Harminchárom év, tizenkét négyzetméteren

Jakab Gábor köszöntése

December eleje van, Kolozsvár főterén nézegetem az újságos standokat. A színes kínálatban nehezen találom meg az Erdélyi Naplót, a Magyar Szót és társait. A Vasárnap és a Keresztény Szó nem is kapható. Pedig főszerkesztőjük, Jakab Gábor köszöntésére jövök, akit ma negyven esztendeje, december nyolcadikán szentelt pappá Márton Áron püspök. Illene átfutnom lapja legutóbbi számait, hogy tájékozott legyek arról a világról, amelyben ő él és dolgozik.

De a sajtóból csak azt tudom meg, hogy a Bukarestben elszaporodott kutyákat, alkalmi fuvarban ötvenezer lejért kamionosok hozzák át és eresztik szét Erdélyben. Meg azt, hogy a nagy veszekedésben lassan kiürül a Kolozsvári Magyar Színház. Meg hogy Sógor Csaba szenátort etikai bizottság elé ültetik, mert december elsején fekete karszalaggal ünnepelt. Azt a vezércikket pedig, amelyik úgy kezdődik, hogy: "Egy idő után belefásul az ember" - már el sem olvasom. Igaza van a szerzőjének.

A szentmise déli tizenkettőkor kezdődik a Kolozsvár-kerekdombi plébánia épületében. Épületet és nem templomot mondok, mert a templom szentélyéből közvetlenül lehet bejutni a plébános lakóhelyére a következőképpen: szentély, sekrestye, balra speiz, jobbra konyha. A konyhán át az előtérből nyílik a fürdőszoba, egy kijárat az udvarra (mindenki itt közlekedik), az előtérből lépcső vezet fel a gazdasszonyszobába, lent pedig tovább, egyenesen található a plébános szobája. Itt él és alkot, immáron harminchárom éve, ebben a tizenkét négyzetméteres szobácskában Jakab Gábor - halljuk a prédikációban Vencser László paptestvérétől, aki Ausztriából érkezik, hogy évtizedes barátságukat innen az oltártól is hirdesse. A helybéli papok közé állok magam is, a padok és a szentély lépcsője között szorongunk. Egyik lábammal a szentélylépcsőn, másikkal a templom kövén, nehéz pózban. A szűkösség és a tágasság érzésével a szívemben.

Eljöttek a paptestvérek, a kolozsvári főkonzul, rokonság, hívek, barátok negyven papi évet ünnepelni. Negyven évet, amelyből Jakab Gábor harminchármat töltött ezen a tizenkét négyzetméteren. Mégsem lett foglya szűkös helyiségeinek, kis templomának, fogyatkozó híveinek, mert több mint tíz éve a legjelentősebb erdélyi katolikus lapok főszerkesztőjeként otthon van azon a 99 800 négyzetkilométeren, ami ma Erdély. Farkaslakai származása szerint pedig, Tamási Áron nyomdokán, a világ is otthonossá lesz számára ott, ahol szeretik.

És szeretik, mert európaiként van jelen ott, ahonnan soha el nem vágyott, és erdélyi papként volt tagja a Magyar Rádió kuratóriumának is. Szerették akkor is, amikor a nyolcvanas évek Ceausescu-érájában a teherautó mást ütött el helyette, a kiszemelt áldozat helyett.

Szereti a helyet, ahol él és szereti azt, amit csinál, látható megelégedéssel. Búcsúzáskor mégis különös érzés fog el. Néhány tíz méterrel odébb a házak közé szorítva az övénél néhányszor nagyobb ortodox templomból szólnak az istentisztelet hangjai. Kihangosítva, száznál is több ablakából hangszórókon át száll a házak között, a lemezről jól ismert liturgia. A templomban talán néhány ember lehet, áhítatuk keveredik a külső utcazajjal és a húszfokos hideggel. - Megszoktuk - mondja Gábor atya, látva csodálkozásomat, az istentisztelet ez új formája fölött. A román nyelvű, kihangosított mise nem állít meg senkit. Én is indulok. Fülemben mégsem ezt hozom, hanem a református kolléga kedves tangóharmonikájának hangját, és a szép dalokat, amiket este énekeltünk az ünnepelttel, s övéivel - tizenkét négyzetméteren.

Isten éltessen, Gábor!

Juhász Ferenc

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu