|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Lelki-szellemi üdülőhely
A szalézi rend 1913-ban telepedett meg Magyarországon. 1950-es betiltásuk után 1990-ben telepedtek vissza Péliföldszentkeresztre. A közelmúltban ünnepelték az első magyar származású szalézi, Zafféry Károly száz évvel ezelőtti fogadalomtételének évfordulóját. Tavaly tavasztól nyár közepéig ezernél jóval többen - zömükben fiatalok - fordultak meg a kegyhelyen, amely egyben ifjúsági központ és lelki-szellemi üdülőhely. Májusban és szeptemberben, a Szent Kereszt ünnepén pedig zarándokok sokasága érkezik mindig. Halász István házfőnök így vall az életükről: - A szalézi rend, amely Újpest mellett Óbudán, Balassagyarmaton, Kazincbarcikán is jelen van, lelkigyakorlatait ezen a csendes, szép tájon tartja. Az ifjúsági központban egyszerre százhatvanan szállhatnak meg, a Don Bosco-házban huszonnégyen férnek el kényelmesen.
Nemcsak hittanos csoportok érkeznek, hanem plébániai közösségek is, különösen adventi és nagyböjti időben, amikor hétvégeken háromnapos lelki elmélyüléssel töltekeznek. Nyáron pedig egyhetes, tíznapos lelkigyakorlatokra várják a fiatalokat. Az utóbbi időben egyre gyakrabban tűnnek fel nagycsaládos közösségek. Ahol elfogadják a gyermekeket, ott nagyobb a bizalom Istenben, a szülők hitből élnek. Szükséges, hogy egy új keresztény nemzedék nőjön fel, s általuk a remény gazdagodását látjuk.
A nyári iskolai szünetben a fizikai kikapcsolódást lelki üdüléssel kötik össze az ideérkezők: cserkészek, regnumosok, ifjúsági vezetőképző csoportok. Múlt évben megnyílt az erdei iskola. Tavaly például a celldömölki iskola töltött itt egy hetet a teljes tanári testülettel, a helyi plébános vezetésével. Miközben kirándultak, pihentek a gyerekek, folytatódtak a tanórák, s mi, szaléziek a hitoktatásban segítettük az iskola sikerét. A szaléziek vajon menynyire tudják vonzani azokat a fiatalokat, akiknek a fölkarolását annak idején elkezdték? A fiatal szerzetesek megtalálják a hangot velük, ismerik a "nyelvüket". A kamasz ifjúság kissé eltávolodik a szülőktől, és egyre inkább a baráti kapcsolatokat keresi. Az ideérkező fiatalok legtöbbje valamilyen hitalapot őriz magában, de olyanok is jönnek, akik ugyan bizonytalanok, de keresik, hol találhatnak visszhangra.
A liberalizmus mindenütt nagy ellensége a keresztény hit terjedésének és elmélyülésének. Hatása talán még a kommunizmusnál is erősebb. A kommunizmus nyílt ellensége volt a kereszténységnek, a liberalizmus ezzel szemben lassan, szinte észrevétlenül férkőzik be az ifjúság lelkébe, amely nehezebben ismeri föl a csalétket. De sok ifjú nyitott szemmel és szívvel jár. Talán akaratbelileg gyengébbek, s ezért lehet jobban manipulálni őket. De keresik az igazságot, s előbb-utóbb fölismerik a látszólagos, a csillogó jelenségek mögött. elmer Fotó: Cser
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|