Vidor Miklós

Hűtlen puli

Ilyen is akad, attól függ, melyik oldalról nézzük. Mert a hűség, fonákjára fordítva: máshoz fűző ragaszkodás. Jó harminc évvel ezelőtt tanultam meg Csibuktól, a gubancos bundájú, mélyről elővillanó tekintetű pulitól, mert ő a gazdájához vált hűtlenné - miattam.

Sok dicsekedni valóm nincsen ezzel a hódításommal. Szegény Csibuk életében én voltam a hirtelen föllobbanó szenvedély, mely annyi ártatlan lelket vitt jégre már. Talán az a két-három szem kockacukor ébresztette föl figyelmét, melyet sosem felejtettem el zsebembe készíteni, valahányszor látogatást tettem Gézáéknál a Gellért-hegyi villalakásban. Esetleg megérezte bennem a könnyen lelkesedő, játékra mindig kapható kedélyt? Anynyi bizonyos, hogy nem kellett sokat cibálnia nadrágom hajtókáját, ha rá akart venni egy kis sétára.

Egyik alkalommal a ház ura ezzel fogadott:

- Te megbabonáztad ezt a kutyát! Nem értettük, mitől olyan nyugtalan. Már akkor csaholt, mikor a busz még a hídról kanyarodhatott le veled!

Vájt fül ebből már kihallhatta volna a sebzett önérzetű kutyatulajdonos gyanakvását, én még büszke is voltam rá...

A baj nem sokkal ezután történt, alkonyattájt a Szabadság híd pesti oldalán. Hazafelé tartva az egyik lámpa fényköréből elém gurul egy fekete gubanc-csomó. A viharos farkcsóválás, önfeledt öröm már majdnem emberi nyelven köszöntött. Tévedés nem eshetett - hiába hasonlít végzetesen egyik puli a másikhoz, ő az, Csibuk, és ünneplése engem illet.

- Te vagy az? - hajoltam le hozzá meglepetten.

Otthonosan dörgölőzött a tenyeremhez, viháncolón föl-föltekintve. Csak most kaptam észbe, hogy körülnézzek, de hasztalan, sehol sem fedezhettem föl gazdáit. Aztán észrevettem, hogy a kötelező sétafölszerelés is hiányzik róla: nyakörv nélkül, meztelenül szökött el, ahogyan odahaza hancúrozik a kertben. És épp itt állt lesben, alig húsz méternyire a kapumtól...

Ahhoz elég későn volt már, hogy nekivágjak vele a Gellérthegynek. De a legközelebbi telefonfülkéből mindjárt fölszóltam Gézáékhoz.

- Mi újság? - kérdeztem köznapian.

Már a hangja is nyomra vezetett:

- Kérlek, egy izgalom a ház, nem találjuk sehol Csibukot, már délután óta keressük.

- Hagyjátok abba. Itt van.

- Hol?

Elő kellett adnom a váratlan találkozás részleteit, a pontos helyszín- és személyleírással.

Géza nem felelt mindjárt, de a hangján éreztem, hogy megkönnyebbülésen kívül mintha valami egészen más árnyalat is megrezdülne benne.

Azonnal fölajánlottam, hogy hazaviszem.

- Kérlek, nagyon hálás lennék, ha holnap reggel jönnél föl a kutyával - már csak így mondta, érzelmek nélkül, nevét sem említve. - Ülj vele taxiba, természetesen az én költségemre! - ezt is egy fokkal élesebben hangsúlyozta a kelleténél.

Csibuk szorongva gunynyasztott a fülke előtt. El nem mozdult volna. Ösztönei megsúgták, hogy a sorsa dől el. Szorongón várakozott szegény. Élesen figyelt rám. Ahogyan a szökevények szoktak arra, akiért elszánták magukat a nagy kalandra. A boldogságot leste talán, élete értelmét, ki tudja?

Tompán szivárgott fölfelé bennem a röstelkedés, amiért csalódnia kell. Hogyan is vállalhatnám én a szomorú bérház második emeletén? Mit nyújthatok neki? A falakat, a rácsos folyosót meg a keramitköves udvart? Ha megpróbálnám elmagyarázni neki, bánatosan bólintana:

- Ugyan, hagyd a kifogásokat. Nem kellek én neked... Megmondhattad volna előbb is.

Nehéz, nyugtalan éjszakát töltöttünk egy födél alatt Csibukkal. Bántott a lelkiismeret, meg ő is érezte, hogy a dús vacsora s a gyöngéd simogatások mögött nem vár rá az, amire számított.

Reggel aztán ellenkezés nélkül indult el velem, a nemes lelkek önérzetével vette tudomásul, hogy a lépcsőház paradicsomából vissza kell térnie a Gellért-hegyi száműzetésbe.

Géza formaszerű köszönete nem homályosította el sértettségét. Meghűvösödött köztünk a kapcsolat, világos volt, hogy a történtek után nem lehetek többé szívesen látott vendég náluk.

Aztán megtudtam, hogy Csibukot elajándékozták valami vidéki rokonnak. Nem bocsátották meg neki élete egyetlen könnyelmű ballépését. Hűtlen kutya lett a szemükben.

A gazdáját különben nemsokára láttam a budai part gesztenyesorán. Egy fiatal, zsemleszínű tacskót vezetett pórázon, s amint megpillantott, sebesen befordult vele az első mellékutcába.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu