ha

durván megbántanak! Éljen az

ember emberek között; szeresse-keresse

bennük azt, ami jó, bírálja azt, ami

rossz, de azt is a győzelemig

szárnyaló szeretettel!

Felkiáltójeles sorok, igazi keresztény lélekből szakadva, mert ki más lehetett volna Berda József, ez az angyali csavargó, mint természetben az eljegyzettséget viselő jótékony prédikátor, aki nem bántott még egy verebet sem, és "szédült a szomorúságtól", amikor barátját elvesztette, ki "a megtámadhatatlan igazi műveltséghez" volt hű, "mely mindenkor, minden időben emberségre kötelez."

Néhány éve filmforgatókönyvet írtam róla; forgattunk a Pilisben, Angyalföldön, ahol napjai, évei teltek szüntelen mozgásban, idézte benső szépségét e magát külsejében (is) folyton csúfoló embernek László Gyula, a régész, tudós és a nyelvész, meg a hegyekben vele kóborló "barátok hada". A Feketehegy emlékétől lett hangos a lehajló napban. Ősz felé járt, s valaki csöndre intett a verssel:

Elmentél, csak finom mosolyod, ami itt maradt.

Úgy szólított el az Isten, mint egy fáradt madarat.

Utunkat a Farkasréten fejeztük be, kamerával, a sírjánál: fejét ég felé emelő madár-kő alatt pihen a kövön a neve, élet-dátuma: 1902. február 1-1966. július 5. A síremlékét barátja: Borsos Miklós faragta, részletekbe s egészbe érezve azt a tiszta egyszerűséget, amely csak az Isten világát kivételesen szerető művészek adottsága. Mindketten ilyenek voltak! "Ki vezényli ezt a mennyei / zenekart ily ámulatba-ejtőn" - kérdezi a költő hallván madarak énekét, s szinte hallgatva a fákat is: ...az erdő, íme (...) engem köszönt, / a bámuló vándort (...), hogy itt lévén, / újra boldog gyermeknek érezze magát, mint régen, / mikor még tündérekről álmodozott!

Gyermek maradt élete végéig, "játszó lélek", Istenbe kapaszkodó gyerek-bizalmú, akinek arcára kiült "a kegyelem láza", mivel tudta (versében bevallotta): Örök eső és örök nap kövér teje / táplál titeket s tudjátok, apátok / az értünk lobogó kegyelem, ki a / szédület kék magosából jött láthatatlanul... Mi ez, ha nem keresztény térszimbolikába rejtett "mély szó", melyet megvallott az Új Emberben is. Aki elmarasztalja, mert ételekről áradozik, s borokról, s így ítéli őt azok közé, kik csak hasukon, torkukon keresztül "nézik, szemlélik a világot", téved. Olvassa el az Előszó című versét - az anyag örömnek ellenében: De te mindennél / többet akarsz, többet, egyre többet; főként / emberséget minden időben... Találóan írja erről Rónay György - Berda kötetének (Ostor és olajág) kapcsán: ...a közös evés-ivás még úgy sem közelíti szükségképpen az embert az állathoz, mint a gasztronómiai örömök élvezése, nem ellenkezőleg, lehet szellemmel és szeretettel, udvariassággal és közösségérzéssel áthatott ťlakomaŤ is...

Latin szellem élt benne magyar érzéssel, reformkori komolysággal nehéz időben, amikor valóban az erdő, a természet gyönyörűsége rejtette el, és fakasztotta dalra, örömre, mint hajdani példaképét: Assisi Szentjét. Nem epikureista iszákos volt, hanem kendőzetlen arcú, őszinte szókimondó, hazáját aggódva szerető, hitében megalkuvást nem ismerő, a teremtés csavargója; szabad lelkével kritikusai, botránkozói fölé emelkedő művész, igaz ember, ki szabad szájú volt, néha kissé goromba, de nem trágár.

Ösvényeken vándorolt, patakzenét hallgatott, s közben hazájáért aggódott, amely egyre hivatalosabbá vált. Lyukas nadrágban ő kért bocsánatot az égtől, hogy ennyire porba verte népét "a lélekgyilkoló szomorúság".

Odaát bizonyára a francia rokon F. Jammes csacsiján együtt kísérgetik az Urat égi tájak hegyei közt s mezőiben.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu