|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Kurt Koch, baseli püspök Mögöttünk van az idők teljessége! A XXI. század érkezése új távlatot nyitott. Olyan ez, mint amikor szorongó szívvel ugrunk az új és ismeretlen jövőbe. Ugyanakkor hallatlan reménységek ébrednek. Sőt, ez utóbbiak a közgondolkodásban gyakoribbak. Egyrészt megszületett egy új kor ("new age") ezoterikus reménye, mely azzal az igénnyel lépett fel, hogy társadalmunk kríziseit és az emberi szív szorongásait egyaránt orvosolja. Másrészt voltak, akik a végső idők érkezését várva borúlátó babonák hálójába estek. A keresztény hit mindkét irányzattól határozottan különbözik: az emberek reménységeit és szorongásait egyaránt komolyan veszi. A kereszténység az ezredfordulótól ezért sem egy új kor kezdetét, sem a világ vége küszöbön lévő eljövetelét nem várta. Ellenkezőleg! A keresztény hit abban a meggyőződésben él, hogy az idők teljességének kezdete már mögöttünk van és az első karácsony óta, amikor Jézus Krisztusban az Isten belépett a világba, a végső idők már elkezdődtek. Krisztus felé fordulva haladunk az út vége felé. Ez nem egy mindent elpusztító vég lesz, hanem olyan beteljesülés, mely az emberi történelmet az Istennel való közösség teljességébe vezeti. Mi, keresztények ezzel a bizonyossággal léptük át az új évezred küszöbét. Fegyelmezetten, anélkül, hogy csodás eseményekről álmodoztunk volna, sokkal inkább a hálaadás lelkületével, amint Dietrich Bonhoeffer tette. Élete utolsó éveiben, az őt fenyegető erőszakos halál előérzetével - melyet a nemzetiszocializmus vétkes írástudói számára kijelöltek - így imádkozott: "Jótékony erők csodálatos oltalma közepette derűs lélekkel várjuk mindazt, ami történhet velünk." A XXI. század elején mi, keresztények szívünkben ezzel a reménynyel minden veszélytől oltalmazva érezhetjük magunkat Istennél. Még bátrabban nekiláthatunk a munkának, és szembenézhetünk a jövő kihívásaival, hiszen bízunk a Jézus Krisztus által adott ígéretekben, és hisszük, hogy azok a történelemben valóra válnak: "És íme, én veletek vagyok mindennap, egészen az idők végezetéig" (Mt 28,20). Ez a Krisztusba vetett hit vigasztaló ereje, ez az előttünk álló kihívás, mely egyben feladat, hogy terjesszük ezt a hitet jelen társadalmunkban. Rajtunk áll, hogy tanúságunk mennyire hiteles! (A cikket a Les défis de L´Eglise au XXI-e siecle című könyvből vettük át Fordította: Papp Tamás)
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|