Az értelemből a hit világosságába

Beszélgetés Bolberitz Pál professzorral Aquinói Szent Tamásról

Aquinói Szent Tamás a tizenharmadik század nagy teológusa volt. A maga korában modern és radikálisan gondolkodó fiatalember minden bizonnyal azért választotta Szent Domonkos akkoriban alakult rendjét, mert vonzó példákat látott maga körül. Az egyszerű kolduló szerzetes pap pápáknak lett teológiai tanácsadója. A párizsi egyetem híres tanára - filozófiai és teológiai rendszerével a később tomizmusnak, majd neotomizmusnak nevezett iskola révén - hosszú évszázadok óta meghatározó személyisége az egyházi gondolkodásnak. Bolberitz Pál professzorral az aquinói szent időszerűségéről, a hit és a tudás, a teológia és a filozófia viszonyáról beszélgettünk.

A megismerésben nem a hit az utolsó állomás

Aquinói Szent Tamás műve mindmáig kiemelkedő a katolikus egyház gondolkodásában, ugyanakkor más filozófusok eszméit túlhaladottnak tartják.

- Az egyház hivatalos megnyilatkozásaiban, ha a hittudományról vagy a filozófia és a teológia kapcsolatáról van szó, Szent Tamás mérceként és szellemi tekintélyként szerepel. II. János Pál pápa a huszadik század utolsó nagy, Hit és ész kezdetű körlevelében - amelyben a keresztény bölcseletről, s annak az európai kultúrát alakító szerepéről, továbbá a filozófia és a teológia kapcsolatáról szól - külön is megemlíti Szent Tamás nevét. A II. vatikáni zsinat, az Egyház a mai világban című lelkipásztori konstitúciójában szintén maradandó tekintélyként hivatkozik rá.

Mindez Szent Tamás korszerűségét mutatja. Milyen eszmetörténeti előzményei vannak ennek?

- Történelmi háttere az, hogy a felvilágosodás korától olyan szellemi állapot uralkodott Európában, amelyben az egyházi gondolkodás nemigen tudott mit kezdeni az újkor filozófiai irányzataival, amelyek a hit és a tudás végleges elszakítására tettek kísérletet, s igen nagy befolyást gyakoroltak az emberek gondolkodására. Ebben az eszmei zűrzavarban IX. Piusz pápa jegyzékben ítélte el az új irányzatokat, ám utódja, XIII. Leó Aquinói Szent Tamás gondolatai segítségével mérvadó és józan rendszert állított az emberek elé, amely a hit és a tudás viszonyát helyesen szemléli.

Szent Tamás rendszerére támaszkodva ívelte át a középkor, majd az újkor évszázadait a nevéből eredeztetett tomista iskola, amelyet sokan a skolasztikával azonosítanak. Hogyan alakult a Szent Tamás-i mű utóélete?

- Szent Tamás halála után, iskolája révén alakult ki a tomizmus, amely végigkísérte a középkori gondolkodást, s a reneszánsz, illetve a késő reneszánsz és a korai barokk gondolkodásra is hatott. Ezt nevezik barokk skolasztikus tomizmusnak. A tizenkilencedik században pedig - mintegy az akkori koreszmék ellenhatásaként - kialakult a neotomizmus.

Az izmusok azonban - mint minden későbbi magyarázat - több ponton eltávolodtak a szerző eredeti gondolataitól. A dekadens skolasztika a gyakorlati keresztény élettől meglehetősen elszakadt latin nyelvű fogalmi vitákba bonyolódott. Ezzel szemben más irányzatok is jelentkeztek: például a via moderna, az új út, amely inkább a személyes és a szubjektív ihletettségű, kissé misztikára hajlamos lelkiséget állította előtérbe a teológiában. A skolasztikában pedig a ferences iskola, amely kevésbé intellektualista, mint inkább voluntarista irányt képviselt, s amelynek ugyanakkor a nominalizmus is egyik jelentős ága volt.

A skolasztika és a tomizmus nem azonos fogalmak. Skolasztikának nevezzük a középkori egyetemeken a filozófia és a teológia iskolai rendszerű tanmenetét. Sok szerző tartozik ide, akik közül legkiválóbbnak Szent Tamást kell tekintenünk.

Olyan skolasztika jelent meg azonban az egyetemeken és a főiskolákon, amely túlzóan racionalista volt, túlhajtott fogalmi játékokkal operált, ahelyett, hogy hangsúlyozottan a Bibliát és az isteni kinyilatkoztatást tekintette volna az egyház tanításának forrásául.

Ezzel fordult szembe Luther. A reformáció élesen elválasztotta a teológiai reflexiót a Bibliától - jóllehet mindig a Bibliára hivatkozott teológiai reflexiójában. Ekkor következett be a nyugat-európai gondolkodásban a hit és a tudás egymásra épülő egységének törése, amely azután a felvilágosodás korától új értelmezést nyert.

A reformáció tiszteletreméltó törekvésnek indult, a szerzők nem vették észre azonban, hogy ha elhagyják a teológia racionális filozófiai alapjait - amelyeket az egyház 1500 éves hagyománya a gyakorlatban igazolt, s amelyeknek legnagyobb rendszerezője Szent Tamás volt -, akkor a kereszténység relativizmusba hullik, mert mindenki úgy értelmezi a Bibliát, ahogyan jólesik neki.

A felvilágosodás korában, amely a természettudományt tekintette a tudás végső mércéjének, Kanttól kezdve a metafizika elveszítette létjogosultságát. Szerintük a végső, axiomatikus rendszert az emberi értelem számára a természettudomány nyújtja, filozófiai megalapozás nélkül: racionális alapja lehet valamely politikai ideológia vagy a nyelvfilozófia, netán a módszertan, illetve az olyan liberális fölfogás, amely minden gondolkodó véleményét azonos szintre helyezi, s ezzel vélemények ismertetésére és összehasonlítására szorítkozik - értékhierarchia nélkül. A tudomány így relativizmusba csap át. Ezt a szellemi légkört tapasztalhatjuk a tizenkilencedik századtól napjainkig - a ma divatos posztmodern irányzat is ebbe a zsákutcába téved.

Summa theologica című, befejezetlenségében is legjelentősebb művében Szent Tamás ugyanakkor világosan ír az abszolút értékről, az örök igazságról.

- Szent Tamás logikai úton bizonyítja is ennek létét, gondolatait azonban szeretik különbözőképpen értelmezni. Aki valóban metafizikai alapon űzi a filozófiát, annak az istenkérdéssel foglalkoznia kell, ha nem tudja is a fogalmat tartalommal megtölteni - ez azonban nem feltétlenül a filozófia feladata. A filozófia az emberi ész segítségével rámutat a végső kérdésre, és körülírja azt. Megállapítja, hogy nem lehet valamely szaktudomány fogalmaival és tartalmával maradéktalanul megtölteni, mert akkor elveszíti végtelenségét és abszolút jellegét, s könnyen ideológiává válik.

Hogyan lehetséges tartalmat adni a filozófia örökre, abszolútra vonatkozó gondolatának?

- Csak úgy, ha az a Valaki, aki a transzcendencia túlsó partján van, megtölti tartalommal.

A keresztények azt vallják, hogy a Biblia közvetíti ezt a tartalmat.

- Csakhogy a Biblia értelmezésének olyannak kell lennie, amely koherens ezzel a filozófiával. Szent Tamás nagyságát jelzi, hogy - a Kinyilatkoztatás alapján - rámutat arra: ez a világ teremtmény. Filozófiája, amelyre keresztény teológiája épül, realista filozófia. Nem idealista és nem materialista. Csakhogy nem áll meg ezen a határon, hanem túllép a transzcendenciába és a metafizikába, onnan pedig a teológiába. Az értelemből eljut a hit világosságába.

Azt mondja: semmi nincs meg az értelmünkben, ami ne lenne meg azt megelőzően a tapasztalatunkban. A tapasztalatból kell kiindulnunk - vallja Szent Tamás -, erre reflektál az értelmünk, egyre elvonatkoztatottabb gondolkodással. A lényegesből jut el az általánoshoz, majd pedig a legáltalánosabbhoz, a dolgok legvégső fokú értelmezéséhez, okához, amelyet a vallás nyelvén Istennek nevezünk. Szent Tamás tehát a tapasztalásban megalapozott gondolkodást a hit által teszi teljessé.

Arról beszél, hogy a megismerés a földi életben az értelem fényénél folyik, s erre épülve a hit által ismerhetjük meg az életünk nagy kérdéseire vonatkozó igazságokat. Ez részben a mi teljesítményünk, másrészt Isten ajándéka. Megismerésünk Isten boldogító színelátásában teljesedik be, amire alkalmassá kell tennünk magunkat földi életünk folyamán. Ez a keresztény erkölcsiség lényege, és akkor képessé válunk arra, hogy az értelem fénye és a hit világossága után a dicsőség fényénél ismerjük meg a dolgok végső rendjét. Ezért választja szét Szent Tamás az értelem világosságát, a hit világosságát és a dicsőség világosságát. A megismerésben tehát nem a hit az utolsó állomás, hanem a dicsőség világossága, ami maga a tökéletes, isteni szeretet.

Szent Tamás értékelésekor elsősorban nagyszerűen felépített rendszerét emelik ki.

- Eredetiségét realizmusában és rendszerező képességében látom. Azóta sem sikerült jobb rendszert kidolgozni, mint az ő filozófiára épülő teológiája. Karl Rahner, korunk nagy teológusa kísérletet tett erre. A heideggeri filozófia alapján egy úgynevezett transzcendentálfilozófiai rendszerben próbálta elhelyezni a teológiai hitigazságok értelmezését. Nem vagyok biztos azonban abban, hogy egyértelmű, világos rendszert tudott-e létrehozni.

Aquinói Szent Tamás rendszere nem öncélú. Előtte - filozófiai és teológiai értelemben - egy, képletesen szólva, hatalmas gótikus katedrális építése folyt, amely műve által teljesedett ki.

Melyek a legjelentősebb tartópillérei ennek az építménynek?

- A teremtés teológiája, a krisztológia, azután Isten és a világ viszonya - nehogy a panteizmusba vagy a deizmus szélsőségébe essünk -, majd Isten léte, amit értelmileg is alá lehet támasztani, mint ahogyan az első vatikáni zsinat - Szent Tamás szellemében - ezt ki is mondta.

Híres öt istenérvében azt mutatja meg, hogy ha kiindulunk a mindennapi tapasztalatból, a mozgás jelenségéből, a létesítő okságból, azután a világ dolgainak esetlegességéből, illetve a világ dolgainak a tökéletességre való törekvéséből, a célirányosságból, akkor a részekben föllelhető jelenségek egy abszolút feltétlen egészt tételeznek föl, amit Istennek nevezünk.

Igen jelentős a szentségtan kidolgozása is, amit értelmileg, filozófiailag megalapozott az arisztotelészi metafizikában. A szentségeket elválasztotta a szentelményektől, s a szentségek száma általa alakult ki, amit a trentói zsinat is megerősített.

Kevesen tudják, hogy Szent Tamás szentírásmagyarázattal is foglalkozott. Ugyanakkor nagy misztikus gondolkodó volt, amit néhány szép liturgikus himnusza bizonyít.

A tizenkilencedik század végén XIII. Leó pápa Aeterni Patris kezdetű körlevelében Szent Tamásra támaszkodva, az ő szellemében előbb az értelmi alapokkal, majd azok gyakorlati alkalmazásával, a keresztény társadalomtannal a Rerum novarum kezdetű enciklikában foglalkozott. II. János Pál pápa egy évszázaddal később, ugyancsak a Szent Tamás-i módszer alapján, de XIII. Leó pápával ellentétes módszert követve - vagyis nem deduktív, hanem induktív úton -, szociális enciklikái után írta meg erkölcstani körlevelét, a Veritatis splendort (Az igazság fénye), majd a Fides et ratióban (Hit és ész) adta meg az előbbiek teoretikus alapját.

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu